Budapest és Zabola között ingázó úrilány

– Ön Kolozsváron született, főnemesi család sarjaként. Milyen volt Ugron-lányként felnőni?

– A többi gyerekhez hasonlóan nőttem fel Kolozsváron Ceauşescu ideje alatt. Magyar iskolába jártam, nem hiszem, hogy nagyon más volt az életem, mint a többi gyereké. Nem nagyon éreztem, hogy milyen volt a családomnak a kommunizmus előtti helyzete, ez soha nem volt otthon beszédtéma. Ha szóba került, akkor is inkább családi történetek formájában, soha nem volt az, hogy leültünk és megbeszéltük volna, hogy mi történt a családdal az elmúlt pár száz évben.

– 11 éves volt, amikor családjával kitelepedtek Budapestre. Később sikeres televíziós újságíróként dolgozott ott. Hogyan került Zabolára?

– Zabolára úgy kerültem, hogy megismertem a férjemet (Gregor Roy Chowdhury-Mikes – szerk. megj.), aki akkor már Zabolán élt. Hozzá mentem feleségül, és az nem volt kérdés, hogy Zabolán fogunk élni. A férjem Ausztriában született, Londonban dolgozott és onnan költözött Zabolára a 2000-es évek elején.

– A pörgős Budapest után miként telnek Zabolán a hétköznapok?

– Sok munkával, és egész vidáman. Mi sokan vagyunk itt Zabolán: itt él a férjem családja és a barátaink, akik itt dolgoznak velünk. Nem unatkozunk, az biztos, elég sok feladatunk van, hála a Jóistennek. Van két kislányunk is, tehát elég zajosan és kicsit összevisszán, de jól telnek a hétköznapok.

– Az Úrilányok Erdélyben eredetileg receptes könyvnek készült...

– Igen, eredetileg receptes könyvnek készült, és amik dőlt betűvel vannak most szedve a könyvben, azokat a történteket írtam meg először, azokat gondoltam párosítani a receptekhez. Aztán valaki Budapesten olvasta ezeket a történeteket, és felajánlotta, hogyha írok köréje egy regényt is, csinálok belőle egy gasztro-regényszerűséget, akkor kiadja. Végül is nem ő adta ki, hanem az Ulpius-ház Könyvkiadó, de ez az ígéret volt a motiváció, mert ez ugye, nem mindennap fordul elő az emberrel. Így ezen felbuzdulva gyorsan meg is írtam.

– Sokan vonnak párhuzamot az ön élete és a regénybeli Anna története között.

– A regénybeli helyszínek és karakterek kitaláltak, nem győzöm elég sokszor hangsúlyozni, de biztos, lehet párhuzamot találni az életem és a regény között. Az is biztos viszont, hogy nem ezt a regényt írtam volna meg, ha nem Zabola és Budapest között ingázva élnék. Nem az történt, hogy elővettem a naplómat és kicseréltem benne a neveket, és elneveztem regénynek, ezek tényleg kitalált karakterek. Voltak olyan jellemvonások vagy karaktervonások, amiket nyilván, felhasználtam a környezetemből, sőt voltak olyan történetek is, amelyeket kölcsönvettem barátoktól, ismerősöktől, rokonoktól, de ezeket is nagyon sokszor átgyúrtam, kiszíneztem, hozzátettem, elvettem, tehát azt gondolom, hogy a szűk családom vagy a nagyon közeli barátaim sem tudják azt mondani, hogy ez vagy az a szereplő a valóságban X vagy Y. Tehát nem lehet egyenlőségjelet tenni.

– Készül-e újabb regény?

– Írok valamit… Hogy regény lesz-e, azt még nem tudom. Lehet, hogy novelláskötet lesz, de még nagyon az elején vagyok, úgyhogy nem tudom, mi kerekedik ki belőle. Reményeim szerint karácsonyra megjelenik.