
Varga Adorján polgármester
Fotó: Rab Zoltán
Egyöntetűen döntöttek a balavásári önkormányzati képviselők arról, hogy idén elmarad a nagy népszerűségnek örvendő szüreti fesztivál, mert másra kell a pénz. A nagyközségnek tucatnyi pályázata van, amelyekre az önrészek felemésztik a helyi alapot.
2023. augusztus 21., 13:012023. augusztus 21., 13:01
Elsősorban a fiatalokat szólította meg és a községi napokat helyettesítette az a szüreti fesztivál, amit idén harmadik alkalommal kellett volna megszervezzenek Balavásáron. Tavaly a koncertek mellett voltak sportrendezvények, köszöntötték a nagykorúvá vált fiatalokat, de kulturális műsorokkal és néptáncelőadásokkal is szórakoztatták a nagyközség lakóit.
A Székelyhon megkeresésére a nagyközség polgármestere, Varga Adorján megindokolta az tanács döntését.
Az egrestői új óvodát idén ősztől már elfoglalhatják a gyerekek.
Fotó: Balavásári Polgármesteri Hivatal
Mint elmondta, tizenkét pályázatuk megvalósításán dolgoznak, többek között szennyvízcsatorna-hálózatot építenek ki és vízhálózatot fektetnek le, de óvodát is építenek Egrestőn, ravatalozót Kiskenden (ezt helyi költségvetésből), mindezek mellett a kultúrotthonokat is felújították.
Kiskenden ravatalozó épül
Fotó: Balavásári Polgármesteri Hivatal
Megtudtuk azt is, hogy a csatornahálózat uniós pályázatból készül, és itt nem volt lehetőség arra, hogy a költségek emelkedése miatt plusz támogatást kérjenek, így a különbözet egy részét önerőből fedezték, de bankkölcsönt is fel kellett vegyenek, hogy be tudják fejezni a nagyberuházást.
– mondta a polgármester, akitől azt is megtudtuk, hogy a lakosság visszajelzése a döntésre inkább pozitív volt: mindnyájan megértették, hogy jól be kell osztani a pénzt, különösen annak fényében, hogy a kormány újabb megszorításokat helyezett kilátásba.
A szüreti fesztivál összköltsége mintegy 10–15 ezer euró lett volna.
Az Amerikai Egyesült Államok egy C-130 Hercules repülőgépet adományozott a román hadseregnek, az ünnepélyes átadóra szerdán került sor a 90-es otopeni-i légibázison.
Drónt észlelt a hadsereg radarrendszere szerda délelőtt az ukrán-román folyami határ közelében, a légi célpont rövid időre behatolt Románia légterébe Sulina keleti részének környékén – közölte a védelmi minisztérium.
Kültéri játszóteret avattak szerdán a Kézdivásárhelyi Municípiumi Kórház udvarán. A létesítmény az RMDSZ Háromszéki Nőszervezete által februárban szervezett jótékonysági bál bevételéből, valamint a támogatók összefogásának köszönhetően valósult meg.
Elfogtak két budapesti dílert, aki Hollandiából hozott Magyarországra több kilogrammnyi drogot vonaton – közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerdán a police.hu oldalon.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kedd este bejelentette, hogy a párt szerdán dönt az országos politikai tanácsának ülésén, hogy a PSD belép-e Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányába.
Sikeresen befejeződött XIV. Leó pápa műtétje a római Gemelli-kórházban október 13-án, kedden délután. A mintegy másfél órás, komplikációmentes beavatkozás során eltávolították a Szentatya jobb tüdejének alsó lebenyét.
Az ország északi és északnyugati részén, valamint a hegyekben és hegyközi medencékben fagypont alá csökkent a hőmérséklet szerdára virradóra.
A védelmi minisztérium szerda reggel közölte, hogy radarrendszere három légi célpontot észlelt a román-ukrán határ közelében, ukrajnai oldalon, Vilkove városhoz közel.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Emmanuel Macron francia elnök Magyarországra látogat az október 23-i ünnepségek alkalmából – mondta Magyar Péter a Partizánnak adott interjúban kedden.
szóljon hozzá!