
Fotó: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
A Szent Erzsébet Egyesület Pál atya vezetésével harminc árva vagy félárva gyerekről gondoskodik, akiknek az adományozó marosvásárhelyiek jóvoltából sikerült gondtalan, szép karácsonyi ünnepséget rendezni. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház átadta a gyűjtésből származott adományokat és még egy erre az alkalomra készült műsorral is meglepte a gyerekeket.
2017. december 26., 20:582017. december 26., 20:58
A legkisebb 5, a legnagyobb 17 éves Pál atya gondozottjai között, árvák és félárvák, akik számára a színház kezdeményezésére összegyűlt tartós élelmiszer – liszt, cukor, olaj, száraz tészta, konzervek – a tapasztalatok szerint egy fél évig is kitart az ésszerű gazdálkodás mellett. De tisztító- és tisztálkodó szereket is hoztak az adakozók, a nagytermi és kistermi bejáratoknál és a Merkúr üzletházakban kihelyezett gyűjtőládákba pedig játékok, tanszerek, háztartási felszerelések is kerültek.
Az idei adománygyűjtés mennyiségben és minőségben is felülmúlja az eddigieket – mondta a Vásárhelyi Hírlapnak Pál atya, aki azt is kiemelte, hogy az anyagi segítség mellett ugyanolyan fontos a morális támogatás.
Fotó: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
– fogalmazott az atya.
Pál atya árvái valamennyien szeretetben élnek, a nevelőknek, gondozóknak egyformán szeretetre vágyó gyerekek, akiknek odafigyelésre, biztonságra, állandó támaszra van szükségük. A színház által szervezett ünnepi eseményen a Tompa Miklós- és Liviu Rebreanu Társulatok művészei – Benő Kinga, Alexandra Țifrea, Ciugulitu Csaba, Korpos András és Luchian Pantea – készültek egy meglepetés-műsorral, interaktív előadással, amelybe a színészek a kicsiket, de még a jelenlevő gondozókat is bevonták.
A közös játék megkezdése előtt Gáspárik Attila színházigazgató köszöntött mindenkit, majd elkezdődött az éneklés, tánc, beszélgetés. A hangulat oldotta Ciugulitu Csaba közvetlen bemutatkozása, aki valamennyi jelenlevőt megszólított, kihívott, kezet fogott vele. A zene ritmusára kezdődött a tánc, az ének, magyar, román és angol nyelvű slágerek, karácsonyi dalok, vidám szövegek hangzottak el. Majd mindenki nagy meglepetésére megérkezett a Mikulás is, ami azért is okozott nagy-nagy örömet a kicsik között, mert az idén nem sikerült személyesen is találkozniuk a nagyszakállúval. A Mikulásnak – Korpos Andrásnak – a Manócska – Benő Kinga – segédkezett, hiszen a Nemzeti jóvoltából az adományok mellett, mindenki személyes ajándékcsomagot is kapott egy-egy hatalmas szatyorban.
Fotó: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
Nehéz év volt az idei Pál atya és a Szent Erzsébet Egyesület számára, hiszen az is előfordult, hogy azt sem tudták, mi lesz egyik napról a másikra. A törvények változása okozta káosz miatt éppen az állami alkalmazottak maradtak hónapokig fizetés nélkül, a bérek késtek, a bizonytalanság pedig megnehezítette a helyzetüket.
– fogalmazott Pál atya, hozzátéve, hogy jóemberek és a gondviselés jóvoltából mindent sikerült túlélni, a nehézségek is megoldódtak, most már tiszta szívvel, örömmel és nyugodtan ünnepelnek és készülnek a jövő esztendőre.
Fotó: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
A karácsonyra természetesen a Szent Erzsébet Egyesületnél is az adventben kezdtek felkészülni, igyekeztek annak a keresztény töltetét megtanítani a gyerekeknek. Az előkészületek után következett a konkrét ünneplés, amikor Jézus születését ünnepli mindenki. Sárpatakon van egy kápolna azon az udvaron, ahol a gyerekházak állnak – négy működő gyerekház – és istentisztelettel, szentmisével köszöntötték az ünnepet, a gyerekek mellett a gondozók, de még a falubeliek is jelen voltak. Pál atyának Kolozsváron van a hivatala, ezért a szentestén oda szólította a kötelesség, így a neveltjei számára egy nappal hamarabb jött az angyal. A gyerekek kis ünnepi műsorát katolikusok, reformátusok hallgatták közösen és örültek az együttlétnek. December 25-én estére újból visszatért „árvái” közé az atya, ismét misézett, hogy „a továbbiakban is megőrizhessék a karácsony hangulatát, nem csak az ünnepnapok alatt, de karácsonytól karácsonyig” – mondta Pál atya.
A rendkívül magas hullámok egyelőre nem teszik lehetővé a mentést a Fekete-tengeren, ahol tűz ütött ki egy kereskedelmi hajó fedélzetén. A négyfős legénység kimentésére több helikoptert és mentőegységet is mozgósítottak a román hatóságok.
A magyarországi vasúti infrastruktúrán végzett munkálatok miatt november 7-én és 8-án a megszokottnál 5-35 perccel korábban indul kilenc, Budapestről Romániába közlekedő nemzetközi vonat – közölte csütörtökön a CFR Călători.
A várakozásoknak megfelelően halad XIV. Leó pápa műtét utáni felépülése a római Gemelli-kórházban. A szerdai orvosi vizsgálatok eredményei megfelelőek, a katolikus egyházfő már járni kezdett, és rendszeresen étkezik.
Fagypont alatti hőmérsékletre ébredtek csütörtökön Csíkszeredában, Gyergyószéken és Háromszéken is.
Sürgősségi kutató-mentő művelet indult csütörtök reggel a Fekete-tengeren, miután tűz ütött ki egy hajón Sulinától mintegy 13 tengeri mérföldre délkeletre.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek szerda este egy 39 éves férfit és egy 16 éves fiatalt az egyik temesvári iskola udvarán bántalmazott testnevelő tanár ügyében.
Fokozottabb szövetséges katonai jelenlétre van szükség a Fekete-tenger térségében, különösen ott, ahol gyakoribbak az incidensek – jelentette ki szerda este Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Drónrajt észleltek a hadsereg radarjai csütörtökre virradóan a Kígyó-sziget közelében. Az egyik drón körülbelül egy percre behatolt Románia légterébe Sulinától délkeletre, a román felségvizek fölött.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön 19 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. kiadása keretében megrendezett szimfonikus koncertre.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
szóljon hozzá!