A hétvégén immár kilencedik alkalommal adott otthont a Mikes Kelemen Elméleti Líceum az Implom József Helyesírási Verseny országos döntőjének, melynek legjobbjai, szám szerint tízen, a gyulai Kárpát-medencei döntőre utaznak. Míg a diákok versenyeztek, könyvbemutatóra is sor került.
2017. február 06., 00:062017. február 06., 00:06
A hétvégén immár kilencedik alkalommal adott otthont a Mikes Kelemen Elméleti Líceum az Implom József Helyesírási Verseny országos döntőjének, melynek legjobbjai, szám szerint tízen, a gyulai Kárpát-medencei döntőre utaznak. Míg a diákok versenyeztek, könyvbemutatóra is sor került.
Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszékének közös szervezésében lebonyolított versenyre az erdélyi megyékből 69 középiskolás diák érkezett. A helyesírókat először tollba mondott szöveggel tették próbára, majd feladatlapok megoldásával kellett bizonyítaniuk, hogy szembe tudnak nézni a következetességéről nem éppen híres magyar nyelv olyan kihívásaival, mint az egybe- vagy különírás, a j vagy ly használata, földrajzi nevek helyesírása, rövid- és hosszú magán-, illetve mássalhangzók, kiejtés szerinti és szóelemző írásmód.
Amíg a diákok írtak, Erdély Judit tanárnő bemutatta a szaktársaknak a Cs. Nagy Lajos pozsonyi nyugalmazott egyetemi tanár által összeállított helyesírási gyakorlókönyvet. Pénteken délután diákok és kísérő tanáraik egyaránt városnéző túrán ismerkedtek, lazítottak, este pedig a Cimborák Bábszínház Cyber Cyrano című darabját nézték meg.
Amint az a szombati díjkiosztón kiderült, az országos döntőn a Székely Mikó Kollégiumot képviselő Man Rebeka (felkészítő tanára Tókos Ibolya Lujza) lett az első, második helyezett Baranyai István Dávid a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból, harmadik Ambrus Dorottya a gyergyószentmiklósi Salamon Ferenc Gimnáziumból. <
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!