Követhettem őket, amikor a húsvét derekán bárányt kutattak először az állatpiacon, majd a Merkúr áruház polcain. Követhettem őket a Duna Televízióba, ahol azon kívül, hogy megtudtam az élő közvetítés rejtelmeit, egy aranyos gyereksereggel találkozhattam, akik az Iskola másként program keretén belül látogattak el a stúdióba. Követhettem őket Szentegyházára, ahol egy könnyfakasztó program tanúja lehettem: a Szent Gellért Alapítvány bemutatott három mozgássérültet, akik sikeresek lettek az életben, akik városuk büszkeségeivé lettek, hála kitartásuknak és akaraterejüknek. S közben rengeteg aranyos mondatot csíptem el. Például, amikor beléptünk a Duna TV ajtaján, egy aranyos bácsi azt mondta: „menjetek le a lépcsőn, ott van a Mennyország”. Szentegyházán pedig egy gyerektől megkérdezték, mi szeretne lenni. Erre ő azt válaszolta: „nem tudom”, a többiek pedig azt mondták: „az jó szakma”.

Továbbá nagy hatást gyakorolt rám mind a fotós, mind az újságírók, mind a főszerkesztő kitartása. Rohantak, hogy le ne maradjanak az eseményről, a „nagy cikkről”. Sosem képzeltem volna, hogy ilyen érdekfeszítő lehet a munkájuk.

Reggel kezembe veszem az újságot és monoton arckifejezésekkel olvasom végig a cikkeket, amikért ezek az emberek megdolgoztak. Ők információéhesek, az életük egy-egy nagy adrenalinbomba, nem tudhatják, mit rejt a holnap, hol lesz tűzeset vagy egy rendezvény, ami rájuk vár. Ettől olyan különleges az egész és ettől érzem úgy, hogy a mai nap igazán emlékezetes marad a számomra.

Mircse Andrea, Tamási Áron Gimnázium XI. A osztály