Sűrű havazóban aratott kétgólos hazai győzelmet a KSE

Szombaton a Kézdivásárhelyi SE csapata nagy küzdelemben szerezte meg a három pontot hazai pályán a sereghajtó Brasói SR Municipal ellen, a labdarúgó III. Liga 5. csoportja alapszakaszának 13. fordulójában rendezett mérkőzésen.

barni

2023. november 18., 18:052023. november 18., 18:05

A két csapat sűrű havazóban, ennek megfelelően nehéz pályán „esett egymásnak”, és miután mindkét fél jegyzett egy-egy támadást, a vendégek a vezetést is megszerezték: a 4. percben Gajdó gáncsolta a 16-oson belül Gombost, a játékvezető tizenegyest ítélt, amelyet Răchișan magabiztosan Bunduc hálójába lőtt.

Galéria

A házigazdák azonnal támadásba lendültek és néhányszor közel is kerültek az ellenfél kapujához. A 9. percben Știubea beadására nem érkezett senki, míg a 14. percben egy szabadrúgást követően Turcu fejelt kapura, ám a kapus könnyen hárított.

A 16. percben megszületett az egyenlítő találat: Agafiței szögletrúgását követően kavarodás keletkezett a brassói kapu előtt, és a két védőjátékos ütközését kihasználó Ketesdi egyenlített.

A KSE játékosai tovább támadtak és egy perccel később Turcut a kaputól 17 méterre felvágták, ám a szabadrúgás eredménytelen maradt: Agafiței a kapu mellé bombázta a labdát. A 25. percben ismét remek lehetőséghez jutottak a kék-fehérek, miután az Albu ellen elkövetett szabálytalanságot követően a játékvezető szabadrúgást ítélt, de azt Ketesdi a sorfalba lőtte.

A kézdiek a 33. percben vették át a vezetést, amikor Știubea 15 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (2–1). Négy perccel később Turcu növelhette volna az előnyt, ám a brassói védőjátékos által zavart csatár 16 méterről nem találta el Tudose kapuját.

A vendégek előtt a 41. percben adódott egyenlítési lehetőség, amikor egy szögletrúgásból beívelt labdát Prescura a felső lécre fejelt. A félidő vége előtt az Albut felvágó Tudose-nek a játékvezető másodszor villantotta meg a sárga lapot, így a vendégek emberhátrányban fejezték be az első játékrészt, amely egygólos hazai vezetéssel ért véget.

Galéria

A nézőtéren mindenki könnyű, sokgólos hazai győzelemre számított, ám a brassói sárga-feketék támadásban kezdték a második játékrészt. A 47. percben szögletrúgáshoz jutottak és a labda a csereként beállt Crețu elé került, ám ennek lövése elakadt a KSE védőiben. A kék-fehérek válasza sem maradt el, az 50. percben Agafitei lövését már mindenki a felső sarokban látta, ám a brassói hálóőr remek vetődéssel szögletre tolta a labdát.

A folytatásban a KSE támadásait jegyezhettük, amelyeket a vendégek egy-egy ellentámadással „fűszereztek”, ám mindez nyomtalanul maradt az eredményjelzőn a 88. percig, amikor Turcu remek passzából Dobos beállította a 3–1es végeredményt. Ezzel a győzlemmel a 14 pontott gyűjtött kék-fehérek a 6. helyig kapaszkodtak fel a tabellán, és a következő fordulóban háromszéki riválisuk, a Sepsi OSK farmcsapatának otthonában lépnek pályára.

III. Liga, 5. csoport, alapszakasz, 13. forduló

KSE – Brassói SR Municipal 3–1 (2–1)

KSE: Bunduc – Bîntă, Dobos, Știubea, Agafiței, Gajdó, Sütő, Turcu, Ketesdi, Circa, Albu. Cserék: Fábián, Sánta, Gergely, Zöld, Kapusi, Fülöp, Demeter, Bandi. Edző: Călin Moldovan

Brassó: Tudose – Prescura, Gomboș, Renta, Dedu, Sulica, Dima, Tudose, Sterian, Fising, Răchișan. Cserék: Maxim, Pîrvu, Blaj, Piu, Fogoroș, Cantaui, Crețu. Edző: Pîrvu Ionel

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés