Még messze vagyunk az átadás időpontjától – 2024 vége reális előrejelzésnek tűnik – de már világos kép rajzolódik ki a sepsiszentgyörgyi Állomás-negyedben újratervezett tó megcélzott állapotáról: a tó és környéke egy szabadidő-központtá alakulhat.
2024. május 23., 19:182024. május 23., 19:18
Saját maga is dühös, mert még mindig nincs készen a létesítmény, de egy „olyan országban, ahol a káosz uralkodik, ez egyébként nem kuriózum. Most, miután sikerült megvásárolni a tó közepén eddig magántulajdonban levő szigetet, már jó ütemben haladnak a munkálatok" – mondta a helyszínen Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki szerint a beruházás haszonélvezői elsősorban az Állomás-negyediek lesznek, de tulajdonképpen minden városlakó nyer vele.
Arról, hogy pontosan mit is lehet majd csinálni a sok zöldövezettel és nagy vízfelülettel rendelkező szabadidős övezetben, Czimbalmos Kozma Csaba városmenedzser számolt be. Mint elmondta, a tó körüli futópálya, valamint egy kisebb sportpálya sportolási lehetőséget nyújt majd, de a tavon télen majd csónakázni is lehet. Az uniós projekt költségvetéséből rendezték az Olt folyó és a gát közti övezetet is, mely megfelelő (alacsony) vízálláskor szintén kellemes zöldövezetként használható majd.
A létesítmény közepén levő 200 négyzetméteres szigetet hosszas alkudozás után és csak jóval a munkálat megkezdése után, 2022-ben sikerült megvásárolni, tudtuk meg Tóth-Birtan Csaba alpolgármestertől. A terület felértékelésére felkért szakemberek eleinte egy irreális, 80 ezer eurós vételárat irányoztak elő, végül mégis sikerült a városnak egy jóval életszerűbb, tízezer eurós árért megszerezni a szigetet – részletezte a munkálat akadályait az alpolgármester. Időközben ugyanis a tulajdonosok is belátták, hogy ők sem tudnák majd jobban kihasználni a területet.
A szigetre vonatkozó utólagos szerződéskötések miatt (többek között régészeti vizsgálat is szükséges volt egy nyilvánvalóan töltéssel készült területen) jó néhány hónappal kitolódott az egész övezet rendezése, pontosabban a tófenék szigetelésének igen megkésve foghattak neki.
Most már elkezdődhet az építkezés a szigeten is, illetve nekifoghatnak az építőanyagok áthordásának, hogy ennek végeztével a kivitelező folytathassa a tómeder szigetelését. Ez utóbbi munkálat rendkívül költséges művelet, és csak az uniós finanszírozásnak köszönhetően kivitelezhető, de föltétlenül szükség volt rá. Korábban ugyanis a tó vízszintjének fenntartása rendkívül áram- és pénzigényes művelet volt, amelyet egy időben a város már nem vállalt fel, ezért is volt huzamosabb időn át kihasználatlan a terület. A tó közelében egy illemhelyet, öltözőt, illetve a karbantartást szolgáló épületet is felhúztak.
Az állomási tó korábban – még a 90-es években – kedvelt területe volt a városiaknak, nagy tófelülettel, csónakázási lehetőséggel, a szigeten kis kávézóval várta a városlakókat, télen pedig jégpályaként is működött. Az Olt szintjénél magasabban fekvő tómederből azonban folyamatosan elszivárgott a víz, pótlása egyre nagyobb anyagi terhet jelentett a városnak.
Több ötlet is született korábban e probléma megoldására, de nem jutottak el a megvalósításig: a korábbi városvezetés például egy olyan nagy vízimalomszerű szerkezetet képzelt el, melyet az Olt sodrása hajt meg és átemeli a vizet a tóba, illetve a tavat tápláló csatornába. Volt olyan javaslat is, hogy egy mélyebb katlant ássanak a tó helyére, abban a közlekedőedények elvének megfelelően mindig lett volna víz. Azokat a felül nyitott edényeket, melyek szárai alul úgy vannak összekötve, hogy a folyadék szabadon áramolhasson egyik ágból a másikba, közlekedőedénynek nevezzük.
Végül az önkormányzat 2018-ban írt ki pályázatot az övezet rendezésére: erre sok jó terv érkezett, de pont a nyertes pályázat alkotói nem vettek részt a kivitelezésben. Tervük mára leegyszerűsödött, a finanszírozó ugyanis azt a feltételt szabta, hogy a területnek csak tíz százalékát szabad beépíteni, a többinek zöldövezetnek kell maradnia.
A tófelület feltöltését, vízutánpótlását az érvényes tervek szerint nagykapacitású szivattyúval oldják meg, ezeknek az Olt-parton lesz a helye, egy olyan szakaszon, melyet az illetékes vízügyi hivatal megerősített, hogy a sodrás ne mossa ki. Miután a tómeder szigetelt lesz, a város nem számol nagy vízveszteséggel, illetve gyakori utántöltéssel.
Az Állomás-negyedi tó újragondolásának és kivitelezésének költsége a tervezéskor 17 millió lej volt, a drágulások következtében az aktualizált összeg 23, 2 millió lej. Ehhez hozzáadódik a szigetecskére tervezett cukrászda és a térrendezés 2,6 millió lejes költsége.
Fotó: Tuchiluș Alex
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!