Sikeres T-fa program

Visszajelzések igazolják, hogy sikeres a sepsiszentgyörgyi Rara Avis Madártani Egyesület által kezdeményezett, tavaly újraindított, T alakú leső-fákat népszerűsítő program. Fejleményekről, idei tervekről érdeklődtünk.

2017. február 02., 00:202017. február 02., 00:20

Visszajelzések igazolják, hogy sikeres a sepsiszentgyörgyi Rara Avis Madártani Egyesület által kezdeményezett, tavaly újraindított, T alakú leső-fákat népszerűsítő program. Fejleményekről, idei tervekről érdeklődtünk.

Mint arról már beszámoltunk, pár hónapja a Rara Avis Sepsikőröspatak határában több mint 300 hektárnyi területre helyezett ki leső-fákat, s tette ezt a közösség bevonásával. Az említett település polgármestere, a helyi iskolát is bevonva az akcióba, kérte fel a partnerségre az egyesületet, ezért is tekintették különlegesnek a madárvédők az újrainduló népszerűsítő programot, amely még 2006-ban indult, ám tőlük független okok miatt időközben megtorpant. Most a diákok által a szülőket, a helyi gazdákat is igyekeztek „megszólítani”.
– Eddig 50 T-fát helyeztünk ki, és újabb félszázat szándékozunk felállítani, ahogy az idő engedi. Örömmel tölt el, amikor jelzik felénk, hogy naponta látnak madarakat a kihelyezett fákon. Mivel a közösség bevonásával állítottuk fel, nem is lopták el ezeket. Nagyon fontos, hogy nem csupán madártanilag, hanem parcella szerint, a határokat figyelembe véve helyeztük ki, így nem fogják kiszántani, állandó jelleggel helyükön maradhatnak – újságolta Kelemen László, az egyesület elnöke.
A szakember elmondta, hetek kérdése, és hamarosan előadásokat is tartanak a községben a T-fák hasznosságáról, más települések iskoláit is bevonva. Igény esetén a programot más településekre is kiterjesztik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust