Megpróbáltatásokkal teli autós túra Afrikában

„Lerobbant az autónk, leégett a kuplungtárcsánk, a sivatag közepén ragadtunk Mauritániában” – fogott bele egyik afrikai kalandjuk elmesélésébe Silló Szilárd, aki két társával együtt részt vett a Budapest–Bamakó kalandtúrán. A szorult helyzetben egy másik csapat segített rajtuk, akik elvitték Szilárdot egy 50 kilométernyire található településre, amelynek szélében hatalmas katonai bázis volt. „Minden ötven méterre fegyveres őrszemek álltak, integettek valamit, nem értettük. Ahogy haladtunk előre, és észrevettük, hogy már minden egyes őrszem ránk szegezi a fegyverét, akkor megálltunk. Kiszálltam az autóból, orosz Kalasnyikovot szegeztek rám, és szóltak, hogy egy lépést se tovább” – elevenítette fel, hozzátéve, egy percig sem gondolta, hogy életveszélyben volt. Végül ezek, a kezdetben barátságtalan katonák segítették ki járművüket a sivatagból, és vontatták vissza egy nagy katonai teherautóval a településre. „Már az is kihívás volt, hogy megtaláljuk a lerobbant kocsit a sivatagban. Minden olyan egyforma a homokdűnék között, nehéz tájékozódni, ezért 500 méterenként tettünk egy kört, így hagytunk nyomot magunk után, és így találtunk rá a többiekre” – magyarázta Szilárd. Az autó kuplungtárcsáját egy kezdetleges szervizben kijavították 30 dollárért, így folytathatták útjukat a székelyföldi ralisok a végső cél, azaz Mali fővárosa, Bamakó felé.

A Négy székely Afrikáért (4Sekler4Africa) elnevezésű csapat január 16-án vágott neki a Budapest–Bamakó közötti távnak, közel 170 csapattal együtt. Spanyolországból a Gibraltári-szoroson át komppal jutottak át Afrikába. Míg az Európán átvezető útvonal nem rejtett számukra kihívásokat, addig a fekete kontinens országain áthaladva számos megpróbáltatással néztek szembe a csapatok. Marokkó után – ahol, mint Szilárdtól megtudtuk, közép-európai szintű úthálózat van kiépítve – a Nyugat-Szaharán át folytatták az útjukat. Itt szép, épülőben lévő városokat, szállodákat láttak, minden olcsó, a benzin literéért is csak 2,6 lejnek megfelelő összeget kellett fizessenek.

Nyugat-Szaharából Mauritániába hajtottak, a két régió között taposóaknákkal telepített területen is áthaladtak. A határátkelés sem volt zökkenőmentes, de végül átjutottak ezen az országon is, majd átléptek a célországba, Maliba, amelynek fővárosát, Bamakót január 31-én pillantották meg a csapat tagjai. Másnap hivatalos záróünnepséget is szerveztek a tereprali résztvevőinek, ahol a székelyek népviseletben, székely és magyar zászlót lengetve jelentek meg.

Visszamenne Afrikába – válaszolta kérdésünkre Silló Szilárd, aki pozitív élményekkel gazdagodott, és jó volt a benyomása az afrikai emberekről. „Az arcukon az öröm kifejezése látszik, segítőkészek, mosolygósak, és nem panaszkodnak, annak ellenére sem, hogy elképzelhetetlenül mély szegénységben élnek” – állapította meg.

Adományozással összekötött tereprali
A Budapest–Bamakó rali jótékonysági célokat is szolgált. A székelyföldi csapat a diemai szociális központba juttatott el gyógyszereket, tanszereket, gyermek és felnőtt ruházatot. Ezenkívül több más afrikai településen osztottak szét kisebb ajándékokat, többek között pólót, öngyújtót, napszemüveget, írószert, édességet. A csapat február 3-án indult vissza Bamakóból Székelyföldre, járművük, amint visszajutottak Európába, teljesen tönkrement, ezért kénytelen voltak Andalúziában hagyni. A Négy Székely Afrikáért csapat tagjai: a szépvízi Silló Szilárd, a csíkmadarasi Antal István és a sepsiszentgyörgyi születésű Hajnal Attila, valamint a csíkmadarasi Miklós Csongor, aki bár nem vett részt a túrán, kapcsolattartóként itthonról támogatta a csapat kalandját.