Betöltötte ötödik évét az Erdélyi Kárpát-Egyesület ifjúsági csoportja, amely most Kisbakancsosok néven fut, és egyre jobban izmosodik: a csapat is, de az éves túraterv is. Gáspár László alapítót, túravezetőt faggattuk az elmúlt évről, és a sokak által várt idei túrákról.
2017. február 07., 00:202017. február 07., 00:20
Betöltötte ötödik évét az Erdélyi Kárpát-Egyesület ifjúsági csoportja, amely most Kisbakancsosok néven fut, és egyre jobban izmosodik: a csapat is, de az éves túraterv is. Gáspár László alapítót, túravezetőt faggattuk az elmúlt évről, és a sokak által várt idei túrákról.
– Nálunk most, februárban kezdődik az idény, az előző év túráinak legjobb pillanatait vetítjük le, általában telt ház előtt és nagy jókedv közepette – részletezte Gáspár László. – Díjaztuk is a legkitartóbb kisbakancsosokat, hogy még jobban ösztönözzük természetjáró kedvüket. Bár ezzel nincsen baj most sem, még mindig lehet fejlődni.
Azt, hogy nincsen baj, igazolja a tavalyi első túra, amit a rossz időjárás miatt márciusról áprilisra halasztottak. A Cenkre a gyönyörű tavaszban egy 116-os létszámú csapat gyalogolt fel, megdöntve minden eddigi létszámrekordot. Legközelebb a Rétyi Nyírben szerveztek sétatúrát, melyen 86 felnőtt és 39 gyermek vett részt. Hogy változatosabb legyen a kínálat, a következő túra a Predeálra vezetett, és a gyerekek nem fáradtak el a meredek kaptatótól, volt energiájuk délutánig játszani (80-an voltak bevállalósak). Volt másik magashegyi túra is, a Nagykő-havasra egy hűvös júliusi napon, és a kétnapos túrára a Bucegiben is kevésnek bizonyult a menedékházban foglalt helyek száma, mert legalább kétszer annyian mentek volna, mondta a túravezető. Levezetőnek egy Málnás-környéki kirándulás következett.
A túrák sorából kimaradt, de az ifjú természetbarátok és szüleik által legjobban számon tartott eseménye az évnek a (mini)táborozás volt, amelyre egyszer kerül sor egy évben. 2016-ban már a harmadikat tartották, ezúttal Fotosmartonoson zajlott a programokban gazdag hétvége, ahol a barantázók tudományát is megcsodálhatták a gyerekek, és az íj, az ostor, a dobócsillag meg a társaság messze lekörözte a különféle kütyük világát. Azon sem lepődhetünk meg, hogy újabb és újabb tagok csatlakoznak a társasághoz, családok, amelyeknek odanőnek a gyermekeik, szülők, akiknek a fantáziáját felpiszkálják a résztvevők lelkes beszámolói. És közösségben vannak, tanulnak, csiszolódnak, mozognak, ez pedig a gondolkodásukra is visszahat, hiszen, milyen kiváltságosnak érezhetik magukat azok a gyermekek, akik zergét láthatnak, vagy szétnézhetnek egy hegycsúcsról, ahová saját erőből másztak fel.
A Kisbakancsosok idei túratervében Bolnok, Lempes-dombja Keresztény-havas, Bálványos, Egyeskő–Nagyhagymás és Sugásfürdő szerepel, a következő tábor helyszíneként pedig Székelyzsombor. A tervből is látható, hogy akárcsak eddig is, minden korosztályú és edzettségi szintű gyermekre gondolt Gáspár Laci, aki maga is kétgyermekes családapa. A túrákon akár nagykerekű babakocsival, akár hordozós hátizsákkal, vagy a saját lábán jöhet a kis- és nagytestvér, anya, apa és a nagyszülők is, szomszéd, barát, ismerős és ismeretlen. Az érdeklődők pedig jegyezzék meg Gáspár László telefonszámát (0745 058 179).
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!