Egész Erdélyre kiterjesztenék a negyedik alkalommal szervezett Üzleti Tervek Versenyét, így bárki bárhonnan jelentkezhet, ha van egy igazán jó terve – jelentették be a Junior Business Club vezetői.
2013. november 04., 15:182013. november 04., 15:18
A fiatal háromszéki üzletemberek klubja negyedik alkalommal szervezi meg december 4-én az Üzleti Tervek Versenyét, amelyet minden évben a Babes Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán rendeznek. A szervezők az előző évekhez képest nagyobb elvárásokat tűztek ki maguk elé, hiszen Erdély szinten szeretnék megcélozni a fiatalságot. Ennek érdekében felvették már a kapcsolatot a kolozsvári egyetemmel, valamint a csíkszeredai és marosvásárhelyi Sapientiával, illetve a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemmel.
Székely Kincső, a szervezet sajtószóvivője elmondta, a napokban kaptak visszajelzést udvarhelyi és kézdivásárhelyi ifjúsági szervezetektől is, így Erdély minden részében meg tudják szólítani a fiatalokat. a megmérettetésre. „Legfőbb célunk ezzel a versennyel az, hogy minél több erdélyi fiatalnak adjunk lehetőséget arra, hogy vállalkozásba kezdjen” – magyarázta a szóvivő. Ugyanakkor hozzátette, fontos szempont, hogy a meghívott befektetők és vállalkozók megvalósíthatóságot és üzletképességet lássanak az ötletekben és ezáltal támogatni tudják a versenyzőt. Az üzleti tervek versenyének legfőbb célja a jövőbe mutat, hiszen egy megvalósítható tervet bármikor megtalálhat valaki, aki segít a kivitelezésben. Az elmúlt évek során erre is akadt példa, volt, hogy egy helyi vállalkozó felfigyelt egy versenyzőre és segítséget nyújtott tervei megvalósításához.
Karácsony Zsolt, a JBC elnöke úgy látja, az üzleti tervek versenye sok fiatalnak segít majd a jövőben vállalkozást indítani. „A versenyre nem csak közgazdász beállítottságú fiatalokat várunk, nem kötelező a hallgatói státusz, tenni akaró elszánt jelentkezőket keresünk a korhatár keretein belül. Rengeteg értelmes fiatal van sok jó ötlettel. Nem szabad azokat az ötleteket megvalósítás nélkül hagyni. Az üzleti tervek versenye egy olyan család, amelyben kellő szerepet kap a fiatal, aki versenyen vesz részt, a zsűritag, aki véleményez, a befektető, aki támogat és a társadalom, aki élvezheti a beérett gyümölcsöt, a vállalkozás adta lehetőségeket” – mondta az elnök.
A verseny során zsűri véleménye valós piaci meglátásokat képvisel, hiszen mindannyian aktív résztvevői a gazdasági életnek. Az üzleti tervek elkészítésében a kijelölt egyetemi tanároktól kérhetnek útbaigazítást a résztvevők. A legkiválóbb üzleti terv megírója jelentős pénzösszegben részesül.
Jelentkezni legkésőbb november 7-ig lehet, az üzleti tervek leadásának határideje pedig november 29.
Kreativitás és jókedv – ezek az elvártak a szombati adventi workshopon, amelyet Bartók Enikő, az Eni’s virág- és ajándékbolt tulajdonosa szervez Ozsdolán.
A Kovászna megyei környezetvédelmi ügynökség, valamint több község vezetősége mellett a háromszéki önkormányzat is beszáll a bírósági eljárásba azzal a brassói civil szervezettel szemben, amely felfüggesztené a medvekilövési engedélyeket a megyében.
Tucatnyi munkás dolgozik a nyárádszentlászlói új híd megépítésén. Az első átadási határidőt augusztusra tervezték, a másodikat november 29-re, de a helyszíni terepszemlénk alapján inkább csak decemberben lehet közlekedni a Nyárádon átvezető hídon.
Átadták a kivitelezőnek a héten a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola régi épületének egyik szárnyát teljes felújításra, ehhez pedig 15 elemi osztályt kellett áthelyezni – tulajdonképpen a szélrózsa minden irányába szétszórni.
Úgy rossz, ahogy van – summázott Miklós Zoltán RMDSZ-es parlamenti képviselő, miután elolvasta a Mentsétek meg Romániát Szövetség közigazgatási átszervezésre vonatkozó törvénytervezetét.
Talán az utolsó üveggyűjtés lesz az, amelyet november 8–9-én szervez a sepsiszentgyörgyi Tega köztisztasági vállalat.
Svéd krimik helyett inkább kortárs erdélyi magyar irodalmat olvassanak a diákok – elsősorban ez lenne a célja a kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár szervezésében zajló, kedden kezdődő rendezvénysorozatnak.
Nyilvános árverésre bocsátja Kézdivásárhely önkormányzata a lakóövezethez tartozó, szabadon maradt parkolóhelyeket – tájékoztatnak a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Sokan igyekeztek székely zászlókkal vasárnap este Sepsiszentgyörgyön a városszéli Orotvány irányába, ahol már állt az őrtűznek felállított máglya. Mindez a jelen- és távollévők székelyföldi autonómiaigényét nyomatékosította.
Főként diákok és tanáraik, illetve önkormányzati képviselők részvételével zajlott az október 23-i megemlékezés a kézdivásárhelyi temetőben. Annál a kopjafánál, amelyet a Szoboszlai-féle összeesküvés mártírjai előtt tisztelegve állítottak 30 évvel ezelőtt.
szóljon hozzá!