A tehetetlenség bűze

Szétdobált műanyagzacskók, dobozok, étel- és italmaradékok, kacatok, szennytől ragacsos aszfalt, zümmögő legyek, a nyári meleg által megsokszorozott bűz, a közelben tömbházlakók, akik legszívesebben erre az időszakra távol maradnának otthonuktól.

Mindez egy átlagos hétvégi, legfőképp vasárnapi életkép számos csíkszeredai lakótelepről. Csíkszeredában ugyanis felújított és a változásra váró lakótelepek arculatához egyaránt hozzátartozik az a fertő, ami a szelektív és nem szelektív hulladékgyűjtő kukák, konténerek környékén kialakul. Még akkor is, ha a szemét elszállítását végző cég nem kis anyagi és emberi erőforrás felhasználásával igyekszik eltakarítani a guberálók által szétszórt mocskot, ami dicséretre méltó ugyan, de egy szélmalomharc. Csíkszeredában a szelektív hulladékgyűjtés bevezetését, jelentős közpénz-kiadással járó, földbe süllyesztett tároló-rendszer kialakítását ugyanazzal a reménnyel követte évekkel ezelőtt az illetékes és városlakó, hogy hátha lecsökken, visszaszorul a guberálás, a szemét nem a földön, hanem a helyén marad, és az egyre szűkebb bedobónyílásokon nem férnek be a tárolókba az önkéntes hulladék-újrahasznosítók. Akik viszont ezekre a reményekre rendre látványosan rácáfoltak, és a legtöbb szemétlerakó számukra egy élhető tanya, egy lelőhely maradt.

Lehet, hogy nem akarja senki nyilvánosan, felelőssége teljes tudatában ezt megtenni, de

ideje volna kimondani, hogy ez a fajta hulladékgyűjtési, -kezelési, -tárolási rendszer fenntarthatatlan, vállalhatatlan, megalázó.

Hogy a gyomorforgató látványon túl a fertő az egészségre is veszélyes. Hogy ez az egész annyira abszurd, hogy nem tudunk, mit kezdeni vele, csak tétlen, tehetetlen szemlélői vagyunk. Nem amiatt, hogy a lakosság ne tudná megkülönböztetni a papírt a műanyagtól, ételmaradéktól, vagy beledobni a kukába a zacskóban lehozott háztartási hulladékot, és a megbízott cég ne szállítaná el ezt időben. Hanem azért, mert az elsősorban saját szokásai, és a lehetőségek, nem pedig az együttélési szabályok, és törvények által irányított párhuzamos társadalom számára

a jól-rosszul összegyűjtött hulladék közpréda,

amelyet azon túl, hogy kinyerhető belőle még több felhasználható tárgy, esetleg némi élelem, büntetlenül cafatokra lehet tépni, szétdobálni, szennyezni ezzel a környezetet, és fenyegetni, sértegetni azt, aki esetleg emiatt rájuk szól. És a jelenség megszüntetésére, visszaszorítására tett kísérleteink olyan szánalmasan és frusztrálóan fulladtak kudarcba, hogy már jórészt csak elfordítjuk a fejünket, és dühöngünk. Jó lenne viszont újabb reményeket ébreszteni, mert a tehetetlenség bűze egyre zavaróbb.