Váncsa Sándor színes természetvédelme

Váncsa Sándor, akinek kiállított fényképei bárkit meggyőznek jóakaratáról, kinyilvánította megingathatatlanságát a környezetvédelem érdekében. E szavakat nemcsak elmondta, de meg is erősítette azzal a kiállítással, amely november végén nyílt meg a megyeszékhelyi Kónya Ádám Művelődési Házban.

Péter Sándor

2022. december 15., 00:082022. december 15., 00:08

Igaz, a megnyitón, amelynek magam is felkért méltatója voltam, túl sok természetvédő nem tolongott, de bíznak abban a rendezők, hogy a naponta ott tartott kóruspróbák résztvevői közvetlenül részesei lehetnek az élménynek. Mert valóban élményt nyújtanak a témában és színekben egyaránt roppant változatos kiállított munkák, sugallva azt is, hogy a környezetvédelem legmesszemenőbb eszközei közé tartozik a fénykép is.

Tulajdonképpen nem előzmények nélküli a szerző mostani kitárulkozása, előzőleg már két alkalommal is vállalta az egyéni megmérettetést. Számomra akár érdekesnek is tűnik, hogy a pár hónappal ezelőtt, ugyanitt, ugyancsak általam bevezetett képkirakás egészen más jellegű volt, akkor azzal kezdtem mondandómat, hogy a művész, a fényképművész a csillagok közé röpített fantáziadús megvalósításaival. Tudatosan írom le a megvalósítás kifejezést, mert ez roppant megterhelő, rendkívüli odafigyeléssel létrehozott sorozat volt, s bár tudtam, fényképekről van szó, egészen az univerzumban éreztem magam. A számítógép nem csupán segítségére volt a művésznek, hanem egy ponton túl helyettesítette is őt, s mint az irodalmi alkotások esetében is megfigyelhető a szerző távolban maradása, úgy ezek a mennyboltozatot elénk idéző alkotások is mintha néha kicsúsztak volna alkotójuk szemszögéből. A jelen tárlat akár a földre való visszatérésnek is tekinthető.

Lévén, hogy a harmincöt kiállított darab mindegyike az előttünk, mellettünk élő, virágzó, gyönyörködtető növény – és állatvilágot idézi, megnyugtat, tényleg milyen szép a világ körülöttünk, csak le kell hajolnunk az egyes darabokhoz, részletekhez, s lehet, jót teszünk azzal, ha letörés, befogás helyett fényképre rögzítjük, s mint csodát mutatjuk meg másoknak is. A Váncsa Sándorra vonatkozóan használt művész kifejezést senki ne tekintse túlzásnak, hanem éppen közszemlére állított, nagy figyelemmel kidolgozott munkái kétségtelenül jóval az átlagfényképezők fölé emelik. S mivel festeget is, könnyen meg lehet találni az átjárás nyomait egyik művészeti ágból a másikba. S hogy milyen fontos az ilyenszerű szolgálat, művészkedés, az is bizonyítja, hogy szinte egymást érik a fotókiállítások. A jelzett Váncsa-kiállítással egy időben  nyílt például  ilyen tárlat két sepsiszentgyörgyi helyszínen is, és mindkettőn  a fényképészek természetfotókkal mutatkoznak be az egyre kíváncsibb nézőknek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust