
A Netflix kínálatának egy része. Kevés a magyar felirat
Fotó: Tamás Attila
A közintézmények után most a magáncégeket kéri arra udvarias levelében a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat, hogy kisebbségi ügyfeleikre gondolva kommunikáljanak magyarul is.
2018. február 16., 09:342018. február 16., 09:34
2018. február 16., 16:112018. február 16., 16:11
Újraindítja a magyar nyelv használatát ösztönző kampányát a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat, amely a közszféra után ezúttal a kereskedelmi és szolgáltatói magánvállalatokat célozza meg.
Benkő Erika parlamenti képviselő, a szolgálat vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy a kampány keretében udvarias hangvételű leveleket küldenek a multinacionális cégeknek, a bankoknak, különböző szolgáltatóknak, akiket arra emlékeztetnek, hogy a magyar nyelv használata „üdvös és ajánlott” a régióban, ha pedig odafigyelnek erre, újabb ügyfeleket nyerhetnek.
A jogvédelmi szervezet a korszerűbb szolgáltatásokról sem feledkezik meg,
amelyektől azt kérték, hogy a náluk elérhető műsorokat, filmeket magyar szinkronnal is meg lehessen nézni. Ez főként a gyerekek számára lenne hasznos. Benkő Erika elmondta: a Netflix filmjeinek mintegy 30 százaléka elérhető magyar felirattal, ám a szinkronos változat biztosítása sem lehet bonyolult számukra, hiszen Romániában bolgár, török, lengyel nyelven is elérhetők a tartalmak.
A képviselő arról is beszámolt, hogy mióta szorgalmazzák az anyanyelvhasználatot, egyre több nagy cég odafigyel a nyelvi jogok szavatolására. A nagyáruházláncokban, illetve szórólapjaikban például megjelentek a magyar feliratok.
– vélekedett Benkő Erika. Előrelépésnek tartja azt is, hogy egyre több bankban vannak magyar feliratok, az automaták egy része is tud már magyarul, a továbbiakban pedig azt szeretnék elérni, hogy az egyre népszerű online bankolás is lehetséges legyen a kisebbség nyelvén. Különben portálunk tudomása szerint már legalább két nagy banknál elérhető ez a szolgáltatás magyar nyelven.
A jogvédő szolgálat ugyanakkor áprilisig elkészíti jelentését arról, hogy az elmúlt egy év során hogyan alakult az anyanyelvhasználat a közintézményekben. A politikus szerint az egyik legfőbb cél, hogy a magyar nyelv a közintézményekben annyira normális, elfogadott, hétköznapi legyen, hogy fel se merülhessen az emberekben, hogy nem használhatják. Benkő Erika szerint fontos a jogtudatosság, ezért arra kéri az embereket, mindenütt használják a magyar nyelvet, mert joguk van hozzá.
– szögezte le.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
3 hozzászólás