
A Gál Sándor téri automata közvécé
Fotó: Tamás Attila
A Gál Sándor téri automata közvécéért, valamint a Piac utcai közvécé épületért mostantól a csíkszeredai piacgondnokság felel. Erről döntöttek pénteki rendkívüli ülésükön az önkormányzati képviselők. Előbbit hamarosan megnyitják, utóbbit pedig a jövőben teljesen felújítják.
2024. június 07., 15:382024. június 07., 15:38
2024. június 07., 20:442024. június 07., 20:44
Módosították a csíkszeredai zöldségpiac működési szabályzóját, erről döntöttek többek között az önkormányzati képviselők pénteki rendkívüli ülésén. Mint Bors Béla alpolgármester elmondta, a Gál Sándor téri, újonnan felállított automata közvécét adták át a piacgondnokságnak, a működtetéséért is ők felelnek majd. Az illemhelyiség használatáért készpénzzel és bankkártyával is lehet majd fizetni, tudtuk meg az alpolgármestertől.
Ugyanakkor szintén a piacgondnokság ügykezelésébe helyezték a piac melletti, jelenleg rossz állapotban lévő közvécé épületét, amelyet nemrég vásárolt meg az önkormányzat.
– osztotta meg érdeklődésünkre Bors Béla, aki kiemelte, nemcsak az alagsorban lesznek illemhelyiségek, hanem a földszinten is, ahol jelenleg virágüzlet működik. Lesznek férfi és női mosdók, pelenkázók és mozgássérültek számára kialakított illemhelyiség. A tetőtérben a piacgondnokság számára létesítenek irodafelületet.
Amint meglesz a megvalósíthatósági tanulmány, következik a tervezés, majd a kivitelezés.
Körülbelül 250 tonnás sziklát robbantottak fel szerda délelőtt a Maros völgyében, ugyanis az veszélyt jelentett a 15-ös országúton áthaladókra.
Világpolitikai kitekintésben kiszámíthatatlan a jövő – jelentette ki Lázár János magyar építési és közlekedési miniszter szerdán Sepsiszentgyörgyön. A Lázárinfó a szokásos formában zajlott: a miniszter vállalta, hogy válaszol minden neki feltett kérdésre.
Majdnem húsz éve kezdték el, azóta közösségteremtő hagyománnyá nőtte ki magát. A sepsiszentgyörgyi Gyermekek Palotájában hétszáz koszorút készítettek adventre.
Orbán Viktor munkalátogatás keretében fogadta Budapesten Ilie Bolojant, Románia miniszterelnökét. A tárgyalás legfontosabb témája a magyar-román energetikai kapcsolatok megerősítése volt.
A vallásturizmus szereplői második alkalommal találkoznak csütörtökön Gyergyószentmiklóson a Keresztény Gyergyó vallásturisztikai konferencián.
A román haditengerészet katonai búvárai megsemmisítettek szerdán egy tengeri drónt, amelyik veszélyeztette a Fekete-tengeri hajózást – közölte szerdán a védelmi minisztérium.
A jövendőbeli védelmi miniszter személyéről a koalíciós megállapodás értelmében a Mentsétek meg Romániát Szövetségnek (USR) kell döntenie – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő.
A képviselőház szerdán elfogadta azt a törvénytervezetet, amely szabályozza a Románia közútjain közlekedő gépjárművek vezetési jogát azon személyek esetében, akik nem az Európai Unió valamely tagállama által kiállított jogosítvánnyal rendelkeznek.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei szerda reggel 33 Kolozs, Beszterce-Naszód és Maros megyei helyszínen, köztük két börtönben tartottak házkutatásokat egy hatalmas kábítószerkereskedő hálózat felszámolására.
Kedd este 64 éves korában elhunyt Adrian Pleșca, becenevén Artanu, a Timpuri Noi együttes alapítója és a Partizan együttes énekese.
3 hozzászólás