Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Két fiatalember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy balesetben szombat reggel a Bákó megyei Sascut településen.
2024. szeptember 07., 10:162024. szeptember 07., 10:16
2024. szeptember 07., 19:132024. szeptember 07., 19:13
A baleset a 2-es országúton történt. Egy 21 éves fiatalember vezette, Bákó irányából Egyedhalma felé tartó személyautó összeütközött egy ellenkező irányba tartó járművel, amelynek a volánjánál egy 20 éves fiatal ült.
A 21 éves sofőr és 26 éves utasa a helyszínen életét vesztette, a másik jármű vezetője és utasa pedig súlyosan megsérült – számolt be az Agerpres hírügynökség a Bákó megyei rendőrség sajtószóvivőjére, Cătălina Creţura hivatkozva.
A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Szövetségi Képviselő Tanácsa (SZKT) pénteki ülésén kijelölte Kelemen Hunor szövetségi elnököt az alakulat államelnökjelöltjének.
Bővíti a tanügyminisztérium a bölcsődei és óvodai nevelők és gondozók számát – jelentette be pénteken Ligia Deca oktatási miniszter.
Megjelent a Hivatalos Közlönyben a 2025-ös érettségi megszervezését és lebonyolítását szabályozó tanügyminiszteri rendelet.
A külügyminisztérium (MAE) tájékoztatja az Olaszországban tartózkodó, átutazó vagy oda utazni szándékozó román állampolgárokat, hogy országos sztrájkokat szerveznek az országban a légi, a vasúti és a helyi tömegközlekedés területén.
Az RMDSZ területi elnökei arra kérték fel csütörtök délutáni ülésükön Kelemen Hunor szövetségi elnököt, hogy legyen a szervezet államelnökjelöltje – számolt be a Facebook-oldalán Csoma Botond.
Bemutatták és online is elérhetővé tették a nemzetközi koprodukcióban készült Hunyadi-sorozat első kedvcsináló előzetesét, amely bekerült a MIPCOM CANNES televíziós esemény kínálatába.
Még tanévkezdés előtt folyósítják a gyermekeknek járó különböző támogatásokat – közölte csütörtökön az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS) a Facebook-oldalán.
Az adóbeszedés hatékonyságának növeléséről, a költségvetési kiadások észszerűsítéséről és az önkormányzatok beruházásainak támogatásáról szóló sürgősségi rendeletet fogadott el szerdán a kormány.
A látogatók számát előzetes helyfoglalás és egyeurós belépődíj bevezetésével akarják korlátozni az olasz fővárosban a Trevi-kútnál.
Véget ért a kanyarójárvány – jelentette be szerdán az egészségügyi miniszter.