
Foglalkozás Orosz Annabella illusztráció-kiállításán
Fotó: Gyergyószentmiklósi Gyermekek Háza
„Célom a kreatív látásmód kibontakoztatása műalkotásokat szemlélve. A gyermekek hamar befogadóvá válnak, én meg arra vagyok kíváncsi, mi az, ami őket megragadja” – mondta Szőcs Zsuzsanna, a gyergyószentmiklósi Gyermekek Háza munkatársa. A kézműves csoportokat vezető pszichológus különös programjáról, a gyerekek visszajelzéseiről beszélgettünk.
2017. április 19., 14:232017. április 19., 14:23
„Mindig is kíváncsi voltam a műalkotások között meghúzódó percepciókra, a művészeti szakközépiskolában már megfogalmazódott bennem, hogy továbbtanulásként a pszichológiát választom, de sose mondtam le a művészetről igazán, mindig végigkövette életutam. Rajzi tudásom kortársaimhoz viszonyítva nem volt kiemelkedő, ezért is váltottam a pszichológia területére, de ott harmadéven
A kutatásaim is ebbe az irányba haladtak. Pszichológus hallgatóként a művészeti kar tudományos diákkonferenciájára jelentkeztem, mint versenyző, az államvizsga dolgozatomat is a Színek és érzelmek együttes hatásának vizsgálatából írtam. Egy évvel később a mesteri képzés alatt a mentálhigiéné szakon is azt kutattam, hogy az alkotói tevékenységek mennyire korrelálnak az élettel való megelégedettséggel. Itt, a Gyermekek Házánál tudom használni megszerzett tudásom mindkét területről. Sok időbe és olykor sok felkészülésbe telik egy-egy kiállítás feldolgozása, de megéri, a gyerekekért mindenképpen” – mondta elöljáróban a közel száz gyermekkel foglalkozó Szőcs Zsuzsánna.
Szőcs Zsuzsána jutalmazta is a gyerekeket
Fotó: Gyergyószentmiklósi Gyermekek Háza
Szőcs Zsuzsánna a Gyermekek Háza programjain résztvevő gyerekekkel a városban lévő éppen aktuális kiállításra ellátogat, és különböző foglalkozásokat készít elő nekik. „Először megnézem egyedül a tárlatot, 2-3 napot gondolkodom, hogy mit találjak ki, hogy élvezhető legyen a gyerekek számára is a kiállítás megtekintése. Mivel én sem rendelkezem megfelelő, naprakész művészettörténeti tudással, úgy tekintem, hogy
Azt, hogy miképpen hat ránk, befolyásolja ismeretelméletünk, kultúránk, szociális környezetünk, aktuális hangulatunk stb. Ezt igyekszem kihasználni és figyelni, hogy ez az inger milyen folyamatokat indít el a befogadókba.
Csupán ennyi, de ez nem kevés, hogy új perspektíva legyen számukra a művészeti befogadás. Én csak elindítójuk vagyok egy olyan úton, ami lelküket gazdagabbá teheti, a többi rajtuk múlik” – mondta a pszichológus, foglalkozásvezető.
Fotó: Gyergyószentmiklósi Gyermekek Háza
A tanév kezdetétől a kézműves foglalkozásokra járó 7-16 éves fiatalokkal művészetpedagógiai foglalkozásokat is tart Zsuzsánna.
„Az első kiállítás feldolgozása a Szárhegyi Művészeti és Kulturális Központ alkotótáborának vándorkiállítása kapcsán volt. Egy feladatlapot kaptak a gyerekek, melyen különböző kérdésekre kellett válaszolniuk arra vonatkozóan, hogy mit közöl a művész az alkotásával. Tulajdonképpen beleszólhattak a művész munkájába, kiegészíthették, belerajzolhattak, és párbeszédet írhattak melléje. Ezzel a foglalkozással a személyiségfejlesztés mellett a nyitásra való készségük is fejlődött a gyerekeknek” – ismertette a Szőcs Zsuzsanna.
A második kiállítás, melyet úgymond kiveséztek, a gyergyószentmiklósi városnapok keretében megnyitott Penovác Endre-tárlat volt. „Az általános iskolásokkal látogattuk meg a kiállítást, akvarellpapírra akvarell festékkel és nagyon drága gömbecsettel dolgoztak a kicsik. Az Orosz Annabella illusztrációkiállításán több feladat is volt. Kenéz Ferenc verseskötetéből választottam verseket, és sorokra ollóztam. A gyerekek feladata az volt, hogy az illusztrációkat végignézve összerakják azt a verset. Szintén feladat volt, hogy egy illusztrációhoz egy történetet találjanak ki. Svéd vers típus mintájára születtek a versek, akár a Kenéz Ferenc Esőben könnyen rám találtok című kötetben vannak” – ismertette a foglalkozásvezető. Hozzátette:
Érzelmileg próbálom megközelíteni, és ha ez sikerült, célt értem. Fontos, hogy kiemelten pozitív élmény legyen a kiállítás megtekintése, mert akkor visszavágyódnak, és lehet, 3-4 kiállítás után már lesz saját 2-3 mondatos véleményük az alkotások személyes üzenetéről. Különös élmény volt megtapasztalni azt, hogy vannak diákok, akiknek az is nehézség, hogy lehunyva szemüket egy-egy köztéri szobor helyébe képzeljék magukat. De felemelő volt megtapasztalni, hogy van olyan elemi iskolás, aki filozófiai mélységeket érint egy-egy alkotás üzenete kapcsán.”
Fotó: Gyergyószentmiklósi Gyermekek Háza
A Gyerekek Háza kézműves programján részt vevő gyerekek közül többen is megfogalmazták véleményüket a foglalkozásokkal kapcsolatban. Jeni így látja: „Érdekes foglalkozás volt, sokkal aprólékosabban meg tudtuk nézni Orosz Annabella illusztrációit. A feladatok is nagyon érdekesek voltak, a verseket alkotásokkal társítottuk”. Andi ekképp vélekedett: „Fejleszti a képességemet, hogy a versben és a képekben többet meglássak, nemcsak a betűket és a vonalakat. Azért tetszett, mert megtanultuk, hogy a svéd verstípusnál nem rímelnek a verssorok, hanem olyan, mintha az író mesét írna versszerűen”. Kata ezt írta: „Megtanultam, hogy a verset rajzba lehet foglalni”. Dóri meg ezt: „Nekem az tetszett a leginkább, hogy a versek témájáról megtudtuk, melyik illusztráció hová tartozik, a rajzokról megtudtuk, mi a vers témája, érdekes volt.”
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester az adóemeléssel kapcsolatos lakossági felvetésekre reagálva szeretett volna néhány nézőpontot nyomatékosítani: például azt, hogy a városnak kifizetett adókért mi mindent kap a polgár.
Az influenzával diagnosztizált betegek száma megtízszereződött a novemberi esetszámokhoz képest, és sok a szövődményként tüdőgyulladássá súlyosbodó légúti megbetegedés is Hargita megyében. A tendencia folytatódása várható.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy az egészségügyben nem az orvosok és a kisegítő személyzet bérén kell spórolni, a megtakarításokat más területeken kell elérni.
A Félixfürdőn karácsony tájékán elkövetett kettős gyilkosság elkövetője egy 29 éves kardói (Cordău) férfi, aki január elsején maga értesítette a rendőrséget arról, hogy két holttestet talált az üdülőhely egyik elhagyott pavilonjában.
Gázpalack robbanása okozott tüzet kedden délután zilahi tömbház egyik második emeleti lakásában. Egy ember megsérült, további kilenc lakónak a helyszínen nyújtottak orvosi ellátást – tájékoztatott a Szilágy megyei tűzoltóság.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden továbbította Nicușor Dan államfőnek Daniel David oktatási miniszter felmentésére vonatkozó javaslatát.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Mihai Fifor, korábbi védelmi miniszter kedden a Facebook-oldalán cáfolta azt az állítást, miszerint a katonák a bírákhoz és ügyészekhez hasonlóan „48 évesen mennek nyugdíjba”.
Hosszú évek óta zajló fejlesztések zárulhatnak le Gyergyószentmiklóson: a víz- és a csatornahálózat korszerűsítése is befejeződhet 2026-ban. Az évek folyamán összegyűlt többletköltségekre a fejlesztési minisztériumtól kérnek finanszírozást.
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter kedden arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy tavaly több mint négymilliárd euró uniós forrás érkezett Romániába a mezőgazdaság számára, és január végéig további egymilliárd euró kifizetésére számítanak.
Fizetéslevonással büntették a kormány sajtóirodájának azt a munkatársát, aki tavaly november végén megpróbálta távol tartani az újságírókat a miniszterelnöktől, hogy ne tudjanak kérdést feltenni Ilie Bolojannak.
szóljon hozzá!