
Fotó: Pinti Attila
Gördülékenyebbé tennék az átereszek karbantartását, a megrongálódott forgalmi táblák és biztonsági elemek javítását, továbbá terelőutak építését is szorgalmaznák azokkal a módosító javaslatokkal, amelyek kidolgozásában Benedek Zakariás udvarhelyszéki parlamenti képviselő, a szállításügyi bizottság tagja is oroszlánrészt vállalt. Az országutakra vonatkozó módosításokkal az önkormányzatoknak és a lakosságnak is kedveznének.
2019. szeptember 23., 20:442019. szeptember 23., 20:44
2019. szeptember 23., 20:462019. szeptember 23., 20:46
Négy fontos módosítást eszközölnének a közeljövőben az országutakra vonatkozóan, a javaslatokról Benedek Zakariás udvarhelyszéki parlamenti képviselő, a szállításügyi bizottság tagja árult el részleteket portálunknak. Mint mondta, az utak adminisztrációjáról szóló, 1997-ből származó 43-as számú kormányrendeletet módosítanák,
Ezeket először a szenátusban fogják megvitatni és szavaznak róluk, majd a képviselőház elé kerülnek, utóbbi lesz a döntő ház.
Az első módosítási javaslat az átereszekkel kapcsolatos. Mint Benedek rámutatott, a jelenlegi törvénykezés szerint az átereszek takarítása és karbantartása az önkormányzatok hatáskörébe tartozik, ennek következtében pedig számos olyan település küszködik a feladat teljesítésével, amelyen országút halad keresztül.
Az önkormányzatoknak ugyanis sem költségvetésük, sem személyzetük, sem felszerelésünk nincs a munka elvégzésére, de ha mindez meglenne, akkor is véleményezést és jóváhagyást kellene kérniük az országos útügyi igazgatóságtól. A feladat tehát végső soron amúgy is utóbbihoz kerül, ezért
A második javaslattal az országutakon történő balesetekben megrongálódott szalagkorlátok, forgalmi táblák javítását, visszaállítását gyorsítanák fel. Jelenleg az előírások csak arról rendelkeznek, hogy az autóvezetőnek, aki megrongálta az útszéli elemeket, 15 napon belül ki kell fizetnie az okozott kárt, arról azonban nem, hogy a helyreállítást mennyi időn belül kell elvégezni.
Fotó: Pinti Attila
Ennélfogva hiába törlesztenek a pórul járt sofőrök,
Ezért a javaslattal azt írnák elő, hogy a kifizetés után az országos útügynek is mindössze 15 nap álljon rendelkezésére a javításra.
A harmadik javaslat ismét az önkormányzatoknak kedvezne, hiszen azokra az esetekre vonatkozik, amikor különböző rendezvények miatt le kell zárni a településeken áthaladó országutakat a forgalom előtt. Ilyenkor ugyanis az előírások szerint az önkormányzatnak egy bizonyos díjat kell kifizetnie a forgalomkorlátozás miatt. A javaslattal azt szorgalmazzák, hogy azoknak az önkormányzatoknak ne kelljen kifizetniük az említett illetéket, akik a lezárás idejére egy másik utat tudnak biztosítani a forgalom számára, például egy terelőút segítségével.
Utóbbival el is érkeztünk a negyedik, és talán legfontosabb javaslatig: Benedek szerint
Ezt egyébként eddig is előírta az érvényben lévő rendelet egyik cikkelye, határidő azonban nem volt társítva az elváráshoz, így előrelépések sem történtek.
„Évek óta csak arról beszélnek az országban, hogy mit miért nem lehet megtenni. Azért tartottuk fontosnak ezeket a módosításokat, hogy valamilyen előrelépés történjen végre. Mindenki látja, hogy mi zajlik a városokban: nagyon magas a zaj- és a környezetszennyezés, folyamatosan forgalmi dugók alakulnak ki, utak, házak mennek tönkre a tehergépkocsik miatt. Mindez jelenleg csak az önkormányzatokat és a lakosságot terheli, ők kell megjavítsák a keletkezett kárt, ezért is szeretnénk, ha a jövőben az országos útügy is tenne a probléma megoldásáért többek között terelőutak építése által” – húzta alá Benedek.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!