Jóváhagyta a legfelső védelmi tanács (CSAT) keddi ülésén, hogy a kormány csökkentse egyes nemzetbiztonsági intézmények költségvetését.
2017. február 01., 00:082017. február 01., 00:08
Jóváhagyta a legfelső védelmi tanács (CSAT) keddi ülésén, hogy a kormány csökkentse egyes nemzetbiztonsági intézmények költségvetését.
A testületet elnöklő, és a védelmi kiadások csökkentésétől korábban óva intő Klaus Johannis államfő „problematikusnak” nevezte a büdzsé tervezetét, amelyet – szakértői véleményekre hivatkozva – túl derűlátónak nevezett. Az elnök aggasztónak tartja a tavalyinál 15 százalékkal nagyobb kiadásokat, és ilyen körülmények között érthetetlennek nevezte, hogy egyes nemzetvédelmi intézmények büdzséje mégis csökken.
A védelmi tárca költségvetése az ország nemzetközi vállalásainak megfelelően idén a GDP két százalékára nő, a belügyminisztérium nagyjából annyi pénzből gazdálkodhat, mint tavaly, a titkosszolgálatok költségvetése viszont átlagosan mintegy tíz százalékkal csökken. A CSAT, amelynek jóváhagyása nélkül az elnök szerint a kormány nem fogadhatta volna el a költségvetés tervezetét, mindezeket mérlegelve úgy döntött, hogy jóváhagyja a kormány tervezetét.
Az év elején hivatalba lépett, Sorin Grindeanu vezette kormány több mint ötszázalékos gazdasági növekedésre alapozva és a GDP csaknem három százalékára rúgó deficittel tervezte meg az idei büdzsét. A szociálliberális kormánytöbbség azért próbál mégis a nemzetbiztonsági kiadásokon takarékoskodni, hogy a választási kampányban tett béremelési és adócsökkentési ígéreteit teljesíteni tudja. Johannis múlt héten levélben figyelmeztette a kormányt, hogy ne helyezze politikai érdekeit az állampolgárok biztonsága elé, szerinte ugyanis felelőtlenség lenne forrásokat elvonni a nemzetbiztonsági intézményektől a világon és a térségben fennálló biztonsági kockázatok közepette.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!