Hirdetés
Hirdetés

Áder János: megpróbáltatások idején is gyarapítani kell az „örök Magyarországot”

•  Fotó: Mónus Márton/MTI

Fotó: Mónus Márton/MTI

„Nehéz hónapok előtt állunk, de bármilyen megpróbáltatások várnak is ránk, gyarapítanunk, építenünk, szolgálnunk kell az örök Magyarországot” – hangoztatta a köztársasági elnök csütörtökön az Országház előtt tartott augusztus 20-ai díszünnepségen és tisztavatáson.

MTI

2020. augusztus 20., 12:022020. augusztus 20., 12:02

Áder János beszédében aláhúzta, ez az ünnep más, mint a korábban megszokott augusztus 20-ák, mert „tele vagyunk aggodalommal, bizonytalansággal”. „Csakúgy, mint az idei húsvétunk, a mai nap is mindannyiunktól önfegyelmet igénylő, korlátok közé szorított ünnep” – mondta.

Hirdetés

Az államfő szerint „egy ilyen, a megszokott ékességeitől megfosztott ünnep ébreszthet rá minket, hogy a Szent István alkotta örök Magyarország hogyan épült és – a nehézségek ellenére – miként épül ma is”.

Ilyenkor a korábbinál is láthatóbbá válik mindazok munkája, akik a közjót szolgálják: az orvosok, ápolók, gondozók kitartása; a tanárok, oktatók, nevelők türelme; a katonák, a rend és a határ őreinek fegyelme – hangsúlyozta.

•  Fotó: Mónus Márton/MTI Galéria

Fotó: Mónus Márton/MTI

„Mire mentünk volna nélkülük az elmúlt hónapokban?” – tette fel a kérdést Áder János, hozzáfűzve, „csak az ő segítségükkel lehettünk úrrá félelmeinken, tanulhattunk türelmet és gyűjthettünk erőt a folytatáshoz”.

Áder János beszéde elején Antall Józsefre emlékezett, felidézve, hogy az egykori miniszterelnök az 1945 után felállványozott Mátyás-templomot szemlélve arra döbbent rá, legyen bármilyen tragikus helyzetben is az ország, az időtlen értékek nem vesznek el, mert – függetlenül békétől és háborútól, az ország közállapotától vagy a szabadság fokától – mindig vannak, akik a közjóért dolgoznak.

Idézet
Az örök Magyarország igenis épül

– idézte a köztársasági elnök Antall Józsefet.

Hangsúlyozta, „államalapításunk ünnepén joggal érezzük, hogy a magyarok történelme, az elmúlt több mint ezer esztendő – mint egy égig érő katedrális – egyszerre lenyűgöző és nehezen feldolgozható”. Törvényhozó uralkodók, sorsfordító csaták, önfeláldozó hősök, vitézlő győzelmek és tragikus veszteségek formálták ilyenné – tette hozzá.

Áder János aláhúzta ugyanakkor, az

Idézet
örök Magyarország nem csak kard és korona, jogar és palást, nem csak az, amit ilyenkor, ünnepnapokon hatalmasnak látunk, a történelmet ugyanis millió és millió ember csöndes szolgálata formálta.

Azok munkája, akik konok ragaszkodással mindig újjáépítették lerombolt, felégetett, kifosztott, elsodort falvaikat; kenyeret adtak az asztalra, gondolatokkal teli könyveket az emberek kezébe; megművelték az ősi földet, kiművelték az őket követő nemzedéket; óvták az életet, védték a szabadságot, gondoskodtak a rájuk bízottak biztonságáról – fejtette ki.

Az államfő szerint akik nemcsak önmagukkal törődtek, hanem másokat is segítettek,

mind az örök Magyarországot építették a szántóföldön, a műhelyekben, a tantermekben, a kórházakban, a templomokban, a községházán, a hadseregben.

•  Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI Galéria

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Mint mondta, nekik köszönhető, hogy az idő malmai nem őrölték porrá ezt a népet. Áder János kiemelte azok teljesítményét, akik eltemették két világháború halottait, és akik a megszűnő szabadság idején is alkottak, építettek, hittek és reméltek.

Idézet
A nép örök, s öröknek kívánjuk e nép hazáját

– idézte a köztársasági elnök Kossuth Lajos 1848 márciusában mondott szavait. Megjegyezte, Kossuth jól tudta, hogy az ösztönös ragaszkodás mellé tudatos hazaszeretet, áldozatkészség és hűség is kell. „Tudta, hogy ami a századok során magyarnak épült, csak akkor marad a miénk, ha képesek vagyunk megvédeni” – jelentette ki Áder János.

Az államfő a tisztavatás résztvevőihez fordulva hangsúlyozta, a honvédeknek kivételes hivatásuk van. „Az elmúlt évszázadokban változhatott az egyenruha vagy a címer az egyenruhán, de az eskü az Önök nemes elődeit éppúgy kötötte, mint ahogy a mai naptól Önöket is” – mondta.

Arra buzdította hallgatóságát, hogy védjék meg Magyarország értékeit, éltessék hagyományait, tartsák meg egészséges életerejét.

Idézet
Munkánkhoz legyen iránytű ez a négy szócska: a haza minden előtt

– zárta beszédét az államfő.

•  Fotó: Máthé Zoltán/MTI Galéria

Fotó: Máthé Zoltán/MTI

Orbán: a magyarok a túlélés bajnokaiként állnak az európai történelem színpadán

Száz évvel a világháborús vereség és a trianoni diktátum után „a túlélés bajnokaiként állunk az európai történelem színpadán", nincs a világon egyetlen nemzet sem, amely kibírt volna ilyen száz évet” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Összetartozás emlékhelyének átadásán, csütörtökön Budapesten.

A Kossuth térnél létesített emlékhelynél a kormányfő hangsúlyozta: a trianoni diktátum 100. évfordulóján végzett számvetés arra vezetett, hogy

Idézet
kihirdessük a trianoni száz év magyar magány korszakának lezárását.

Csehszlovákia, Jugoszlávia és a Szovjetunió szétesése után a magyar a Kárpát-medence legnépesebb és legnagyobb gazdasággal rendelkező országa, és ebből kötelességek fakadnak, amelyek elől nem bújhatunk el – közölte. Kiemelte: nem térhetünk ki a száz év tanulságai elől.

•  Fotó: Mónus Márton/MTI Galéria

Fotó: Mónus Márton/MTI

Ezért hirdették ki az új korszak nemzeti politikájának törvényeit, bejelentették a szuverenitásra, szabadságra és közös érdekre alapozott közép-európai összeszerveződésben való érdekeltséget és részvételi szándékot – mondta Orbán Viktor.

Idézet
Európának úgy kell megtalálnia a jövőjét, hogy egyik fele sem kényszeríti a másikra saját élet- és világfelfogását, ez ma az európai egység alfája és ómegája

– jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő szerint a Nyugat elvesztette vonzerejét „a mi szemünkben”, Közép-Európa pedig nem tűnik kívánatos világnak az ő szemükben.

•  Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI Galéria

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A most átadott emlékhelyről Orbán Viktor azt mondta: ez felhívás, sőt sürgető kiáltás is azokhoz a közép-európai népekhez, amelyek életüket egy megújított keresztény világban képzelik el, hogy rá kell találniuk az együttműködés útjára, meg kell találniuk azt a formát, amely egyszerre garantálja nemzeti önállóságukat, a közép-európai népek szövetkezését és hozzájárul az európai egységhez is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Válogatás nélkül lövöldözött egy férfi Krakkó főterén, hatan meghaltak

Hat ember életét vesztette, és tizenöten megsérültek szombat délután, amikor egy fegyveres férfi válogatás nélkül lövöldözni kezdett Krakkó főterén – közölték a lengyel hatóságok.

Válogatás nélkül lövöldözött egy férfi Krakkó főterén, hatan meghaltak
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

A román külügy kikéri magának, és azt mondja, elismerik a román állampolgárok munkáját a befogadó országok

A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.

A román külügy kikéri magának, és azt mondja, elismerik a román állampolgárok munkáját a befogadó országok
2026. november 05., csütörtök

Ahogy közeledik a határidő, engedékenyebbek: elnéznének némi szennyezést az új autóknál is

Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.

Ahogy közeledik a határidő, engedékenyebbek: elnéznének némi szennyezést az új autóknál is
2026. november 03., kedd

Óriási lottónyereményt bukott el egy kínai férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.

Óriási lottónyereményt bukott el egy kínai férfi, mert lekéste a beváltási határidőt
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Tovább emelkedett a spanyolországi vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak száma

Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.

Tovább emelkedett a spanyolországi vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak száma
2026. október 29., csütörtök

Egész éjjel zajlott a mentés a spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén

Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.

Egész éjjel zajlott a mentés a spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén
2026. október 28., szerda

Terrortámadás történt Izrael belgrádi nagykövetségénél, lelőtték az elkövetőt

Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.

Terrortámadás történt Izrael belgrádi nagykövetségénél, lelőtték az elkövetőt
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Vonatszerencsétlenség történt Spanyolországban, sokan meghaltak

Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.

Vonatszerencsétlenség történt Spanyolországban, sokan meghaltak
2026. október 27., kedd

Minden idők rekord választási részvételét mérték Izraelben délután, az emberek nagyon költekeznek

Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.

Minden idők rekord választási részvételét mérték Izraelben délután, az emberek nagyon költekeznek
2026. október 26., hétfő

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke jobb eredményre számított a szerbiai választáson, Magyar Péter gratulált a győztesnek

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke jobb eredményre számított a szerbiai választáson, Magyar Péter gratulált a győztesnek
Hirdetés