
További fejlesztések következnek Csíkkozmáson. Van még bőven tennivaló
Fotó: Gecse Noémi
A lakossággal való párbeszéd és a visszajelzések meghallgatása céljával tartott évértékelő falugyűlést Csíkkozmás önkormányzata Lázárfalván és Kozmáson az elmúlt napokban. Kedden a lázárfalviak, csütörtökön pedig a csíkkozmásiak tájékozódhattak az önkormányzat elmúlt évének tevékenységéről és további terveikről.
2018. január 12., 10:392018. január 12., 10:39
2018. január 12., 13:372018. január 12., 13:37
Mindkét esetben elsőként a pénzügyi szakosztály tavalyi adatait ismerhették meg a helyiek:
A beruházásokkal kapcsolatban a polgármester ismertette, hogy befejezték a még 2012-ben elkezdett csatornahálózat kiépítését, amelyre a Környezetvédelmi Alap támogatásával 4,2 millió lejt költöttek. Emellett végére ért a mezei utaik felújítását célzó 2016-ban elindított pályázatuk is, amelynek összértéke 2,3 millió lej volt. A helyi egyház, Hargita Megye Tanácsa, a lázárfalvi közbirtokosság és az önkormányzat anyagi hozzájárulásával pedig elkészült Csíklázárfalva ravatalozója is. Emellett
A Csík LEADER Egyesület révén pedig eszközvásárlásra nyújtottak be pályázati csomagot, amelyet már jóvá is hagytak. A világbanki programból elkészült új óvodaépület engedélyeztetése és közművesítése is folyamatban van, hogy 2018 őszétől használatba lehessen venni.
Ezt követően a civil szervezetek – a Csíkkozmásért Egyesület, a Tuzson János Fúvósegylet, a Dr. Boga Alajos Általános Iskola egyesülete – által lehívott 60 ezer lejes támogatási érték összetételéről tájékoztatták a jelenlevőket: a Bethlen Gábor Alap, Hargita Megye Tanácsa és a Communitas Alapítvány révén többek között
A jogi osztály tevékenységének bemutatása során kiderült, hogy az elmúlt év során 80 tanácsi határozatot és 688 polgármesteri rendeletet iktattak – ez rekordnak számít. A községvezető kiemelte, amiatt ilyen magas a polgármesteri rendeletek száma, mivel a szociális segélyt igénylők idénymunkákat vállalnak, olyankor ki kell vonni őket a támogatottak köréből, visszatértük után pedig újra be kell foglalni. Harminc személy igényelt gyermeknevelési segélyt, 41-en fűtéspótlékot, illetve jelenleg 135 család kap szociális segélyt.
A fórumokon résztvevők részletes információkat is megtudhattak a mezőgazdasági szakosztály munkájáról, ahol a birtoklevelek módosítása volt a fő tevékenység. Mezőgazdasági támogatás iránti kérelmeket a községből 220-an nyújtottak be, és 109 bérleti szerződést kötöttek mezőgazdasági területekre.
Az erdőgazdálkodási kimutatóból megtudhatták a helyiek, hogy
Mindezek után beszámoltak az önkéntes tűzoltók, a turisztikai információs iroda és a délutáni foglalkoztató központ tevékenységéről, illetve összegezték a fontosabb sporteseményeket és az önkormányzat által a településen szervezett programokat. Végezetül a további tervekről esett szó:
Emellett sportcsarnokot létesítenének, a sportpálya öltözőjét befejeznék, turistaösvény-hálózatot, illetve kilátót alakítanának ki, buszmegállókat létesítenének, bővítenék a gázvezeték-hálózatot, és folytatják a telekkönyvezést.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
szóljon hozzá!