A kampány második fázisában online is aláírhatják Sepsiszentgyörgy lakosai a város zászlaját támogató kezdeményezést. Ezzel egyidőben az önkéntesek személyesen is felkeresik a lakókat.
2023. október 18., 16:472023. október 18., 16:47
A helyi önkormányzat által indított kampány célja, hogy újra kihelyezhessék a közintézmények homlokzatára a város zászlaját. Amint már arról februárban beszámoltunk, idén télen semmisítette meg a legfelsőbb bíróság az erre vonatkozó kormányhatározatot, mondván, hogy az csak a magyarokat képviselő, tehát egynemzetiségű szimbólum. Sőt, egyenesen elutasították, hogy a székelység színeiben tündököljön a várost képviselő lobogó.
Antal Árpád, a város polgármestere akkor kiemelte: „ Úgy gondolom, azok a román anyanyelvűek, akik Sepsiszentgyörgyön élnek, nyilvánvalóan különbséget tudnak tenni a székely zászló és a város zászlaja között. Erről az ügyről nem egy olyan bírónak kell döntést hoznia, aki nem itt él, nem ismeri a sepsiszentgyörgyi életérzést, jelképeinket, hanem a város lakóira kell ezt bíznunk.” A polgármester Facebook-oldalán olvasható visszajelzések alapján a polgárok többsége segíti az ügy előmozdítását, vannak azonban, akik egyetértenek a kormányhatározattal.
Közel egy hónapon keresztül Sepsiszentgyörgyön városszerte kihelyezett standokon aláírásukkal is megerősíthették a szentgyörgyi lakosok, hogy a zászló őket képviseli. Ezt követően – ahogy a polgármester szeptember második felében jelezte – október közepétől egy online felületen is lehetőség lesz az aláírásra – ennek jött el minap az ideje. Fontos, hogy csak sepsiszentgyörgyi és a hozzá tartozó kilyéni, szotyori, illetve szépmezői lakosok tudják aláírni az online petíciót, vagyis azt, hogy egyetértenek azzal, hogy a zászló képviseli őket. Részletek a amizaszlonk.ro weboldalon olvashatók.
Mint ismert, a címert 2007-ben hagyta jóvá az akkori román kormány, 2010-ben pedig önkormányzati határozat fogadta el a jelenlegi lobogó tervét. Négy évvel később kezdődött a hercehurca, amikor a brassói táblabíróság első alkalommal tiltotta be a zászlót. Azóta időről időre előkerül a probléma, amelyre ezidáig sem találtak megoldást.
Fotó: Antal Árpád Facebook-oldala
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!