
Balról jobbra: László Noémi, Tőzsér László, Kürti Andrea, Ágoston-Szász Katalin
Fotó: Gutenberg Kiadó
Ünnepélyes díjkiosztó keretében adták át a Szép Magyar Könyv 2020 verseny díjait csütörtök délután Budapesten, a 92. Ünnepi Könyvhét megnyitóját követően. A Szépirodalom kategória fődíját László Noémi, a Gutenberg Kiadónál megjelent, Kürti Andrea illusztrációival napvilágot látott, Műrepülés verseskötete kapta. A Gyermek és ifjúsági könyvek kategóriában Bertóti Johanna Almából ki, körtébe be című könyvét díjazták, amely a kolozsvári Koinónia Kiadónál jelent meg. Az Év Illusztrátora díjban pedig Orosz Annabella részesült.
2021. szeptember 02., 19:032021. szeptember 02., 19:03
2021. szeptember 02., 19:352021. szeptember 02., 19:35
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 2021-ben is meghirdette a legszínvonalasabb kivitelezésű magyar könyvek számára a Szép Magyar Könyv 2020 díjakért folyó versenyt. A versenyen 83 kiadó vett részt, összesen 147 kötettel jelentkeztek a kiadók. A benevezett könyvek kínálata nagyon színes volt, ezért a zsűri döntése alapján a hagyományos kategóriákon kívül létrehozták a Múzeumi művészeti könyvek díjat, illetve az Év Illusztrátora kategóriát megosztották: felnőtt- és gyermekirodalomra – tájékoztattak a szervezők.
A díjak odaítéléséről idén az MKKE Elnöksége által felkért öt tagú szakmai zsűri döntött. A zsűri tagjai dr. Révész Emese elnök, Babucs Éva, Benedek Barna, Nagy Gabriella, Wunderlich Péter voltak. A Szép Magyar Könyv díjat az MKKE adományozza a könyves alkotóközösségeknek és szakembereknek, de az elmúlt évtizedekben a közjogi méltóságok és magánszemélyek különdíjak felajánlásával csatlakoztak a kezdeményezéshez.
Jelen szerző-illusztrátor-kiadó hármasának együttműködése évekre nyúlik vissza, a Gutenberg Kiadónál jelent meg László Noémi Bodzabél című verseskötete, Kürti Andrea rajzaival, amely kötet 2017-ben a Szép Magyar Könyv versenyen megkapta a Legszebb Gyermekkönyv kategória fődíját. Az alkotók ezúttal felnőtt versek kapcsán próbálták ki a közös munkafolyamatot.
– fogalmazott László Noémi költő a kötet megjelenése után.
Orosz Annabella
Fotó: Gutenberg Kiadó
Kürti Andrea számos gyerekkönyvet illusztrált már a Gutenberg Kiadóval együttműködve, illusztrátora volt például Lackfi János Kutyából szalonna című gyermekverskötetének, amely munkájáért is díjazták a Szép Magyar Könyv versenyen. Kiemelte, számára új volt a felnőtteknek szóló kötet illusztrálása, és mint mondta, idő kellett hozzá, hogy megérjen benne, hogyan is tudna képileg reagálni a felnőtt irodalomra. Majd a versek többszörös elolvasása, elmélyítése után és a kiadó igazgatójával, Tőzsér Lászlóval folytatott beszélgetés nyomán megszületett az a képi világ, az a hangulat, amely a kiindulópontot adta. Rámutatott, azt már elég korán eldöntötték, hogy ez a könyv az emberről kell szóljon, a maga gyötrődéseivel, örömével és bánatával, és ezt igyekezett megmutatni a rajzokon keresztül is.
Tőzsér László, a Gutenberg Kiadó igazgatója hangsúlyozta, egy könyv létrejöttéhez kell egy olyan csapat, amely elkötelezett a szép könyv iránt, és ebbe a csapatba beletartozik a szerző, illusztrátor, kiadó, tervező, nyomdász is, és mindenki, aki azon munkálkodik, hogy szemet gyönyörködtető kötetet vehessen kezébe az olvasó.
– fejtette ki Tőzsér László a budapesti díjátadó után a Székelyhonnak.
Az ünnepségen a Gyermek és ifjúsági könyvek kategóriában Bertóti Johanna Almából ki, körtébe be című könyvét díjazták, amely a kolozsvári Koinónia Kiadónál jelent meg. A könyvet a magyarországi Zengővári Judit illusztrálta. Az Év Illusztrátora kategóriában pedig a gyergyószentmiklósi származású Orosz Annabella vehetett át díjat Kiss Ottó A piros tengeralattjáró című, a Betűtészta Könyvkereskedelmi és Kiadó Kft. gondozásában megjelent mesekönyvébe álmodott illusztrációkért.
92. Ünnepi Könyvhét
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) 2021. szeptember 2–5. között rendezi meg a 92. Ünnepi Könyvhetet Budapesten. A világjárvány miatt utoljára két éve találkoztak közvetlenül a könyvesek, szerzők és olvasók. A Vörösmarty téren és a Duna-korzó területén 140 könyves pavilonban, 173 kiadó kínálja a könyveit. A két színpadon, a Vigadó téren és a Vörösmarty téren reggel 10 és este 7 között több mint 70 könyvbemutató beszélgetés lesz. A gyerekeket a Vigadó téri gyerekkönyv részlegnél az MKKE szervezésében Kárász Eszter és Mesezenekara, valamint a Betűtészta Kiadó bábjátéka és más játékos, zenés, a kiadók által szervezett programok várják. A Korzóra települ ki a határon túli magyar irodalom: jelen lesznek az erdélyi, szlovákiai, vajdasági magyar könyvkiadók és szerzők is. A Vörösmarty téren pénteken és szombaton este koncert zárja a napot: pénteken a Canarro zenekar gondoskodik a jó hangulatról, szombaton a Könyvhét zenekara, Müller Péter és a Könyvhat lépnek fel este a színpadon. A négy nap alatt közel 1000 dedikálásra számíthatnak a jelenlevők, jelen lesz a magyar irodalom szinte teljes spektruma. A programról bővebben az unnepikonyvhet.hu oldalon lehet tájékozódni.
A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
szóljon hozzá!