Közösségi igény

„Az érvényben lévő jogszabály kimondja, hogy más ország zászlaját kitenni csak a román zászló társaságában lehet… A március 15. ünnepre kifüggesztett zászlók provokációként is értelmezhetőek a román közösség által. Ezek után azt gondolom, már senki számára nem meglepetés, hogy Târnoveanu és Simion megérkeztek városunkba, hogy megalapozzák a március 15. hangulatát”– írja többek között közösségi oldalán Grüman Róbert, a megyei tanács korábbi alelnöke a leg-újabb sepsiszentgyörgyi zászlóbotránnyal kapcsolatban.

Nem értek egyet az érvelésével, mert azt elfogadván, nemzeti hovatartozásunk kinyilvánításának és megélésének a román alkotmány által is szavatolt jogáról mondunk le. Ez pedig nemcsak gyávaság szülte megalkuvás, hanem egyben a nemzet ellen elkövetett bűn is. Ráadásul az indoklás is sántít, hiszen március idusán a 13. század óta magyar nemzeti jelképnek számító piros, fehér és zöld vízszintes sávból álló zászlók díszítették Sepsiszentgyörgy főterét. Az igaz ugyan, hogy teljes mértékben azonosak Magyarország zászlójával, de csupán jó vagy rosszindulatú megközelítés kérdése, hogy a bukaresti hatalom miként viszonyul e tényhez.

Sajnálatos továbbá, hogy Grüman szerint zászlónk használatát a román közösség provokációként értelmezheti. Hiszen ezzel a kijelentésével lovat ad az általa is felsorolt magyarfalók és társaik alá, miközben megsérti a velünk együtt élő román ajkúak önérzetét is. Túlnyomó többségük ugyanis civilizált, kulturált és európai emberhez illőn elfogadja, hogy az év egyik napján ily módon is meg kívánjuk élni magyarságunkat. A két említett hírhedt hőzöngő viszont megragad minden alkalmat, hogy ide látogasson és belénk rúgjon, attól függetlenül, hogy lenget-e vagy sem magyar zászlót a szél Sepsiszentgyörgy központjában. Az együvé tartozás kifejezését különben is szarvashiba az ilyen alakok viselkedésének függvényévé tenni.

Végezetül nem értek egyet a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat által a polgármesterre zászlókitűzés miatt kiszabott büntetés terhének közös viselése érdekében kezdeményezett gyűjtésre vonatkozó elmarasztalásával sem, mert éppen ennek eleget téve mutathatjuk meg, hogy nemzeti jelképeink használata nem az elöljáró népszerűségét hivatott növelni, hanem közösségi igény.