
Fotó: Pinti Attila
Angolul ugyan jó tudni, meg néha kell is, de a leginkább mégiscsak a román nyelv ismerete fontosabb a hazai munkaerőpiacon, és nagy előnyt tudhat magáénak az, aki könnyedén ki tudja fejezni magát az ország nyelvén.
2024. november 03., 18:042024. november 03., 18:04
„Nem lehet általánosítani ebben a kérdésben, hiszen ha egy cég csak az országon belül bonyolítja le a tevékenységét, akkor a legtöbb esetben elég, ha az alkalmazott tud románul. Mondhatjuk azt is, hogy
– közölte megkeresésünkre Veres Nagy Tímea projektmenedzser, a Női Vállalkozók Egyesületének alapító tagja. Hozzátette: a különböző idegen nyelvekre akkor van igény, ha a cég működése túlmutat az ország határain, de inkább az angol az, ami univerzálisan használatos.
Beder Tilla, a Kovásznán bejegyzett és kiterjedt ügyfélkörrel rendelkező IJC Jobs munkaerő-közvetítő iroda alapítója is hasonlóan nyilatkozott:
Az idegennyelv-tudás tehát csak bizonyos munkakörökben fontos, a pályázatírásban bizonyosan, már csak azért is, mert a projektek megvalósítása során sokszor kell külföldi szervezetekkel, intézményekkel partneri viszonyt kialakítani. Grüman Róbert, a sepsiszentgyörgyi StartUp HUB vállalkozásfejlesztési központ alapítója elmondta: bár a cég többek között pályázati konzultációval, pályázatírással foglalkozik, még így sem kérik minden munkatársuktól az angol nyelvtudást, csak azoktól, akiknek kapcsolódik ehhez a napi munkájuk.
– mutatott rá Grüman Róbert.
A magánszektor után az állami intézményeknél is egészen hasonló megközelítésre találtunk – egy bizonyos pontig. Itt ugyanis szabályozott procedúrák vannak, amelyeket tiszteletben kell tartania az alkalmazónak. Henning Lászlót, Kovászna Megye Tanácsának alelnökét kérdeztük arról, hogy a megyei önkormányzatnál, illetve az alárendelt intézményeknél milyen idegennyelv-tudást várnak el az alkalmazottaktól.
– tájékoztatott az alelnök. Hozzátette: kivételes esetekben a kiíró kérhet idegennyelv-tudást (leginkább egy Európai Uniós ország nyelvét), főleg, ha az illetőnek a lakossággal is kapcsolatot kell tartania valamilyen formában. A közalkalmazottak felvétele viszont centralizált rendszerben működik, minden esetben rá kell bólintania a Közalkalmazottak Országos Ügynökségének, az alkalmazás kritériumait pedig egy zártabb lehetőségi körből, egy legördülő menüből lehet kiválasztani.
Henning László arra is kitért, hogy egy idegen nyelvet általában megkövetelnek a munkatársaktól, bár a tapasztalat az, hogy a fiatalabbak már többnyire tudnak legalább alapfokon angolul.
„Sokan nem tudják még, de lehet direkt pályázni brüsszeli forrásokra, ilyen esetekben mi is a teljes dokumentációt angolul tesszük le. Jogászaink továbbá figyelemmel követik az uniós jogszabályokat és tervezeteket, hiszen tudnunk kell, mire kell figyelni, mi következik” – magyarázta az alelnök. Arra is kitért, hogy az alárendelt kulturális intézményeknél a kapcsolatteremtéshez szintén fontos az angol nyelv ismerete.
– húzta alá.
Henning László ugyanakkor egy másik érdekes aspektusra is rávilágított. Mint kifejtette, annak ellenére, hogy angolul valóban jó tudni, ma már számos egyéb lehetőség is rendelkezésre áll.
Mint hangsúlyozta, ennél jóval többet is tud a mesterséges intelligencia (AI): bármilyen nyelven kérdezhetünk tőle és kivételesen jó szövegeket ír bármilyen témában, főleg, ha jól kérdezünk. „Én egy szerződéstervezetet kértem a ChatGPT-től egy konkrét esetre, és az AI kiválóan megszerkesztette. Tulajdonképpen csak meg kell tanulni jól megírni a promptot: ha pontosan kérdezünk, jó válaszokat kapunk.
– árulta el a megyei önkormányzat alelnöke.
A cikk lapcsaládunk munkaközvetítő portálján, a Jóállás.ro oldalon jelent meg először.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
szóljon hozzá!