Dél Koreában idejében ráébredtek a veszélyre – egy onnan hazatért csíki lánnyal beszélgettünk
Korpos Attila
•
2020. március 17., 09:00
• utolsó módosítás: 2020. március 17., 09:02
A könyvtárosként dolgozó 26 éves Diószegi Orsolya 2018-ban végigment az El Caminó elnevezésű spanyolországi zarándokúton, ahol összeismerkedett néhány dél-koreaival. Innen jött az elhatározás, hogy következő nagyobb célpontja a távol-keleti ország lesz. A nemrégiben hazatért csíkszeredai fiatallal tapasztalatairól beszélgettünk.
Diószegi Orsolya. Érdekes tapasztalatokkal tért haza. Forrás: Diószegi Orsolya
– Európaiként miben más a dél-koreai kultúra?
– Rengeteg különbség van. Megfigyeltem, hogy a munkájukat nagyra értékelik, gyakorlatilag a hivatásuknak élnek. Az önellátást segítendő az országban vannak úgynevezett convenience store-ok, amelyek egy átlagos boltra hasonlítanak. Viszont abban különböznek, hogy az ott megvásárolt ételt meg tudod melegíteni, ha kell, és el is tudod fogyasztani helyben. Továbbá iszonyatosan meglepett a papucsos üzletemberek látványa. A kultúra szerves része, hogy lehúzzák a cipőjüket egy épületbe való belépéskor.
Öltönyben díszelgő üzletemberek papucsban járkáltak az utcán, csak hogy ne kelljen mindig le- és felhúzniuk a lábbelijüket. Ebben még a koronavírus-fertőzés terjedése sem gátolta meg őket.
{A}
– Gyakorlatilag az ország egyik legkedvezőtlenebb időszakában repültél ki…
– Így is fogalmazhatunk. A legutolsó kirándulásom január 24-én kezdődött, ekkor repültem Szöulba, a fővárosba, és két hetet töltöttem ott. A reptéren csak a Kínából érkezőket ellenőrizték, akkoriban még csak az az ország számított első számú koronavírusos gócpontnak.
Szembetűnő volt, hogy a korábbi ottléteimhez képest már szinte mindenki védőmaszkban jelent meg az utcán és az intézményeken belül is.
Metrón, tömegközlekedési eszközön, éttermekben is közölték az ott dolgozók, hogy viseljük a maszkokat. Vásároltam koreai mobiltelefon-kártyát is, arra pedig napi szinten küldtek sürgősségi üzeneteket az országban kialakult aktuális helyzetről: fertőzöttek száma, karantén alá vont területek, halálos áldozatok száma.
Az üzenet második felében mindig tudósítottak arról, hogy milyen óvintézkedéseket tegyünk a fertőzés elkerülése érdekében.
– Érzékeltél pánikot a lakosság részéről?
– Egyáltalán. Én azt tapasztaltam, hogy a dél-koreaiak nemcsak hogy idejében ráébredtek a vírus veszélyére, de tudatosan nem bagatellizálták el az egész fertőzést. Amikor megérkeztem, még csak húsz-harminc körül mozgott a fertőzöttek száma.
Az állam meghozta a szükséges óvintézkedéseket, több lépésben bezáratta a rendezvényeket és közterületeket, amelyek nagyobb embertömegeket vonzottak. A lakosság pedig együttműködött velük.
Hiába uralkodott el a pánik a Kínából érkező hírek hallatán, ők tették a dolgukat, és legfőképp a tisztaságra nagyon odafigyeltek. Például a metró-aluljárókban figyeltem meg, hogy egy tízmilliós fővárosban nem számítana az ember arra, hogy igényes kávézók és patyolat tisztaság fogadja mindenhol, persze koldusok sehol.
Mindenkin védőmaszk volt, az asztalokra nedves törlőkendők és kézfertőtlenítők voltak kirakva. A buszokon több helyen is ki voltak rakva a kézfertőtlenítők, bárki használhatta, és folyamatos volt az utántöltésük is.
– A kelet-ázsiai országok egyre inkább turistacsalogató helyszínek. Csökkent a zsúfoltság a fertőzés miatt?
– Határozottan kevesebb ember volt mindenhol. A múzeumokban nem kellett sorba állni, de a bevásárlóközpontokban sem volt tumultus. Az otthoni munkavégzést az első óvintézkedések között bevezették, ezért a metrókon csak pár ember utazott. Meglátogattam Incshon (Incheon) városát is, amely nagyjából harminc kilométerre van a fővárostól. Az ottani kínai negyedben minden be volt zárva, gyakorlatilag kongott az ürességtől az egész városrész. Csak fertőtlenítő autókat láttam azon a környéken.
– Kritikus időszakban érkeztél haza. Mi fogadott itthon?
– Hiszed vagy sem, senki még csak meg sem kérdezte, hogy honnan jövök. Sem Budapesten, sem itthon nem találkoztam ellenőrzőponttal február első felében. Pedig akkoriban már volt fertőzött személy Franciaországban, nem sokkal később pedig Németországban is karantént rendeltek el az Ázsiából érkezőknél. De nem féltem attól, hogy elkaphattam és hazahoztam a vírust.
Kéthetes ottlétem alatt betartottam minden előírást, viseltem a maszkot, szinte óránként kezet mostam, fertőtlenítettem a környezetemet.
Nem mondom, hogy nem voltam veszélyben, hiszen több szálláshelyen is megfordultam, több tucat turistával találkoztam. Én igyekeztem betartani minden előírást, ez pedig megnyugtatott, és nem nyomta rá a bélyegét a kirándulásomra.
– Követed a dél-koreai híreket, hogy milyen mértékben változik az ország helyzete?
– Igen, sikerült kiépíteni néhány kapcsolatot, akikkel majdnem napi összeköttetésben vagyok. Megnyugtató dolgokat írnak, több helyen már feloldották a karantént. A hírekből is átjön, hogy szerencsére úgy fest, sikerült megfékezni a vírus terjedését.
Ismerőseim most amiatt aggódnak, hogy vajon velem és az európaiakkal mi lesz, mert látják, hogy ijesztő a terjedés mértéke.
– Feltételezem, mostanra már látod a különbségeket az itteni állapotokhoz képest...
– Ők hatalmas összegeket fordítottak a fertőtlenítésre és a terjedés megfékezésére, továbbá a legtöbb tesztet végezték el a kritikus időszakban a fertőzés alatt álló országok tekintetében. Személy szerint ebben látom a különbséget az európai országokhoz képest. Itt sokáig nem vették komolyan az olaszok sem. Lám, egy pillanat alatt meghaladta őket a rohamos terjedés, nagyon hamar kicsúszott a kezükből az irányítás. Ezt a tömeghisztériát meg lehetett volna előzni, ha idejében felismerik a probléma súlyosságát.
24h
