Az egykori kilátó helyén kápolnát szenteltek

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A tavaly elkészült székely golgota után idén újabb kegyhellyel gyarapodott a Mária völgyében fekvő Székelyvécke. A falunapok keretében ezúttal felavatták az Isteni irgalmasság kápolnáját. A vasárnapi ünnepségen több száz zarándok vett részt.

Vass Gyopár

2015. augusztus 02., 19:072015. augusztus 02., 19:07

Vasárnap délelőtt fél tizenegykor indult a plébánia elől a zászlós, éneklő menet, hogy a keresztút végigjárása után részt vehessen az Isteni irgalmasság kápolnájának avatásán.

A kálváriáig vezető út egy rövid szakaszát Fekete Pál polgármesterrel tettük meg, aki elmondta: a tavaly elkészült keresztút után úgy érezték, akkor válik befejezetté az elkezdett munkájuk, ha oda egy kápolnát is építenek. Hozzátette: mindez fantasztikus összefogással két hónap alatt el is készült.

A kápolnát a szentmisét celebráló Potyó Ferenc érseki helynök szentelte fel. „A templom titulusa az Isteni irgalmasság. Nagyon sokatmondó és igen fontos üzenete van ennek a választott titulusnak. Isten irgalmának az arca Jézus Krisztus. Isten irgalmát ő testesítette meg, ő hozta a megváltást, a bűnbocsánatot, és ha megértjük az ő tanítását, az ő életét, akkor megkezdhetjük azt az életet, amely a békében, a szeretetben, a szabadságban valósul meg” – mondta az érseki helynök.

Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke úgy fogalmazott, a nemrég a kápolna helyén álló és jelenleg a közeli dombra költöztetett kilátó helyett most egy új épült: egy lelki kilátó. „Úgy gondolom, hogy szükség van arra a lelki magaslatra, amelyikről visszanézhetünk a múltunkba, és előrenézhetünk a jövőnkbe, hogy jobban értsük a jelent” – indokolta a hely létjogosultságát Brassai.

A kápolna névadója a nemrég Marosvásárhelyről Kézidvásárhelyre áthelyezett Hajlák Attila plébános, aki rövid felszólalásában elmondta: első perctől ott volt a kápolna épülésénél. Amikor a titulusán gondolkodtak, akkor született meg benne a vágy, hogy az isteni irgalmasság kápolnája legyen: „Aki feljön ide, annak nem szabad úgy elmennie, hogy ne kössön irgalmasság-szövetséget a Jóistennel. Az irgalmasság szövetsége elsősorban bocsánatkérés a Jóistentől, a megbocsátásának a megtapasztalása, az önmaguknak való megbocsátás, illetve a másokkal való kiengesztelődésnek is a pillanata”.

Végezetül Bene Gábor helyi plébános hangsúlyozta: Jézus Krisztus, amikor apostolaival fontos dolgokat akart közölni, mindig magaslatra vitte őket: „Mi is elmondhatjuk Péter apostollal együtt: jó volt nekünk itt lenni. De vissza kell térnünk, és ha előtte megtapasztalhattuk az isteni irgalmasság kiáradó szeretetét, akkor más emberként megyünk le, és más emberként tudunk élni”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. január 29., szerda

Ezüst karpereceket és aranyfüggőket hoznak haza Székelyföldre a hollandiai műkincsrablás után

A székelyföldi múzeumok kincstári értékű tárgyainak is fokozott védelem jár – vonható le a következtetés az egyik hollandiai múzeumban történt rablás fényében. Az viszont kulcsfontosságú kérdés, hogyan védik meg a felbecsülhetetlen értékű kincseket.

Ezüst karpereceket és aranyfüggőket hoznak haza Székelyföldre a hollandiai műkincsrablás után
2025. január 21., kedd

Elmaradt számlákat törlesztenek és fontossági sorrendet alakítanak ki

Jelentős előrelépés történhet a települések fejlesztésében, ha az Országos Beruházási Társaság végre kifizeti az elmaradt számlákat és idén is pénzt fordít az elkezdett munkálatok befejezésére. Maros megyében harminc beruházást finanszíroz a társaság.

Elmaradt számlákat törlesztenek és fontossági sorrendet alakítanak ki
2025. január 16., csütörtök

Továbbképzések: az érintettek fele pénzt keres

Januárban három továbbképzést szerveznek Maros megyében, elsősorban munkanélkülieknek, de jelentkezhetnek azok is, akik munkahelyet szeretnének váltani, sőt még a fogvatartottak is. Tavaly a képzéseken résztvevők több mint felét alkalmazták.

Továbbképzések: az érintettek fele pénzt keres
Továbbképzések: az érintettek fele pénzt keres
2025. január 16., csütörtök

Továbbképzések: az érintettek fele pénzt keres

2025. január 15., szerda

Ha szelektíven gyűjtünk, több marad a pénztárcánkban

A begyűjtött szelektív hulladékmennyiség függvényében határozta meg a Maros megyei Ecolect társulás, hogy melyik településen milyen szemétdíjat javasolnak 2025-re. Ahol tavaly különválogatták a szemetet, ott idén nem növelték a díjat.

Ha szelektíven gyűjtünk, több marad a pénztárcánkban
2025. január 10., péntek

Őrizetbe vették a vétkes Maros megyei mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették csütörtökön azt az 59 éves, Maros megyei mozdonyvezetőt, aki alkohol befolyása alatt vezetett – tájékoztatott a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Őrizetbe vették a vétkes Maros megyei mozdonyvezetőt
2025. január 09., csütörtök

Mobil konténerek a tűzkárosultaknak

Harminchét segesvári ember költözhet mobil konténerbe, miután novemberben leégett az otthonuk. A lakóegységeket csütörtökön szállították Segesvárra.

Mobil konténerek a tűzkárosultaknak
Mobil konténerek a tűzkárosultaknak
2025. január 09., csütörtök

Mobil konténerek a tűzkárosultaknak

2024. december 26., csütörtök

Szórakozóhely gyulladt ki Segesváron, több mint száz embernek kellett kimenekülnie

Tűz ütött ki egy segesvári klubban csütörtökre virradó éjjel, ahol több mint száz személy tartózkodott.

Szórakozóhely gyulladt ki Segesváron, több mint száz embernek kellett kimenekülnie
2024. december 20., péntek

Fenntartásokkal akkreditálták a Maros megyei kórházat

Hármas besorolású akkreditációt kapott a napokban a Maros Megyei Klinikai Kórház – a besorolás mellé odaírták, hogy „Akkreditáció fenntartásokkal”. A kórházigazgató jelezte: minden megtesznek a fejlesztésekért és a betegek érdekeiért.

Fenntartásokkal akkreditálták a Maros megyei kórházat
2024. december 20., péntek

Két hölgy közül választottak alpolgármestert

Kreuzer Erzsébet RMDSZ-es és Turk Michaela nemzeti liberális tanácsos közül választották meg Segesvár alpolgármesterét.

Két hölgy közül választottak alpolgármestert
2024. december 19., csütörtök

Már használható a furcsa formájú balavásári körforgalom

Átadták az elkészült balavásári körforgalmat, amelyet a 13A országút, a 142-es megyei és az E60 európai út kereszteződésében alakítottak ki – tájékoztatott közleményében a Maros Megyei Prefektusi Hivatal.

Már használható a furcsa formájú balavásári körforgalom
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!