Felújítják az oroszfalvi körforgalmat

Kézdivásárhelyen tavaly fejezték be a Bem József utca vasúti átjárótól a település sárfalva felöli kijáratááig tartó szakaszának felújítását, a napokban a református temető előtti körforgalom környékén láttak munkához. A részletekről és a céhes városban várható további útjavításokról Szilveszter Szabolcs alpolgármestertől érdeklődtünk.

barni

2023. április 13., 14:212023. április 13., 14:21

 

A Bem József utca teljes körű rehabilitálásának utolsó lépéseként a körforglom környékét teljes mértékben felújítják, jegyezte meg Szilveszter Szabolcs. „Jelenleg a járdaszegélyeket és a járdákat építik újra, ám a körforgalom újraalapozása, majd aszfaltozása is megtörténik a közeljövőben, ezért rövidebb ideig forgalomkorlátozásra, sávlezárásra lehet majd számítani valamikor az ortodox húsvétot követően” – avatott be a részletekbe. A körforgalom újraalapozásával- és aszfaltozásával remélhetőleg felszámolódik az adott szakasz örökös gondja, a kátyúk kialakulása, bár, amint az elöljáró megjegyezte, „a MOL-kútnál is újraalapozták az utat, ám a teherforgalom következtében az aszfalt ismét megrongálódott.”

Aszfaltoznak, foltoznak

A céhes városban több utcát felújítanának idén. „A Mihai Eminescu utca nulla prioritás. A gázasoktól ígéretet kaptunk, hogy május elejére befejezik a háztartások rácsatlakoztatását a rendszerre, ezt követően az önkormányzat az Electricával közösen a föld alá helyezi a vezetékeket, majd az úttest aszfaltozása, járda és bicikliút építése következik” – hangsúlyozta. Hozzátette, nem ez az egyetlen utca, amelyet idén felújítanánk, az Ady Endre utcának a tűzoltóságtól a város végéig tartó szakaszát is aszfaltoznák. Emellett az egész város területén foltoznak, kátyúznak, és a Molnár Józsiás park járdájának rehabilitálása is a tervek között szerepel. „A Petőfi Sándor utca 34-es, illetve 42-es tömbházai mögötti területekrendezését is elvégzik idén” – tette hozzá.

Folytatják az udvarterek felújítását

Tavaly hozzáláttak az udvarterek felújításához, akkor három tér kapta vissza eredeti formáját. A folytatásról is érdeklődtünk. „Lépésről lépésre felújítanánk a főtéri udvartereket, idénre kettőnek a rendbehozását terveztük, jelenleg várjuk az árajánlatot” – jegyezte meg az alpolgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust