Mindennapok a vályogfal másik oldalán

Mindennapok a vályogfal másik oldalán

Tizennyolc roma család él néhány száz méterre Homoródkarácsonyfalvától. Megdöbbentő körülmények között, az általuk épített vályogházakban laknak, szociális segélyekből, napszámos keresetükből és kosarak, illetve seprűk eladásából teremtik elő mindennapi betevőjüket.

Szenátus: 35 évesnél idősebb orvosok és tanárok is kaphatnak ANL-lakásokat

Harmincöt évesnél idősebb szakorvosok, gyakornok orvosok vagy tanárok is kaphatnak ANL-lakásokat – döntött keddi plenáris ülésén a szenátus. 

Szenátus: 35 évesnél idősebb orvosok és tanárok is kaphatnak ANL-lakásokat
2017. október 17., kedd

Főépítész: Marosvásárhelyt és Szászrégent is megfelelően vonzóvá kell tenni gazdasági szféra számára

Az épített kulturális örökség és a természeti örökség olyan erőforrások, amelyeket Szászrégenben még nagyon kis mértékben használtunk ki – mondta a Vásárhelyi Hírlapnak adott interjújában a 35 éves szászrégeni Klaus Birthler, Szászrégen főépítésze.

Főépítész: Marosvásárhelyt és Szászrégent is megfelelően vonzóvá kell tenni gazdasági szféra számára
2017. október 17., kedd

Amikor néhány család miatt egy egész tömbház kerül veszélybe

A csíkszeredai Gyermek sétány néhány tömbháza akár meleg víz és fűtés nélkül maradhat, ugyanis néhány család által felhalmozott adósságok miatt a lakószövetség vezetői felbontották a lakástulajdonosi társulást, így nincs akivel szerződést kössön a távhőszolgáltató.

Amikor néhány család miatt egy egész tömbház kerül veszélybe
2017. október 17., kedd

Rövid mesefilmek a múzeumban

A Primanima fesztivál mesefilm-vetítései szerdától péntekig zajlanak a Csíki Székely Múzeumban.

Rövid mesefilmek a múzeumban
Rövid mesefilmek a múzeumban
2017. október 17., kedd

Rövid mesefilmek a múzeumban

2017. október 17., kedd

Szécsenyben a szennyvízcsatorna kiépítése élvez elsőbbséget, utána jöhet csak az aszfaltozás

Nem lesz aszfaltút Csíkszereda szécsenyi övezetében még néhány évig. A városvezetés számára most a szennyvíz-elvezető rendszer kiépítése jelenti a prioritást, az útfelújítás csak ezután következhet.

Szécsenyben a szennyvízcsatorna kiépítése élvez elsőbbséget, utána jöhet csak az aszfaltozás
2017. október 16., hétfő

Milyen legyen a jövő Udvarhelye? Most beleszólhat

Lakossági fórumot tart kedden Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, melynek témája a városfejlesztési koncepció lesz. Hetvenöt oldalas tanulmányt állítottak össze olyan elképzelésekkel, amelyek az elkövetkezőkben meghatároznák a város haladását.

Milyen legyen a jövő Udvarhelye? Most beleszólhat
2017. október 16., hétfő

Az értékesítők nem hagyhatják figyelmen kívül az okostelefon forradalmát

Fél Románia ott van a közösségi oldalakon, ezért ott kell márkát építeni, ügyfeleket szerezni, értékesíteni – fogalmazódott meg az online marketingről és e-kereskedelemről szóló konferencián, melyet hétfőn székelyföldi szakemberek bevonásával tartottak Sepsiszentgyörgyön.

Az értékesítők nem hagyhatják figyelmen kívül az okostelefon forradalmát
2017. október 16., hétfő

A szászrégeni zsidó temető meggyalázása miatt tiltakoznak

Levélben tiltakozik a Romániai Zsidó Közösségek Szövetsége egy újabb romániai zsidó temető meggyalázása miatt – derül ki az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott hétfői közleményből.

A szászrégeni zsidó temető meggyalázása miatt tiltakoznak
2017. október 16., hétfő

Dilemmák, sorskérdések a Nemzetiségi Színházi Kollokviumon

Felolvasószínház Kolozsvárról, a bukaresti roma színtársulat stúdió-előadása, és a nagyváradi Szigligeti Társulat Mizantrópja: ez a keddi kínálat a Nemzetiségi Színházi Kollokviumon.

Dilemmák, sorskérdések a Nemzetiségi Színházi Kollokviumon
2017. október 16., hétfő

Év végére nyújthatnak támogatást az élsportnak

Elkészült a sportprogramok finanszírozási feltételeire, követelményeire és módszertanára vonatkozó megyei szabályzat, amelyet Kovászna Megye Tanácsa hétfői rendkívüli ülésén fogadott el. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy kiírhatják az élsport támogatására szánt pályázatot.

Év végére nyújthatnak támogatást az élsportnak
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
A nap, amikor mindenki megkergült Hargitafürdőn
Megnyitás

A nap, amikor mindenki megkergült Hargitafürdőn

Alapos részletességgel kidolgozott kergemobilok, jelmezben, fürdőköpenyben vagy éppen retró sífelszerelésben lesikló gyerekek, nők és férfiak, illetve asszonyt cipelők szórakoztatták szombaton a Hargitafürdőre kilátogatókat. Az „újraélesztett” Kerge Olimpia tömeget mozgatott meg.

2017. október 16., hétfő

Tíz közbirtokosság fogott össze, és tűzoltókocsit vásároltak

Tűzoltóautót vásároltak a homoródszentmártoni önkéntes tűzoltók, melynek árát a község közbirtokosságai adták össze. A jármű hétfői átadásán bemutatták az állampolgárok kézikönyvének második kiadását is.

Tíz közbirtokosság fogott össze, és tűzoltókocsit vásároltak
2017. október 16., hétfő

Pénzidomár: az itt megszerzett tudás felnőttként is hasznosítható

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Kara és az OTP Bank Románia, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának közreműködésével idén is megszervezi a Pénzidomár pénzügyi és gazdasági vetélkedőt középiskolások számára.

Pénzidomár: az itt megszerzett tudás felnőttként is hasznosítható
2017. október 16., hétfő

Huszonkilenc éves fiatal veséi és mája menthet életeket

A marosvásárhelyi megyei sürgősségi kórházban egy 29 éves fiatalember belső szerveit távolították el a hétvégén, amelyekkel rászorulók életét menthetik meg.

Huszonkilenc éves fiatal veséi és mája menthet életeket
2017. október 16., hétfő

Tavaly nyáron léptek vele kapcsolatba utoljára – azóta keresik

Eltűnt nő kereséséhez kéri a lakosság segítségét a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tavaly nyáron léptek vele kapcsolatba utoljára – azóta keresik
2017. október 16., hétfő

Többnyire meleg és csapadékmentes napok következnek

Az évszakhoz képest meleg lesz a következő két hétben, esőre október 22-én és 23-án lehet számítani, de csak elszórtan várható jelentős mennyiségű csapadék – derül ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) előrejelzéséből.

Többnyire meleg és csapadékmentes napok következnek
2017. október 16., hétfő

Rendkívül sok a légúti megbetegedés

Október első hetében mintegy ötezer esetben jelentettek légúti megbetegedést és tüdőgyulladást Maros megyében.

Rendkívül sok a légúti megbetegedés
Rendkívül sok a légúti megbetegedés
2017. október 16., hétfő

Rendkívül sok a légúti megbetegedés

2017. október 16., hétfő

Az Egyeskőre és az Öcsémre jártak Böjte Csaba csomafalvi neveltjei

Tanulságos élmény lenne mindazoknak, akik a jóléttől kezdenek elfajulni – így összegzett az egyik kezdeményező, akinek része volt a hétvégi kiruccanásban: a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó Páli Szent Vince Napköziotthon csemetéit vitték el a Hagymás-hegységbe.

Az Egyeskőre és az Öcsémre jártak Böjte Csaba csomafalvi neveltjei

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM