HIRDETÉS

A medve és az ember „együttéléséről”

Farkas Attila 2017. november 04., 19:01 utolsó módosítás: 2017. november 04., 19:02
HIRDETÉS

Főként városi környezetben élő ismerősök részéről gyakran hangzanak el arra vonatkozó kérdések, hogy mit kell tenni, ha a természetben medvével találkozunk. Persze ez jogos kérdés, de válaszolni rá nem egyszerű. A kérdezőnek általában van már információja, az újak is érdeklik, de legfőképpen az általa ismertek érvényességéről szeretne megbizonyosodni.

Jó szórakozás, de nem veszélytelen a vadfotózás Fotó: Sándor Csilla

Mit kell tenni, ha a természetben medvével találkozunk? Az alábbiakban alapszabályok megfogalmazásától tartózkodunk, inkább néhány viselkedéstani jellemzőt ismertetünk, hisz a medve–ember találkozások kézikönyvét, ennek komoly felelőssége miatt, az Ökoszisztéma Menedzsment Egyesület nevében nem szándékozunk összeállítani.

Egyedfüggő toleranciaküszöb

Az kétségtelen tény, hogy minden emberi tevékenység a vad természetes élőhelyén zavaró tényezőként hat. Az más kérdés, hogy ezt a zavarást melyik faj milyen mértékben tolerálja, illetve mennyire érzi veszélyeztetve magát.

HIRDETÉS

Nagymértékű, tartós zavarás többnyire azt eredményezi, hogy a tág tűrőképességű faj hozzászokik. Ezt segíti, ha az emberrel való találkozás nem okoz negatív tapasztalatot. A tudományos szakirodalom ezt habituálódásnak vagy habituációnak nevezi, és gyakorlatilag azt jelenti, hogy a gyakori de semleges ingerek elveszítik a jelentőségüket.

A habituálódott medve például nem fél az embertől, olyannyira, hogy nem is próbálja elkerülni. Ez a jelenség figyelhető meg az ember által lakott településekre rendszeresen járó példányoknál.

A természetes (normális) viselkedésű egyedeknél ilyen nincs. Azok esetében a tűrőképesség vagy tolerancia mértéke irányadó. A tolerancia a habituáció ellenkezője, és azt a zavarási intenzitást jelöli, amit az egyed elvisel anélkül, hogy arra meghatározott módon reagálna. És itt jelenik meg az első és legfontosabb probléma. Amit „az egyed tolerál”, gyakorlatilag arra utal, hogy a tolerancia mértéke egyedi jellemző. S ez valójában így is van. A medve fajra vonatkozó általános szabályok kinyilatkoztatása attól kezdve, hogy minden egyes medvének egyénisége és önálló vérmérséklete van, majdhogynem lehetetlen. Ezért erre meg sem próbálunk kísérletet tenni, csak néhány összefüggésre szeretnénk rávilágítani.

Medve emberhez szokása

Nem segít a tisztánlátásban az sem, hogy az emberhez szokott és a természetes módon toleránsabb példányok hasonlóképpen reagálnak az ember jelenlétére, habár a viselkedésük oka eltérő.

A toleráns egyed tehát nem egyértelműen emberhez szokott, akár az is megtörténhet, hogy emberrel közvetlen találkozása korábban nem volt.

Ugyanakkor, az emberhez való hozzászokásnak is két módja van. Nem mindegy, hogy egy medve ismételt, rá veszélytelen emberi jelenlétre nem reagál, vagy keresi az emberi eredetű táplálékforrásokat, így a táplálékot és az embert összeköti oly módon, hogy számára az ember jelenléte egyidejűleg táplálék jelenlétét is feltételezi. Ez utóbbiak az emberi eredetű táplálékforrásokhoz szokott példányok. Egy Észak-amerikai kutatócsoport megállapításai szerint

az emberhez szokás alapvetően a medvesűrűséggel függ össze, alacsonyabb medvelétszám mellett kevésbé gyakori, de a sűrűségtől függetlenül is előfordulhat többszöri, jóindulatú medve-ember találkozások esetén.

Ugyancsak az említett kutatócsoport szerint a nem vadászott populációk esetében gyakoribb az emberhez szokás.

Ember medvéhez szokása

Az is említést érdemel azonban, hogy nem csak a medve emberhez szokása létezik, hanem az ember medvéhez szokása is. Ez a jelenség főként a medvelesekhez, pontosabban a bizonyos helyeken csoportosult medvék közeli megfigyeléséhez, mint a turizmus egy külön válfajához köthető. Ember–medve habituáció akkor következik be, amikor egy személy kezdeti óvatos viselkedése a medvével szemben idővel átmegy gondatlanságba.

A medvéhez szokott ember gyakran „aranyosnak” találja a medvét, és hajlamos a józan ész szabta határok ellenére túlságosan közel kerülni a medvékhez. Ez a tipikus medvével szelfiző turista.

Az ember–medve habituáció is alapvetően medveállomány-sűrűség kérdése, persze alacsony medvelétszám esetén is előfordul nyitott, könnyen hozzáférhető szeméttárolók környékén. Az itteni medvék is emberhez, illetve emberi eredetű táplálékhoz szoktak, de nem tanúsítottak agresszív viselkedést. Következésképp az emberek is szokatlanul alkalmazkodtak a medvékhez, és nem foglalkoznak velük.

Medveegyüttélés

A habituáció harmadik formája a medve–medve habituáció. Elsősorban időszakosan táplálékban gazdag élőhelyeken (vadetetőknél, bőséges makktermésű erdőkben, gyümölcsösök környékén, mezőgazdasági területeken stb.) szokatlanul nagy állománykoncentrációk tapasztalhatók.

A medve szociális rugalmassága lehetővé teszi ezeket a koncentrálódásokat, de csak rendkívüli (egyébként nem általános) jó minőségű táplálékbőség esetén. Ilyen esetekben, szokatlan közelség ellenére sem reagálnak a fajtársakra, így növelve az energetikai hatékonyságot, és csökkentve a fajon belüli konfliktusokkal járó sérülések gyakoriságát.

Medve–medve habituáció esetében az ember is viszonylagos biztonságban érezheti magát, ugyanis: (1) csökken a legfontosabb sérülést okozó interakció, a meglepetés-találkozás (ezek a medvék tágabb toleranciával jellemezhetők); és (2) táplálékbőség lévén, csökken a táplálékféltésből származó támadások valószínűsége is. Az ilyen fajtársakhoz szokott medvék esetében az agresszív interakciók intenzitása és előfordulási gyakorisága is kisebb.

Sűrű találkozás és kamutámadás

A fent említett három típusú habituáció akár egyidejűleg is előfordulhat.

Habituálódott medvére tehát, bizonyos biztonsági szabályok betartatásával, akár turizmust is lehet alapozni.

A nehézség abban áll, hogy nem könnyű a habituálódott és a magasabb toleranciájú egyedek megkülönböztetése, illetve a habituáció többnyire sűrűségfüggő. S azt sem szabad elfelejteni, hogy egyes nem habituált (az állományok nagyobb részéhez tartozó), változó toleranciájú egyedek az ingerekre agresszívan is reagálhatnak.

Támadás esetén az sem túl megnyugtató az elszenvedő számára, hogy a legtöbb támadás kimerül az ijesztésben. Ezt kamutámadásnak is szokták nevezni.

Továbbá, a döntéshozók számára ismert kellene legyen az úgynevezett medvesűrűség-függő viselkedés elmélete is. Ez az elmélet azt mondja, hogy a medve által okozott emberi sérülések és a medve állománynagysága között összefüggés van, csak ez az összefüggés fordított arányú. Minél nagyobb a medvesűrűség, annál kisebb az emberi sérüléssel járó találkozások gyakorisága. Más szavakkal,

ahol a medve–ember találkozások valószínűsége nagy, a medvetámadások ritkábbak, ahol viszont a medvék ritkábban találkoznak emberrel, az agresszív reakciók gyakoribbak.

A medve–medve habituáció összefüggésben van a más fajokkal szembeni toleranciával is. Tehát, nem véletlen, hogy például eddig Tusnádfürdőn nem történt tragédia. Ez csak idő kérdése, de a legvalószínűbb oka az ember medvéhez szokása lesz. Az sem véletlen, hogy a bekövetkezett balesetek többsége, ember által ritkán lakott, elhagyatottabb erdős területeken történt. Ugyanakkor, a potenciális beavatkozások és vadászati kvóták incidensekhez való kötése is tévút, mivel alacsonyabb medvesűrűségek esetén valószínűbbek a konfliktusok, s az itteni beavatkozások a helyi populációkra nagyobb negatív hatással vannak, mint a magas állománysűrűséggel jellemezhető területeken.

A szerző vadgazdamérnök, ÖME-elnök

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS