A „ledöntésre ítélt” úzvölgyi betonkeresztekhez mozgósítják a románokat

Három éve állnak a betonkeresztek. Egyelőre nem tudni, mi lesz a sorsuk •  Fotó: Pinti Attila

Három éve állnak a betonkeresztek. Egyelőre nem tudni, mi lesz a sorsuk

Fotó: Pinti Attila

Újabb ünnepségre készülnek a románok Úzvölgyében csütörtökön a hősök napja alkalmából. Mihai Sorin Tîrnoveanu felhívásában úgy fogalmazott, meg kell védeniük a betonkereszteket és az emlékművet, ezért várhatóan ismét rengetegen gyűlnek majd össze a katonatemetőben.

Iszlai Katalin

2022. május 30., 13:232022. május 30., 13:23

A korábbi évekhez hasonlóan ismét az úzvölgyi katonatemetőben ünneplik a románok a hősök napját csütörtök délután. Erről Mihai Sorin Tîrnoveanu, a nacionalista Nép Útja (Calea Neamului) egyesület elnöke tájékoztatta több fórumon is az érdeklődőket, például román portáloknak kiküldött közleményekben és saját közösségi oldalán.

Részvételre buzdítanak

Facebook közösségi oldalán Mihai Sorin Tîrnoveanu egy videót is közzétett, amelyen az úzvölgyi katonatemetőben látható, onnan fogalmazta meg felhívását a csütörtöki ünnepség kapcsán. Mint fogalmazott, a sírkertben nyugszanak az őseik, ezek pedig az ő keresztjeik.

Mihai Sorin Tîrnoveanu egy tavalyi megemlékezésen •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Mihai Sorin Tîrnoveanu egy tavalyi megemlékezésen

Fotó: Pinti Attila

„Őseink Krisztus mennyországából kiáltják nekünk, hogy védjük meg az emléküket, a kereszteket és az emlékművet. Parancsolják, hogy ne engedjük, hogy idegenek ledöntsék ezeket a keresztény jelképeket. Ma a kereszteket és az emlékművet illegális építményeknek tekinti a bíróság, amelyeket egy elsőfokú döntés által ledöntésre ítéltek. Következik a fellebbezés, az erről szóló döntés viszont a ti döntéseteken is múlik, hogy minél nagyobb számban gyertek el a hősök napján az úzvölgyi katonatemetőbe” – hangsúlyozta Mihai Sorin Tîrnoveanu.

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője szintén bejegyzést tett közzé vasárnap este a Facebook közösségi oldalán, amelyben mindenkit részvételre buzdít a csütörtöki esemény kapcsán. A bejegyzést hétfő délig közel kilencezren kedvelték.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Az előzményekről

Mint ismert, Dormánfalva önkormányzata 2019 márciusában nyilvánította saját közvagyonává az úzvölgyi katonatemetőt, és áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a sírkertben. Korábban a temetőt a csíkszentmártoniak gondozták, és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartotta számon.

2019. június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt. Ezután több per kezdődött, eddig Dormánfalva áll vesztésre, mert jogerősen már kettőt elveszített. A Bákó Megyei Törvényszék idén februárban kihirdetett elsőfokú ítélete értelmében érvénytelen az úzvölgyi haditemetőben létrehozott betonkeresztek és emlékmű számára Dormánfalva által kiadott építkezési engedély. Az ítélet természetes következménye annak a korábbi, tavaly ősszel a Bákói Ítélőtábla által jogerőre emelt döntésnek, amely szerint az úzvölgyi haditemető nem tartozik a Bákó megyei Dormánfalva közvagyonába. A bíróság akkor megerősítette, hogy a moldvai városnak semmilyen jogalapja nem volt saját közvagyonába venni, majd telekkönyveztetni a haditemető 7979 négyzetméteres területét, érvénytelenítve a dormánfalvi önkormányzat erre vonatkozó, 2019. évi határozatait.

A most első fokon lezárult pert szintén 2019-ben indította Csíkszentmárton, kérve a bíróságtól a haditemetőben 2019 áprilisában felállított betonkeresztek és az emlékmű elhelyezését lehetővé tevő, Dormánfalva által kibocsátott építkezési engedély érvénytelenítését. Ezt az eljárást összevonták később a Bákó megyei prefektus hasonló keresetével. A februári ítélet szerint a bíróság helyt adott Csíkszentmárton és a Bákó megyei prefektus kérésének, érvénytelenítve az építkezési engedélyt, és elrendelve a kifogásolt építmények eltávolítását a temetőből. Dormánfalva megfellebbezte az elsőfokú ítéletet, erről a Bákói Ítélőtábla dönt majd.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 06., vasárnap

Az egyik autó kereke a másik csomagtartójában – tömegbaleset az autópályán

Vörös beavatkozási tervet léptettek életbe vasárnap délben Konstanca megyében, miután az A2-es autópályán tömegbaleset történt több jármű részvételével – közölte a Konstanca megyei tűzoltóság.

Az egyik autó kereke a másik csomagtartójában – tömegbaleset az autópályán
2025. július 06., vasárnap

Tüntetés már holnap; tanévnyitó az utcákon? Kezdődik a tiltakozáshullám

A kormány adóügyi intézkedései ellen tiltakoznak hétfőn a parlament épülete előtt az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség, valamint az oktatási szakszervezetek tagjai.

Tüntetés már holnap; tanévnyitó az utcákon? Kezdődik a tiltakozáshullám
2025. július 06., vasárnap

Elviselhető Székelyföld az országos kánikulában

Mindössze öt megyét nem érint az országos kánikulariasztás, köztük Hargita és Kovászna megyét sem, de Maros megyére is csak elsőfokú hőségriasztás érvényes. Ezzel szemben Románia déli részén vörös jelzésű riadót fújnak az elviselhetetlen hőség miatt.

Elviselhető Székelyföld az országos kánikulában
2025. július 06., vasárnap

Lefotózhatjuk a kórházi menüt és elküldhetjük az egészségügyi minisztériumnak, ha panaszunk van

Július 14-étől elérhető lesz az egészségügyi minisztérium honlapján egy online űrlap a kórházi étkeztetéssel kapcsolatos panaszok bejelentésére – közölte egy szombati Facebook-bejegyzésben Alexandru Rogobete tárcavezető.

Lefotózhatjuk a kórházi menüt és elküldhetjük az egészségügyi minisztériumnak, ha panaszunk van
2025. július 06., vasárnap

Közel volt a felszínhez a vasárnap reggeli földrengés

A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt vasárnap reggel 6 óra 29 perckor Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Közel volt a felszínhez a vasárnap reggeli földrengés
2025. július 06., vasárnap

Ezrek székely népviseletben: egyenként és együtt is lenyűgözően mutatnak

Felcsíki, alcsíki, kászoni, vagy éppen gyimesi és moldvai – számos tájegység népviseletbe öltözött képviselője ünnepelt együtt szombaton a csíksomlyói nyeregben, az Ezer Székely Leány Napján. Videón mutatjuk.

Ezrek székely népviseletben: egyenként és együtt is lenyűgözően mutatnak
2025. július 05., szombat

Arcok az Ezer Székely Leány Napjáról – ki volt ott?

Kitűnni a tömegből, vagy éppen elvegyülni? Az Ezer Székely Leány Napján mindkettőnek megvan a jelentősége, hiszen ennyien székely népviseletben lenyűgőzően mutatnak. A mi szemünkben mindenképp. Egyenként és együtt is.

Arcok az Ezer Székely Leány Napjáról – ki volt ott?
2025. július 05., szombat

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
2025. július 05., szombat

Csónakból helikopterbe: többen megsérültek egy dunai balesetben

Balesetet okozott szombat reggel a Duna Sulina-ágán, Maliuc falu közelében egy turistákkal teli csónakot ittas állapotban vezető fiatalember.

Csónakból helikopterbe: többen megsérültek egy dunai balesetben
2025. július 05., szombat

Az utolsó fotó a meggyilkolt motoros telefonjáról – így tálalja a román sajtó a kiszivárgott felvételt

Több bukaresti hírportál is lehozta azt az elmosódott medvés képet, amiről azt írják, hogy ez volt az utolsó felvétel, amit a támadáskor készített a medve által meggyilkolt olasz motoros.

Az utolsó fotó a meggyilkolt motoros telefonjáról – így tálalja a román sajtó a kiszivárgott felvételt