Fekete komédia lett a Beke-ügyből

Pénteken, január 27-én tárgyalták az ún. Beke-ügyet a Bukaresti Táblabíróságon, amelynek honlapján három sorban annyit tudattak a leg­újabb felvonásról, hogy továbbra is érvényben van Beke István és Szőcs Zoltán hatósági megfigyelése.

Bartos Loránt

2017. január 30., 00:172017. január 30., 00:17

Pénteken, január 27-én tárgyalták az ún. Beke-ügyet a Bukaresti Táblabíróságon, amelynek honlapján három sorban annyit tudattak a leg­újabb felvonásról, hogy továbbra is érvényben van Beke István és Szőcs Zoltán hatósági megfigyelése. Beke Csillához és Istvánhoz fordultunk további információkért, és némiképp érthetővé vált, hogy miért a nagy hallgatás, ugyanis a hatóságok egyre inkább kezdenek nevetségessé válni a székely „terroristák” ügyében.

A védett tanú és a dátumok
Csilla és István írásban válaszoltak, megtudtuk: a bukaresti táblabíróságon majdnem egyórás késéssel kezdődött a Beke István és Szőcs Zoltán elleni kirakatper hetedik tárgyalása, ezúttal tanúkként hallgatták ki Szőcs Csongort, Mihály Mártát és Tóth Hannát, akik vallomásukkal megkérdőjelezték a vád és a védett tanú által „bizonygatott” beszélgetési időpontot, azaz 2015. október 10-ét, ezzel alátámasztván az ügyvédek régebbi fellebbezését. Így a terrorcselekmény előkészítésének a hatóságok által megjelölt időpontja azért is bukta, mivel Mihály Márta és Tóth Hanna igazolták Szőcs Zoltán október 10-i távollétét, mindketten az ügyész konspirációt sejtető kérdésére is válaszolva, miszerint kitől, hogyan tudták meg, hogy ki lesznek hallgatva.

A fordítás csődje
A tárgyalás csúcspontját egy kb. 20 perces hanganyag meghallgatása képezte. Ami a legelképesztőbb: a hivatalból kirendelt fordítónő közölte, képtelenség lefordítani, mert 5 százalékát ha megértette, annyira rossz minőségű vétel, és tiszteletét fejezte ki az iránt, aki a hivatalos fordítást készítette. „Ő képtelen bármit is megállapítani az anyag helyes vagy helytelen fordításáról, szöveghűségről, esetleges kivágásokról, a résztvevő személyek hang szerinti azonosításáról (ami B. SZ.-nek sikerült a kihallgatása idején)” – írták Bekéék levelükben. A fordító kérte a hanganyag eredeti, magyar nyelvű átiratát, amit a bíróság nem tudott rendelkezésére bocsátani. „Érdekes – teszik hozzá –, hogy ezt a fent említett tanú saját vallomása szerint neki lefordították…”

Tankcsapdából Dancs Annamari
„A hanganyag egy minősíthetetlen hangzavar, amit technikai okok miatt két nekifutásból sikerült lejátszaniuk, olyan „pletyka nem lesz belőle” szinten. Az elején kivehető Beke István visszatérése a beszélgetés helyszínére, amit B. SZ. kérdése erősít meg: »Már kész is van?«; aztán telefonok csengése, párhuzamos beszélgetések, nevetések, szófoszlányokban, hogy valaki talált egy doboz petárdát, a tanácsülésről, Tankcsapda-koncertről (a hivatalos fordításban Dancs Annamariként jelenik meg!), koncertjegyekről, melegfóliában használt termosztátról, kutyatáp-rendelésről, az eMag weboldalának a meghibásodásáról, füstről, ND-s felvonulásról, gyújtózsinórról és zászlókról. A hanganyag fejhallgatóval történő sokszoros meghallgatása esetén sem érthető, és nem teljes mértékben, mert többszörösen vágva van, és értelmetlen részeket eredményez” – tudtuk meg Csillától és Istvántól, akik szerint az október 10-ei dátumot csak a védett tanú és Bandi Szabolcs jelölte meg, mint olyan titkos beszélgetést, amin telefonok sem lehettek, de ennek ellenére több ízben is megszólalnak a mobilok, amiken beszélnek is a hívott felek. Nem hallatszik sehol Szőcs Zoltán felbujtása, sem Beke Istvántól a bombakészítés bevállalása. „A védett tanú félrevezette a hatóságokat, vagy a hatóságok akarták félrevezettetni magukat?” – teszik fel a kérdést Bekéék.
Datki Zsuzsa, Datki Levente, Darvas Erzsébet, Szathmáry János, Soós László és Németh Loránd Csaba kihallgatására február 24-én kerül sor, ekkor döntenek (elméletileg) a független szakértői tűzszerészeti vizsgálatról és a megfellebbezett hanganyagról is. <<

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust