Hét év után távozott a a III. liga 5 csoportjának alsóházi rájátszásában érdekelt, jelenleg utolsó helyen álló Kézdivásárhelyi SE futballcsapata éléről Gazda József edző-játékos. A miértről a leköszönő trénert és Rancz Lajos klubelnököt kérdeztük.
2023. április 14., 20:312023. április 14., 20:31
Péntek reggel Gazda Józsefet a soron következő, Păulești-i kiszállás kapcsán kerestük meg, ám megkeresésünkre a tréner azt válaszolta, nem illetékes a témában, hiszen már nem ő a felnőtt csapat edzője. Arra kértük, meséljen a részletekről.
Ahogyan az edző látja
„A Brassói Tîmpa Kids elleni hétvégi mérkőzést követően (2–2-re végződött – szerk.) hétfőn megtartottam az edzést, és azt mondta a vezetőség, hogy valamit változtatni kell. Azt válaszoltam, én nem tudok változtatni, hozzátéve, két frontembernek – Bunduc Gabrielnek, aki Gajdó Tamástól a brassóiak elleni mérkőzés előtt elvette a csapatkapitányi szalagot, és annak a játékosnak (nem kívánta megnevezni – szerk.), akivel ő (Bunduc – szerk.) kommunikál, mennie kell. Továbbá Bunduc hétfőn felhívott azzal, hogy adjam oda a mérkőzés videófelvételét, és mindezt számonkérő hangon tette. Ez túl sok volt számomra, és ezt az elnök úrnak is elmondtam. Emellett Albu Norbertet 500 lejjel megbüntettem, mert hétfőn nem jött edzésre és azt a feltételt szabtam, hogy amíg azt nem fizeti ki, nem jöhet be az öltözőbe. Ő bocsánatot kért a csoportban, és másnap beszélgetésre hívott az elnök úr jelenlétében, hogy mondjon le, mert már nem bírja a stresszt. Akkor már tudtam...és beírtam a csoportba, én távozom, ha ez a két ember (Bunduc és a meg nem nevezett játékos – szerk.) nem távozik a csapatból” – nyilatkozta lapunknak.
Az elnökkel folytatott megbeszélés kapcsán így nyilatkozott. „Albu felmondott, bocsánatot kért, majd elment, és az elnök azt mondta, térjünk a lényegre. Elmondtam neki, már nem jó kedvvel megyek be az öltözőbe, hiszen egyenes ember vagyok és ilyen emberekkel (Bunduc és a meg nem nevezett focista – szerk.) nem tudok maradni. Azt mondta, megért, ám játékost a jelenlegi helyzetben nem tudnak kitenni. Ezzel megértettem, hol a helyem a klubban, és ennyi volt” – jegyezte meg.
Kérdésünkre válaszolva elmondta, továbbra is a klub kötelékében marad, mint a 2008–2009-es korosztály és az U19-es futsal-csapat trénere.
Változtatni kellett
Az ügyben Rancz Lajos klubelnököt is megkerestük, aki lapunknak így nyilatkozott. „Nem szeretnék részletekbe belemenni. Igen, hét év jó és eredményes együttműködés után közmegegyezéssel lemondott (Gazda József – szerk.) a nagy csapat felkészítéséről. A csapat helyzetét tekintve fontos volt a változtatás. Nem feltétlenül váltásra (edző) gondoltam, de mindenképpen változtatni kellett, mert egyre kevesebb pont maradt a bennmaradásért folytatott küzdelemben. A csapat ma (péntek – szerk.) megy Păulești-i kiszállásra, reménykedünk, hogy ponttal, pontokkal térünk haza” – mondta a klubelnök, hangsúlyozva, részéről a témát lezártnak tekinti. A KSE padján a folytatásban Vasile Gherghe eddigi szakmai vezető ül.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!