Nem kerek, de felejthetetlen 62. születésnapot ünnepelt a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola. Reggel 8-tól déli 1 óráig adománygyűjtő futással próbáltak segíteni a féloldali paralízissel hadat viselő, másodikos Orsikának.
2024. június 08., 08:352024. június 08., 08:35
Az iskola 62. születésnapját pénteken az iskolában is sokféle programmal ünnepelték : volt bickli-, roller- és görkorcsolyaverseny, street dance, lehetett az aszfaltra rajzolni, élő csocsót játszani, ugyanakkor vendégül látták a Tekergők együttest is.
Mindemellett diákok és pedagógusok egyaránt kötelességüknek érezték, hogy tettel – jelen esetben futással – válaszoljanak arra a felhívásra, amelyet minden Váradishoz intéztek a szervezők:
Kászoni Orsika – aki jövő héten lesz tízéves – negyedfokú agyvérzéssel és vízfejűséggel jött világra, ez
Mint édesanyjától megtudtuk, lábfejét kétszer műtötték, egyszer Csehországban és egyszer Kisinyovban, mert izmai merevsége miatt jobb lábával lábujjhegyen járt. Egy újabb hasonló műtétre még az idei nyáron is sor kerül. Születése óta minden nap gyógytornázik – mondja anyukája – aki egyedülálló szülő, a kislánynak nagymamája a személyi gondozója.
Orsika egyébként osztálytársaival maga is kijött iskola után a stadionba. Csacsogott, ragyogott, anyukája szerint nagyon szeret iskolába járni.
A nagy futás célja 62 km megtétele volt, ehhez képest reggeltől az akció végéig 198 kilométert szaladtak a gyerekek és a tanítók, tanárok a rekkenő hőségben, amihez Józsa Tihamér reggeli motivációs előadása is hozzájárulhatott. A pályán mindig volt mozgás, a folyamatosságot fenn kellett tartani:
A végén pedig mindenki, aki ott volt, az igazgatóval együtt szaladt egy kört, Orsika pedig anyukájával és Beke Csilla iskolapszichológussal követte őket.
A nagy futás eredményeként 12 237 lej adomány gyűlt össze. Ez nemcsak az adománygyűjtő doboz tartalma, melybe sok diák a zsebpénzéből tett – tudtuk meg Pénzes Szabolcs vallástanártól – hanem az Orsika kezelési költségeinek előteremtése céljából létrehozott egyesület számlájára is érkeztek adományok, a kollégák pedig szponzorokat is megkerestek a jó ügy érdekében.
„Nagyon elégedettek vagyunk. Örvendezünk és tele a szívünk” – mondta Szilágyi Andrea iskolai tanácsadó, a nagy futás egyik főszervezője.
Fotó: Bodor Tünde
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!