Tőkés kitüntetése: még nem ért véget a történet

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A fővárosi táblabíróság hozhat döntést Tőkés László érdemrendperében, melyben az EP-képviselő arra kéri az igazságszolgáltatást, hogy érvénytelenítse azt az államfői rendeletet, mellyel Klaus Johannis megfosztotta a Románia csillagától.

Szucher Ervin

2016. július 09., 15:452016. július 09., 15:45

A bukaresti táblabíróság még nem tűzte ki az első tárgyalás időpontját; az új polgári perrendtartás szerint egyelőre az előkészítési fázisnál tartanak. Az igazságszolgáltató szerv felszólította az államelnöki, illetve a miniszterelnöki hivatalt, hogy Tőkés László beadványára tegye le a válasziratot. Klaus Johannis június 10-én Bukarestből feladott levelét négy hét után, július 8-án kézbesítette Tőkés László Marosvásárhelyen élő ügyvédjének a posta. Válasziratában az államfő nem létező törvénycikkelyekre hivatkozik, miszerint nem tekinthet el a Tőkés kitüntetésének visszavonását javasoló becsületbírósági döntéstől. Ugyanakkor, írja Johannis, az igazságszolgáltatást is törvény kötelezi arra, hogy utasítsa el Tőkés kérését.

„Mindez mese, ilyen törvénycikkelyek nem léteznek. Mi több, jogi precedens van arra, hogy a bíróság hatályon kívül helyezte az elnök döntését” – magyarázta Kincses Előd, Tőkés jogi képviselője.

Johannishoz hasonlóan a miniszterelnök is egy olyan válasziratot fogalmazott meg, mely hemzseg a pontatlanságoktól és csúsztatásoktól. Dacian Cioloș – aki az államfői dekrétum ellenjegyzőjeként került képbe – arra kéri a bíróságot, hogy utasítsa el Tőkés panaszát, mivel felperesként egyrészt nem bélyegezte azt fel, másrészt nem nyújtott be előzetes panaszt a kormányhoz.

„Mindez nem felel meg az igazságnak, hisz felbélyegeztük a beadványt, és nem voltunk kötelesek a kormányhoz fordulni, mihelyt a rendeletet Johannis hozta, Dacian Cioloș mindössze ellenjegyezte” – magyarázta Kincses.

Tőkés jogi képviselője azt is furcsállja, hogy a miniszterelnök teljesen megalapozottnak tartja az államfő döntését, hiszen, amint írja, Klaus Johannis nem bírálhatja fölül az érdemrend becsületbíróságának a határozatát – holott valójában az mindössze konzultatív jellegű. Ezt a bíróság is kimondta, amikor hónapokkal ezelőtt azzal hárította el a javaslat elemzését, hogy az nem számít adminisztratív döntésnek.

Mint ismert, a felek azért kerültek bíróság elé, mert Klaus Johannis államfő, a felszólítás ellenére sem volt hajlandó visszavonni azt a törvénytelennek vélt rendeletét, mellyel megfosztotta Tőkés Lászlót a magas rangú állami kitüntetéstől. Az érintett szerint az elnöknek semmiféle jogalapja nem volt az érdemrend visszavonására. A törvény szerint csak a letöltendő börtönbüntetésre ítélt személyektől kell kötelező módon visszavenni a kitüntetést, valamint azokat foszthatják meg az érdemrendtől, akik elkövetett tetteik által arra méltánytalanná válnak. Az elmúlt időszakban tizenegy kitüntetettet ítéltek letöltendő börtönbüntetésre, azonban sem a fokozat becsületbírósága, sem az államelnök nem kezdeményezte az érdemrend visszavonását. Tőkés 2009-ben kapta meg Traian Băsescu volt román elnöktől a Románia csillaga érdemrend állami kitüntetést az 1989-es forradalomban játszott szerepéért. Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében. Ezelőtt két és fél évvel, 2013 novemberében jelentették be, hogy a Románia csillaga érdemrend becsületbírósága méltatlannak minősítette Tőkés Lászlót a román állami kitüntetésre, és úgy döntött: az EP-képviselő kitüntetésének visszavonását kéri az államfőtől.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés