
Az Európai Bizottság (EB) és az Európai Parlament (EP) támogatja Románia schengeni csatlakozását, de egy-két tagállamot, amelyeknek fenntartásai vannak, továbbra is meg kell még győzni – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök kedden este Strasbourgban, miután Jean-Calude Junckerrel, az EB vezetőjével tárgyalt.
2015. április 29., 19:592015. április 29., 19:59
A kormányfő elmondta: a tárgyalásokon fölmerült az országban zajló korrupcióellenes küzdelem és igazságügyi reform menetének nyomon követését szolgáló EB-mechanizmus, illetve a schengeni csatlakozás témája is.
Ponta – aki szerdán közel-keleti körútra indult – Juncker mellett Martin Schulzcal, az EP elnökével, Farns Timmermans első EB-alelnökkel, Jyrki Katainen EP-alelnökkel, valamint Vera Jourova igazságügyi, Margarethe Vestager versenyügyi és Corina Crețu régiófejlesztési uniós biztossal is tárgyalt.
Mint ismeretes, Romániának már 2011-ben csatlakoznia kellett volna a belső uniós határellenőrzés megszűnése nyomán létrejött schengeni övezethez, azonban több tagállam – Németország, Franciaország, Hollandia és Finnország – kifogásai miatt ez nem történhetett meg.
Az említett országok elsősorban azt nehezményezték, hogy az országban nem halad megfelelő mértékben a korrupcióellenes küzdelem, így műszaki szempontból hiába készült fel Románia a külső határok védelmére, ha az emberi tényező korruptsága miatt az illegális bevándorlók, illetve a bűnözői csoportok zavartalanul bejuthatnak az Unió területére.
Ennek nyomán – bár az eredeti csatlakozási feltételek között ez nem szerepelt – Románia schengeni csatalakozásának jóváhagyását ahhoz kötötték, hogy a korrupcióellenes küzdelem és az igazságügyi reform eredményeiről szóló éves országjelentések sorozatosan konkrét és visszafordíthatatlan előrelépésekről számoljanak be.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!