Olimpia vagy Nolimpia

Zubreczky Antal

2017. január 27., 12:412017. január 27., 12:41

A sport már régóta olyan, mint az úszó jéghegy: a szemmel látható tíz százalék szól a versenyzők megmérettetéséről, a láthatatlan kilencven a pénz számolásáról. Politikusok, üzletemberek klubokat vásárolnak és irányítanak, amíg Európa-bajnokságot nyernek vagy a dutyiban kötnek ki, esetleg mindkét változat érvényes.

Egy olimpia felvállalása óriási tét egy országnak, még ha papíron csak egy város is a rendező. Magyarországnál kisebb talán csak Finnország és Görögország volt a házigazdák közül. De kis hazánk sport nagynemzet, az örök éremranglistán a nyolcadik helyet foglalja el, szinte botrányos, hogy eddig nem volt pesti világverseny. Tény hogy 1960 óta a rendezési költségek mindig meghaladták az előzetes számításokat, mintegy kétharmaddal. Utánanéztem, mennyire saccolják a budapesti tervezett játékok árát, a számok eléggé eltérőek, elnézést kérek, ha netán valaki pontosabb adatok birtokában van, engem inkább a helyzet erkölcsi–nemzeti vetülete érdekel. Az optimista számítás szerint a nettó beruházás tizenegy éven át minden magyarnak havi két sör árába kerülne, a borúlátók tíz milliárd euróért, a GDP kilenc–tíz százalékáért aggódnak.

Valóban félelmetes összeg, de a napokban kiderült, hogy az oroszellenes embargó eddig Magyaroszágnak hat–hét milliárd euró kárt okozott, tehát a rendezés optimista árát, amiből természetesen nagy rész megtérülne, mert stadion, szálloda, úthálózat helyben marad. És három hétig a világ szeme rajtunk, amit nem lehet megfizetni. Az olimpia nagyszájú ellenzői két kézzel tapsolnak a szankcióknak, amelyeket a magyar miniszterelnök saját lábunkba röpített golyóhoz hasonlított. Az a pénz nem fáj? De hát az Uniót nem azért találták ki, hogy a kicsi nemzetek önfejükkel gondolkozzanak.

Nagy keserűséggel tölt el hogy az ellenkampány (nem kell játék, mert a magyar korrupt, és el fogja lopni a pénzt) egyik vezéralakja egy olyan fiatal, aki annakidején önkéntesként részt vett a londoni játékok előkészületeiben. London yes, Budapest no, kapunk érte nagy puszit az ATV-ben, és civil zsebpénzt Gyuri bácsitól. A fiatalság a nagy álmok ideje kellene legyen, nem a haza lejáratásáé.

A párizsi Eiffel-torony elleni kampányolók arcáról lesülne a bőr a sok millió turista láttán. A nolimpiánusok képét milyen epidermisz borítja?

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust