Váncsa Sándor színes természetvédelme

Igaz, a megnyitón, amelynek magam is felkért méltatója voltam, túl sok természetvédő nem tolongott, de bíznak abban a rendezők, hogy a naponta ott tartott kóruspróbák résztvevői közvetlenül részesei lehetnek az élménynek. Mert valóban élményt nyújtanak a témában és színekben egyaránt roppant változatos kiállított munkák, sugallva azt is, hogy a környezetvédelem legmesszemenőbb eszközei közé tartozik a fénykép is.

Tulajdonképpen nem előzmények nélküli a szerző mostani kitárulkozása, előzőleg már két alkalommal is vállalta az egyéni megmérettetést. Számomra akár érdekesnek is tűnik, hogy a pár hónappal ezelőtt, ugyanitt, ugyancsak általam bevezetett képkirakás egészen más jellegű volt, akkor azzal kezdtem mondandómat, hogy a művész, a fényképművész a csillagok közé röpített fantáziadús megvalósításaival. Tudatosan írom le a megvalósítás kifejezést, mert ez roppant megterhelő, rendkívüli odafigyeléssel létrehozott sorozat volt, s bár tudtam, fényképekről van szó, egészen az univerzumban éreztem magam. A számítógép nem csupán segítségére volt a művésznek, hanem egy ponton túl helyettesítette is őt, s mint az irodalmi alkotások esetében is megfigyelhető a szerző távolban maradása, úgy ezek a mennyboltozatot elénk idéző alkotások is mintha néha kicsúsztak volna alkotójuk szemszögéből. A jelen tárlat akár a földre való visszatérésnek is tekinthető.

Lévén, hogy a harmincöt kiállított darab mindegyike az előttünk, mellettünk élő, virágzó, gyönyörködtető növény – és állatvilágot idézi, megnyugtat, tényleg milyen szép a világ körülöttünk, csak le kell hajolnunk az egyes darabokhoz, részletekhez, s lehet, jót teszünk azzal, ha letörés, befogás helyett fényképre rögzítjük, s mint csodát mutatjuk meg másoknak is. A Váncsa Sándorra vonatkozóan használt művész kifejezést senki ne tekintse túlzásnak, hanem éppen közszemlére állított, nagy figyelemmel kidolgozott munkái kétségtelenül jóval az átlagfényképezők fölé emelik. S mivel festeget is, könnyen meg lehet találni az átjárás nyomait egyik művészeti ágból a másikba. S hogy milyen fontos az ilyenszerű szolgálat, művészkedés, az is bizonyítja, hogy szinte egymást érik a fotókiállítások. A jelzett Váncsa-kiállítással egy időben  nyílt például  ilyen tárlat két sepsiszentgyörgyi helyszínen is, és mindkettőn  a fényképészek természetfotókkal mutatkoznak be az egyre kíváncsibb nézőknek.