Nagy Feró és a Kossuth-díj

Kossuth-díjat kapott „a Nemzet csótánya”, Nagy Feró. A ’80-as évek fordulóján kamaszkorukat élők – köztük jómagam is – abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy a legérzékenyebb, leginkább befogadáskész korban érte őket a magyar rockzene legjavának kigyöngyöződése. A Piramis, a Fekete bárányok (Beatrice, P. Mobil, Hobo Blues Band), az őszinte kőkemény rock – ide többnyire a Dinamitot és a korai, „slamovitsos” Eddát sorolták –, a progresszívek (East és Solaris), aktívak voltak még a nagyok, az Omega, a Fonográf, az LGT. S persze még sorolhatnám. Számunkra nem kérdéses, hogy olyan ikonikus művészek, mint Nagy Feró vagy Földes László megérdemlik a művészvilág egyik legmagasabb elismerését.

Nagy Feró Kossuth-díja kapcsán volt szerencsém olyan véleményt is olvasni a kormány egyik ellendrukkerétől, hogy megérdemelte, de nem azért, amiért kapta. Értsd: rászolgált, de azért kapta meg a díjat, mert a magyar kormány mellett állt ki több ízben.

Az első állítás vitathatatlan. Feró életműve gigantikus, ha csak a Beatrice együttesben betöltött szerepét néznénk, már akkor is elég lenne eme elismerésre. De Feró nevéhez fűződik a magyar avantgarde rock két legjobb lemeze, a Bikini együttes első két albuma, ő formálta meg átütő erővel Laborcot az István, a király eredeti változatában, s még egy kreatív Hamlet-feldolgozást is jegyez. Nézzük a második állítást! Abban az esetben egyet lehetne értenie kifogással, ha a díjazott, bárki is legyen az, szélkakasként követné a politikai széljárást. De erről szó sincs. Nagy Ferót a kommunista időkben a rendszer ellenségeként tartották számon, a ’90-es évek elején a Vidám magyarok című lemezzel letette a garast a nemzeti oldal mellett, majd hosszú ideig Csurka István oldalán lépett fel, azóta is következetes elveihez.

Tetszik, nem tetszik, Magyarországon is oszloposodott a társadalom, a nemzetben gondolkodók néznek farkasszemet a kozmopolita globalistákkal. A nemzetellenes baloldal a maga prominenseit jutalmazza, például Lovasi Andrást, aki a határon kívül magyarok ügyének képviseletét „leszakadtországrész-nyalásnak” hívja. A jobboldalnak talán nem kellene méltányolni a saját tehetséges művészeit, azért, hogy más legyen, mint a baloldal? Ez nemcsak taktikai és stratégiai baklövés, de mélységesen igazságtalan eljárásmód is lenne.