Egykori tákolmány helyére építettek új hidat Sepsiszentgyörgyön

Bár néhány hete elkészült és a lakosság már használja is az Olt folyó fölött elkészült, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt új sepsiszentgyörgyi hidat, a hivatalos átadást – különösebb formaságok nélkül – csütörtökön tartották.

Bodor Tünde

2024. május 16., 18:552024. május 16., 18:55

„Az a célunk, hogy városrészeket és közösségeket kössünk össze" – szólt Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester az elvégzett munkálat kapcsán. Az elöljáró elégedetten nyugtázta, hogy az új híd mellett folyamatban van a terelőút részeként megépülő nagy Olt-híd építse is a Sepsi Aréna mögött, valamint tervben van egy harmadik híd építése is, ami az Illyefalva fele vezető útról leágazó bekötőút részeként épülne meg.

Ez utóbbi a Brassó és Bákó közötti majdani autópályához csatlakozna, a Lidl nagyáruháznál érne vissza a városba. De a szóban forgó híd révén a Brassó felé vezető Păiuș David úttal is összeköttetést létesítene. Most készül a megvalósíthatósági tanulmánya, és uniós finanszírozásból épülne meg. „Ez együtt több hidat jelent, mint amennyi az elmúlt 500 évben épült Sepsiszentgyörgyön” – fogalmazott az elöljáró.

Galéria

Tóth-Birtan Csaba alpolgármester az elkészült gyalogos- és kerékpáros hídra vonatkozó adatokat ismertette: 225 méteres építményről van szó, mely az autósforgalmat bonyolító nagy Olt-hídtól 750 méterre épült meg. A létesítmény az Olt lakótelepről az Állomás negyedbe közlekedőknek 1,7 kilométeres rövidítőt biztosít.

A szabványméretű hídnak két, tulajdonképpen három sávja van: másfél méter jut a gyalogosoknak, a bicikliseknek pedig egy kétirányú, összesen két méter széles sáv. A befektetést európai uniós finanszírozással építette meg a város, kezdeti 6,6 millió lejes költsége a tervezés óta eltelt időben 8,6 millió lejre nőtt az építőanyagok drágulása és a munkabérek megemelkedése miatt.

Az új híd helyén korábban egy balesetveszélyes tákolmány állt, egy egykor távfűtéshez vizet szállító vezetékre épített deszkahídon keltek át a gyalogosok az egykori nagy szentgyörgyi gyárak felé igyekezve. Mivel az nem volt a város tulajdona, az önkormányzatnak meg kellett vásárolnia ahhoz, hogy lebonthassa és újat építtessen a helyére.

Galéria

Mint azt a polgármester elmondta, a munkálatok ezzel nem álltak le, következik annak a két utcának a felújítása, amelyet összeköt az új híd. Azonban nagymértékben lassítja a kivitelezést az, hogy az újabb törvények mindenütt régészeti feltárást írnak elő, az új híd környéke is része a régészeti lelőhelyként számon tartott Eprestetőnek.

Ugyanakkor a városközpont felé eső hídfő melletti területen egy új lakónegyed építése is tervben van, a Penny áruház mögött fiataloknak készült szolgálati tömbházak, az országos lakásügynökség által finanszírozott (ANL-s) lakások épülnek, és egy új bölcsőde is kiegészíti ezeket a beruházásokat.

Fotó: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust