Hirdetés
Hirdetés

A színházban éjszakáztak

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Hajnalig tartó programokkal zárult a székelyudvarhelyi dráMA kortárs színházi találkozó kilencedik kiadása. Az éjszakázók az előadások után a kulisszák mögé is betekinthettek, de próbára tehették magukat abban is, hogy mennyire ismerik a színészeket, illetve együtt bulizhattak a társulattal a művészek koncertjén.

Veres Réka

2017. szeptember 25., 12:112017. szeptember 25., 12:11

2017. szeptember 25., 17:042017. szeptember 25., 17:04

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Maratoni programmal zárta a Tomcsa Sándor Színház a dráMA kortárs színházi találkozót pénteken. Elsőként a Kolozsvári Magyar Állami Színház Homemade című produkcióját lehetett megtekinteni, amelyet Vargyas Márta rendezett, a szöveget pedig Bíró Réka és Deák Katalin dramaturgok írták. A majdnem háromórás, kissé rendhagyó színházi projekt egy kutatással egybekötött alkotói folyamat is, amellyel a kolozsvári társulat a romániai családmodellről indítana párbeszédet.

A csapat hetven mélyinterjút készített fiatalokkal és felnőttekkel a szülő-gyermek kapcsolatról, amit a színészek műhelymunkája követett. A társulat a kortárs művészet eszközeivel a családi problémák, a szülők és gyermekek közötti viszony feszültségeinek megoldására indítana párbeszédet.

Hirdetés

Portugál és éjszakai színház

A kolozsvári színház produkcióját követően a Csíki Játékszín előadásában tekinthették meg a nézők Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiáját. A darabot korábban a Tomcsa Sándor Színház 2010/2011-es évadjában láthatta az udvarhelyi közönség, a csíkszeredai társulattal Victor Ioan Frunză rendező vitte színre. Később közönségtalálkozón, valamint az éjszakai színház első programján, a Szingliségünk története című felolvasószínházi előadáson vehettek részt az érdeklődők.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Civilek a kulisszák mögött

Pörgött a színház, hiszen míg az előtérben előadás zajlott, az emeleten UV-fényben éjszakai asztaliteniszezés folyt, a bátrabbak pedig az improvizációs szobába is beléphettek, ahol a színészek egy-egy jelenetének szereplőivé váltak. A kíváncsibbak továbbhaladhattak azon a folyosón, ahová a közönség máskor nem léphet be, és betekinthettek a művészek öltözőibe, ahol jelmezek sokasága volt kiállítva, melyeket fel is próbálhattak, illetve a hölgyek színházi sminket is kaphattak.

Idén is szerveztek Színház Kvízt az udvarhelyi társulat tagjai, ezúttal négy csapat mérte össze tudását. A színházról, illetve névadójáról szóló kérdésekre kellett válaszolni, de volt olyan próba is, amelyen bekötött szemmel kellett felismerni a különböző kellékeket, majd a jelmezekről kellett elmondani, hogy melyik előadásban melyik színészen voltak láthatók, a társulat tagjait pedig hangjukról kellett felismerni.

A hajnali órákban következett az utolsó program: a színészek koncertje az előcsarnokban. A dramaturgok, kritikusok, rendezők, önkéntesek együtt tomboltak a színészekkel, akik ezúttal rockzenészekként álltak a közönség elé.

A szombat a gyerekprogramoké volt

A színházi éjszakázás után a szombat a kicsiké volt: délelőtt tizenegytől A néma cipő története című bábelőadást tekinthették meg, majd az Erdélyi Táncháztalálkozó részeként a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Pöttöm Palkó táncjátékát, végül táncházzal zárult a program.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Figyelmeztetnek: megáradhat a Tatros csütörtök este

Sárga jelzésű hidrológiai figyelmeztetést adtak ki csütörtök este: a Tatros-folyón és mellékpatakjain hirtelen áradásra lehet számítani, a vízszint helyenként meghaladhatja a figyelmeztetési határértéket.

Figyelmeztetnek: megáradhat a Tatros csütörtök este
Figyelmeztetnek: megáradhat a Tatros csütörtök este
2026. szeptember 03., csütörtök

Figyelmeztetnek: megáradhat a Tatros csütörtök este

Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Olyan embert fogtak el Romániában, aki sokat tudhat arról, hogyan akartak az ajtón átlőve megölni két embert Svédországban

Házkutatást tartott csütörtökön a DIICOT Bukarestben és Otopeni-ben egy Romániában élő svéd állampolgár kézre kerítése érdekében, aki a gyanú szerint több, Svédországban megrendelésre elkövetett merényletben is érintett.

Olyan embert fogtak el Romániában, aki sokat tudhat arról, hogyan akartak az ajtón átlőve megölni két embert Svédországban
2026. szeptember 03., csütörtök

Az adóemelések másik oldala: több tízezer munkahely szűnt meg Romániában egy év alatt

Mintegy 65 ezer munkahely szűnt meg Romániában az elmúlt egy évben, ami a foglalkoztatottak számának 1,3 százalékát jelenti; az állások többsége a versenyszférában szűnt meg – derül ki egy csütörtökön ismertetett elemzésből.

Az adóemelések másik oldala: több tízezer munkahely szűnt meg Romániában egy év alatt
2026. szeptember 03., csütörtök

Bajba jutott családok kapnak pénzt a kormánytól, székelyföldi érintettek is vannak

Tűzesetek, földcsuszamlások vagy súlyos betegségek által érintett családok kapnak pénzbeli támogatást a kormány által jóváhagyott csütörtöki határozat szerint. Az érintettek között székelyföldi megyék lakói is vannak.

Bajba jutott családok kapnak pénzt a kormánytól, székelyföldi érintettek is vannak
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Holtan találtak rá a pár napja eltűnt férfira

A Nagycserged községhez tartozó erdő közelében holtan találtak rá csütörtökön arra a férfira, akinek kedden jelentették az eltűnését. A férfi önszántából távozott, azóta kerestették a hozzátartozói.

Holtan találtak rá a pár napja eltűnt férfira
Holtan találtak rá a pár napja eltűnt férfira
2026. szeptember 03., csütörtök

Holtan találtak rá a pár napja eltűnt férfira

2026. szeptember 03., csütörtök

Házi őrizet után hatósági felügyelet alá kerül Horațiu Potra zsoldosvezér

A legfelsőbb bíróság csütörtökön helyt adott Horațiu Potra fellebbezésének a házi őrizetét elrendelő határozat ellen, és hatósági felügyelet alá helyezte a zsoldosvezért.

Házi őrizet után hatósági felügyelet alá kerül Horațiu Potra zsoldosvezér
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Bővülő társulattal, négy saját bemutatóval vág neki az új évadnak az Udvartér Színház

A kézdivásárhelyi Udvartér Színháznál sem a bérletek, sem a szabadjegyek árát nem emelik az új évadban. Négy saját bemutató, vendégprodukciók, fesztiválokon való részvétel és számos kiszállás szerepel terveik között – mindez bővülő társulattal.

Bővülő társulattal, négy saját bemutatóval vág neki az új évadnak az Udvartér Színház
2026. szeptember 03., csütörtök

5000 lejes jutalmat kapnak a színtízes érettségizők, 2000 lejt a képességfelmérőn színtízest elérők

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

5000 lejes jutalmat kapnak a színtízes érettségizők, 2000 lejt a képességfelmérőn színtízest elérők
2026. szeptember 03., csütörtök

Megállni tilos táblákat helyeztek ki több csíkszeredai városrészen

Táblák figyelmeztetik mostantól az autósokat azokon az utcarészeken, ahol tilos állomásozni.

Megállni tilos táblákat helyeztek ki több csíkszeredai városrészen
Hirdetés