Ma 18 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában Markó Béla Válogatott versek című kötetét mutatják be, amely a Székely Könyvtár-sorozatban jelent meg. Meghívott előadó: Csutak István (énekelt versek). A szerzővel Lövétei Lázár László és Fekete Vince, a Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztői beszélgetnek.
2017. január 26., 11:442017. január 26., 11:44
Ma 18 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában Markó Béla Válogatott versek című kötetét mutatják be, amely a Székely Könyvtár-sorozatban jelent meg. Meghívott előadó: Csutak István (énekelt versek). A szerzővel Lövétei Lázár László és Fekete Vince, a Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztői beszélgetnek.
Borcsa János kritikus száz szóban így ír Markó Béla költészetéről:
„A végtelen idő, illetve a történelem korlátai között élő ember kísérleteket tesz véges élete folyamán: hozzáad a teremtett világhoz, ezáltal próbálná életét is meghosszabbítani… A hideg kategóriák viszonylatában persze mindez porszemnyinek tűnhet. Hogy mégis megkísérli, személyisége végtelen belső energiáinak köszönhető bizonyára. Így járulhatunk hozzá a nooszféra gazdagításához, amely – mondják – az alkotó emberi szellemnek tulajdoníthatóan jön létre.
Markó költőként a korlátokat ledöntő szabadvers lehetőségeinek kipróbálásától – ami jórészt az 1970-es évekbeli alkotói szakaszát jellemzi – jutott el a kötöttségei dacára szabadító szonett vagy – legújabban – a haiku választásáig-műveléséig. Ezzel is, azzal is a pillanatok lírai időtlenségét mutatta fel, az olvasónak valamiféle teljességélményt kínálva ezáltal.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!