Ne bántsd a magyart!

Már jóval a rendezvény kezdésének meghirdetett időpontja előtt hosszú sorokban zötykölődtek a szélrózsa minden irányából érkező kiskocsik, terepjárók és motorosok a kegyhely felé kígyózó kátyús úton. Az igaz ügy érdekében útra kelt zarándokok látványa pedig még a Jóisten tetszését is kiváltotta, hiszen elállt a napokon át zuhogó eső, és ragyogó napsütés köszöntötte az Úz völgyébe érkezőket.

Hagyjanak élni földünkön!

A temető külső arculatát és jellegét meghatározó székelykapun belépve, honvédsírok fölé állított rideg betonkeresztek látványa fogadta az ide évente látogatókat, akik ennek döbbenetétől elkábulva botladoztak a meggyalázott sírhantok között. A gyász, felháborodás és sértett nemzeti önérzet kényszerhatására összeverődött tömeg ellenére azonban a sírkertben sűrű csend honolt. Az ide érkezők némán hajtottak fejet a hazáért itt éle­tükkel áldozó honvédek emléke előtt, és csak lélekben folytattak párbeszédet a Jóistennel.

Az ökumenikus istentiszteletre összegyűlt katolikus, református, evangélikus és unitárius lelkészeket, az őket körbezáró többezres embergyűrű tagjait, valamint a meggyalázott sírokat jelölő, névtáblával ellátott mogyorófa-kereszteknél őrt álló huszárokat a szervezők nevében Demeter Sándor Loránd unitárius lelkész köszöntötte. A dormánfalvi tanács törvénytelen és felháborító határozata, valamint aljas intézkedései és cselekedetei nyomán kialakult áldatlan helyzetet szintén ő tárta az egybegyűltek elé. Ezután szentmise és istentisztelet következett, melyeket Gáspár-Györgydeák Lajos nyugalmazott plébános ezekkel a szavakkal vezetett be: „a székelyek között legyen egyetértés, az elnyomatásnak legyen vége, a mindenható Isten tekintsen reánk, és hagyják, hogy éljünk földünkön.”

„Vedd oltalmadba népünket”

Az ökumené jegyében lezajlott szertartás után Isten katolikus, német és magyar anyanyelvű evangélikus, református, valamint unitárius szolgái osztották meg gondolataikat az egybegyűltekkel. Közülük elsőként Gáspár-Györgydeák Lajos, Csíkszentmárton egykori plébánosa emelkedett szóra. „Nem lehetünk méltatlan utódai őseinknek, akik több mint ezer éven keresztül védték a magyar hazát. Ezért mi is példát kell mutassunk hazaszeretetből, és hősies élettel tanúságot tennünk arról, ha kell, hogy magyarok vagyunk, és székelyek” – figyelmeztetett.

– Vedd oltalmadba népünket, keresztény magyar családjainkat, hogy hűségesen álljuk e nehéz idők küzdelmeit, és állhatatosan viseljük az élet terheit. Segítsd népünk vezetőit, hogy bölcsességgel, önzetlenséggel, áldozatkészséggel és igazsággal szolgálják népedet. Hogy bátran és hűségesen őrizzék az előttünk járók emlékét – fohászkodott Zelenák Lajos sepsiszentgyörgyi evangélikus lelkész.

Az ellenünk törők szolgálatot is tettek nekünk, mert felébresztettek minket, és a völgyben így ismét felhangzik a magyar himnusz és könyörgés – jelentette ki Biró Erika szörcsei református lelkész, majd így imádkozott: „Kérünk, Istenünk, hogy drága katonáink emlékét ne engedd meggyalázni. Kérünk, hogy tegyél igazságot. Kérünk, hogy őrizd meg népünk, nemzetünk, gyermekeink jövőjét.” Hazájukat védő hőseink a sírhelyüket övező szép szál fenyőkhöz hasonlóan „inkább derékba törtek, mintsem venyigévé váljon a gerincük. Életüket adták, mert hitték azt, tudták azt, hogy a pillanatnyi életet el lehet venni, de az örök életet nem. Az életet el lehet venni, de a hazát, a nemzetet, a hozzájuk kötő eleven hitet soha” – fogalmazott Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész.

Demeter Sándor Loránd rámutatott, nemcsak tőlünk távol, szerte a nagyvilágban üldözik a keresztényeket, hanem Romániában is, ahol ráadásul keresztény üldöz keresztényt. Pál apostol korintusbeliekhez írt levelét idézve a magyarság mai „szorongatásairól” beszélt, felsorolván a jogsérelmeket, köztük a megalapozatlan vádak alapján elítélt Beke István és Szőcs Zoltán bebörtönzését is. Jó hír viszont, hogy amint a haditemetőben való tömeges jelenlétünk is bizonyítja, végre ráébredtünk az összefogás szükségességére. Felkérésére több ezer torokból harsantak fel többször is a szigetvári hős, Zrínyi Miklós elhíresült szavai: „Ne bántsd a magyart!” A bátran, határozottan, elszántan és hangosan kimondott figyelmeztetés hangja pedig végigdübörgött a völgyön, majd továbbadták a hegyek, így remélhetőleg a létünkre törők fülébe is eljutott, miheztartás végett.

Böjte Csaba véleménye szerint ma már a legnagyobb érték az ember, hiszen Európában és itthon egyaránt nehéz munkaerőt találni. Így azért imádkozik, hogy a bukaresti vezetők is lássák ezt be, és ne elüldözni akarjanak innen minket, hanem hagyják, hogy építsük együtt az országot.

Elfogyott a türelmünk!

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke így fogalmazott: „Az elmúlt száz évben megtanultuk: ha nem mi szervezzük meg dolgainkat, akkor a Székelyföldet körülvevő ország fogja megszervezni. Most már nemcsak az életünket, hanem a temetőnket is át akarják rendezni. Elfogyott a türelmünk, mert a dormánfalviak cselekedete nem adminisztratív tévedés, hanem gyalázatos módon bele akartak gyalogolni a lelkünkbe, meg akarták gyalázni hősi halottaink emlékét” – hangsúlyozta „Higgyék el, hogy »a jót velünk sem az teszi, aki ölbe vesz, s álomba ringat, hanem ki vesztünk éhezi«, mert immár száz éve ébren tartanak, összehoznak, összekovácsolnak. Mi erőt merítünk ebből, és egy emberként mondjuk: igen, azt akarjuk, hogy amit idehoztak, azt hordják el innen. Azt akarjuk, hogy állítsák vissza a temetőt eredeti állapotába. Nem elég csak akarni, tenni is kell érte. Olvastuk mi is, hogy elhalasztják a május 17-re tervezett felavatást, de az elmúlt száz évben azt is megtanultuk, hogy nem szabad hinni nekik. Szervezzük meg közösen a temető felügyeletét. Antal Árpád polgármester úrral május 16-án este mi is kijövünk, hogy másnap jó gazdaként mi lehessünk az elsők, akik a béreseket fogadják. Ne hagyják, hogy ketten legyünk, jöjjenek minél többen!” –tette hozzá, majd megköszönte a háromszékieknek, székelyföldieknek, minden résztvevőnek, hogy időt szánt az Úz-völgyi közös imádságra.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Petőfi Sándor Nemzeti dalából idézett, majd kijelentette: „szabadként harcolunk, s ha meghurcolnak, megbüntetnek, felettünk átgázolnak hatósági önkénnyel, újra felállunk. Mert legyőzni nem tudhatnak, ugyanis csak azt lehet legyőzni, aki feladja méltóságát. Ezt üzenem mindenkinek innen, az Úz völgyéből, aki nemzeti közösségünket támadja. Méltóságból egy tapodtat nem hátrálunk.” Ugyanakkor leszögezte: a dormánfalviak tervezett avatóünnepsége akkor is elmaradt volna, ha nem mondják le. Nem állunk meg itt, mert bármikor előfordulhat hasonló helyzet, amit csak akkor lehet megelőzni, ha a megyehatárt három kilométerrel keletebbre viszik, „oda, ahol mindig is volt a történelem folyamán”.

Több mint kegyeletsértés

Az elhangzott beszédek után magyar és román nyelven felolvasták a román állam és Bákó megye elöljáróinak címzett tiltakozást. Ebben leszögezik, hogy a temető önkényes átalakítása több mint kegyeletsértés, és összesíti mindazon sérelmeket, amelyek a Romániában élő magyarságot napról napra érik. Követelik a sírkerttel kapcsolatos összes törvénytelenség kivizsgálását, és az elkövetők megbüntetését. A temető haladéktalan visszaállítását az eredeti állapotába, a települések és a megyék közötti határviták azonnali rendezését, a magyarsággyalázó és történelemhamisító folyamat azonnali megállítását. A nyilvános bocsánatkérést a holtukban meggyalázott katonák hozzátartozóitól és a sértett nemzetektől. A rendezvény himnuszaink eléneklésével ért véget.