Két felnőtt és egy kiskorú haltak meg, miután autójuk egy tartálykocsival ütközött

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Három személy, köztük egy gyermek is meghalt egy karácsony másodnapján a Suceava megyei Forăşti településen bekövetkezett súlyos közúti balesetben – tájékoztatott csütörtökön a megyei rendőrség.

Székelyhon

2024. december 26., 17:452024. december 26., 17:45

2024. december 26., 19:222024. december 26., 19:22

A rendőrségi közlemény szerint egy tejet szállító tartálykocsi ütközött össze egy személygépkocsival a 2-es országúton. Utóbbi

lángba borult az ütközéskor, és a benne ülő két felnőtt és egy gyermek meghalt

– számol be az Agerpres.

A rendőrök szerint a tartálykocsi, amelyben a sofőr mellett a felesége ült, Roman irányából Suceava felé tartott, az autó pedig az ellenkező menetirányban közlekedett, amikor egyelőre ismeretlen okok miatt egymásnak ütköztek.

A hatóságok az elején meg sem tudták állapítani, hogy hány személy szorult benn a kigyulladt autóban, csak a lángok eloltása után derült ki, hogy három személy, egy férfi, egy nő és egy kisgyerek utazott a kocsiban.

A megyei katasztrófavédelmi felügyelőség arról tájékoztatott, hogy a tartálykocsiban ülő két személy enyhe sérüléseket szenvedett, kórházba szállították őket.

A helyszínre több rendőr és katasztrófavédelmi csapatot rendeltek ki, a forgalmat a beavatkozás és a helyszínelés idejére teljesen lezárták, és más útra terelték.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Franciaország nem adja ki Romániának a királyi család hivatalosan el nem ismert tagját

A párizsi ítélőtábla megtagadta szerdán Pál Fülöp herceg kiadatását Romániának – írja az Agerpres az AFP hírügynökség jelentésére hivatkozva.

Franciaország nem adja ki Romániának a királyi család hivatalosan el nem ismert tagját
2025. július 07., hétfő

Fedezzük fel együtt Erdély kincseit

Tizenkét különleges helyszín, tucatnyi izgalmas és megragadó történet – Erdély kincsei sorozatunk első évadában tömören, lényegre törően mutattuk meg azokat a természeti vagy épített büszkeségeinket, amelyekről még az itt élők is keveset tudnak.

Fedezzük fel együtt Erdély kincseit
Fedezzük fel együtt Erdély kincseit
2025. július 07., hétfő

Fedezzük fel együtt Erdély kincseit

2025. július 01., kedd

Egy olasz nagyvárosban találhatták meg Drakula sírját

A Drakula néven ismert Vlad Țepeș havasalföldi fejedelem sírját vélhetően Nápoly városában, a Santa Maria la Nova templom őrzi – számolt be olasz és román kutatók feltételezéseiről az Il Mattino nápolyi napilap.

Egy olasz nagyvárosban találhatták meg Drakula sírját
2025. június 26., csütörtök

Csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz a Dragon űrhajó Kapu Tiborral a fedélzetén

Közép-európai idő szerint június 26-án, 12 óra 31 perckor sikeresen csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) az Ax-4 küldetés személyzetét, köztük Kapu Tibor magyar űrhajóst szállító Dragon űrhajó.

Csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz a Dragon űrhajó Kapu Tiborral a fedélzetén
2025. június 25., szerda

Nicușor Dan: ha kedvezőtlenül ér véget a háború Ukrajna számára, az Románia biztonságát is érinti

Nicușor Dan szerint jobban el kell magyarázni a polgároknak, hogy a háború Ukrajna számára kedvezőtlen kimenetele Románia és Moldova biztonságát is érinti.

Nicușor Dan: ha kedvezőtlenül ér véget a háború Ukrajna számára, az Románia biztonságát is érinti
2025. június 25., szerda

Jelképes, 1 eurós áron „vásárol” F-16-os vadászgépeket Románia Hollandiától

Románia az év végéig 18 darab F-16-os vadászgépet vásárol 1 eurós jelképes áron – jelentette ki szerdán Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Jelképes, 1 eurós áron „vásárol” F-16-os vadászgépeket Románia Hollandiától
2025. június 25., szerda

Mark Rutte: öt százalékra növelik a NATO-tagországok a védelmi kiadásaikat

A NATO-tagországok a hágai csúcstalálkozón megállapodtak abban, hogy tíz éven belül a bruttó hazai termékük (GDP) legalább öt százalékára növelik a védelmi kiadásaikat.

Mark Rutte: öt százalékra növelik a NATO-tagországok a védelmi kiadásaikat
2025. június 25., szerda

Kezet rázott a NATO-csúcson Nicușor Dan és Donald Trump

Üdvözölte egymást Nicușor Dan román és Donald Trump amerikai elnök a szerdai hágai NATO-csúcstalálkozó előtt.

Kezet rázott a NATO-csúcson Nicușor Dan és Donald Trump
2025. június 24., kedd

Vízparti nyaraló Magyarországon? Íme a legolcsóbb és a legdrágább kínálatok

A nyaralóövezetekben lévő ingatlanok árai között jelentős különbségek vannak Magyarországon belül: 1,7 millió forintos (több mint 20 ezer lejes) átlagos négyzetméterárral Tihany áll az élen, míg a sor másik végén Tisza melletti települések találhatók.

Vízparti nyaraló Magyarországon? Íme a legolcsóbb és a legdrágább kínálatok
2025. június 24., kedd

Irán rakétát lőtt Izraelre több mint három órával a tűzszünet kezdete után

Irán rakétát indított Izrael ellen több mint három órával a tűzszünet kezdete után – jelentette az izraeli hadsereg kedden.

Irán rakétát lőtt Izraelre több mint három órával a tűzszünet kezdete után