Megszavazta a román szenátus hétfőn a gyanúsítottak előzetes letartóztatását nehezítő törvénymódosítást, amelyben a sajtó egy része és több ellenzéki politikus a korrupció elleni harc fékezésének szándékát látja. A törvénymódosítást a képviselőháznak is meg kell még vitatnia.
2015. május 12., 17:022015. május 12., 17:02
2015. május 12., 17:022015. május 12., 17:02
A tavaly februárban hatályba lépett új büntető eljárás szerint egy gyanúsított személyi szabadságát az ítélethozatal előtt akkor korlátozhatják, ha a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján „ésszerű a gyanúja” annak, hogy a terhelt bűncselekményt követett el.
Az ügyész előzetes letartóztatást indítványozhat, ha úgy véli: ezzel megakadályozhatja a terhelt esetleges szökését vagy azt, hogy újabb bűncselekményt kövessen el. Az őrizetbe vétel 24 órára szól Romániában: ha ez idő alatt a bíró nem dönt az előzetes letartóztatásról, a gyanúsítottat szabadon kell engedni.
A törvénymódosítást kezdeményező három kormánypárti szenátor szerint ez oda vezetett, hogy a kivételesnek szánt intézkedés szabállyá vált. A hétfőn megszavazott új változat szerint már csak „bizonyítható alapos gyanú” esetén rendelhetné el a bíró az előzetes letartóztatást.
Az utóbbi hetekben több romániai politikus – köztük az RMDSZ vezetői – bírálták a tisztségviselők százai ellen előzetes letartóztatást indítványozó korrupcióellenes ügyészséget (DNA), hogy túl sok a „bilincscsörgés”, és a szabadságjogok korlátozásával sérül az ártatlanság vélelme.
A büntető eljárás módosítása miatt több ellenzéki politikus és publicista húzta meg a vészharangot, mondván, hogy a „korrupt politikusok” meg akarják kötni az igazságszolgáltatás kezét. A tervezett módosítások kapcsán pénteken Klaus Johannis államfő is rosszallását fejezte ki, előzőleg pedig az Egyesült Államok, Nagy Britannia és Németország bukaresti nagykövetsége is jelezte, hogy figyelemmel követik a büntető törvénykönyv és eljárásjog minden módosítását, amely megkérdőjelezheti a jogállamiság érvényesülését.
A hétfői szenátusi szavazás után Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő azt hangsúlyozta, hogy a felsőházban nagy többséggel (88 szavazattal 25 ellenében) fogadták el a módosító indítványt, tehát – mint mondta – nemcsak a kormánypártok szavazták meg.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!