Nyomorult luxus

A férfi legyen férfi, gáláns, nem smucig, kényeztesse nőjét, ha felesége, akkor is, és az sem menti fel, ha elfoglalt ember (például orosz cár). III. Miklós ezt a szabályt hűségesen betartotta, és 1885-ben egy francia ékszerészt, Fabergé-t alkalmazta udvarában, akinek feladata volt minden évben egy húsvéti tojás alakú csecsebecsét kiókumlálni, színaranyból, benne kütyükkel, mint tyúkocska vagy a cári korona tökéletes mása. Aki látott Fabergé-tojást, meggyőződhet, abszolút remekművekről van szó. Húszmillió fontsterling, harminc-, százmillió dollár – ennyiért keltek el árverésen... És eközben az orosz parasztok, a muzsikok imádkoztak, hogy a hat gyerekből legalább öt vészelje át a csikorgó telet, a velejáró éhezéssel. Nem Lenintől hallottam ezt, hanem Dosztojevszkijtől és Tolsztojtól.

A múlt századvég legnagyobb régészeti szenzációja volt a kínai földalatti agyaghadsereg felfedezése. Kr. e. 210 körül a Csin-dinasztia alapítóját, hogy ne unatkozzon a feltámadásig, több mint hétezer életnagyságú katonával temették el, persze felfegyverezve, lovakkal, szekerekkel. Milyen baka menetel pólóban, zsebre tett kézzel? Eközben a Si King szegény embere: „Nézzétek, e két kezemmel / Indát, szárat gyűjtögettem. / Éles szalmát kötögettem, / Ajkam megtelt csupa sebbel, / Szóljatok: nem illet ház és hajlék engem?” Úgy tűnik, nem, kevésbé, mint az agyagszobrokat.

Szomorúsággal írom mindezt, mert világéletemben nagy tisztelője voltam a szépnek. A humanista Oláh Miklós szerint Mátyás király harminc másolót foglalkoztatott könyveinek szaporítására. Magyarként büszke vagyok a korvinákra, a bámulatos kéziratokra. Mégsem tudok szabadulni a gondolattól: abban az időben két forint volt egy zsoldos évi gázsija – ha arra költött volna inkább, nem kerülhette volna el Magyarország Mohácsot? És aztán maradt volna idő Budát reneszánsz központtá alakítani...

Hány itáliai festmény – mérgezésekből, érdekházasságokból született vagyonokból fizették az alkotót, hogy egy ribanc udvarhölgyet szemérmetes angyalként ábrázoljon! Borzalmas, de valahogy megértem Majakovszkijt, aki a Versailles-i palotáról írt versében azt mondja, neki a leginkább az a késnyom tetszett, amelyet a királynő aranyos-bársonyos-csipkés lakosztályában egy forradalmár hagyott az asztalán.