Egy év egyetlen lágerben

Iochom István újságírónak ez év tavaszán jelent meg a Hadifogoly élet Nyugaton és a Szovjetunióban című, hiánypótló kiadványa, amiben még élő, második világháborús honvédekkel folytatott beszélgetéseit szedte csokorba. Sajnos az 1998-ban az Esztelnek községhez tartozó Kurtapatakon megtelepedett, 1924-ben született Polgár István nem élte meg a könyv megjelenését, kevéssel azelőtt, hogy a kiadvány kijött a nyomdából, elhunyt. Visszaemlékezéseiből Iochom István engedélyével tallóztunk.

Polgár István 1924-ben született Aldobolyban, és 1998 óta haláláig Kurtapatakon élt, azelőtt Kézdivásárhelyen lakott a Szabó Jenő utca egy tömbházlakásában. 1940-ben, a második bécsi döntés után egy éjszaka felverték őket, felpakolták egy szekérre, és a néhai fogalmazása szerint „átdobták” Illyefalvára. Aldoboly ugyanis Romániához, Illyefalva pedig Magyarországhoz került.

1941-ben, tizenhét évesen hívták be katonának, Marosvásárhelyen szanitéckiképzést kapott. 1944-ben az Úz völgyében esett orosz fogságba. „Ott úgy voltunk, hogy se puskánk, se más fegyverünk nem volt. Amikor jöttek a románok, mondtam a századosnak, ez nem a mi géppuskánk. Azt mondta, ne lázítsak, mert kiköttet. Azt válaszoltam neki, oda három ember kell, egy, aki adja a rendeletet, egy orvos, aki megvizsgál, hogy kibírom-e, és kell a harmadik, akit kikötnek. A százados meggondolkozott, és odakapott a pisztolyos táskájához, de mivel én golyószórós voltam, a pisztolyom állandóan a zsebemben volt. Kikaptam, és mondtam neki, eressze le a kezét, mert tudja, hogy nem tévedek. Megnézett jól, odajött, a vállamra tette a kezét, és megveregette. Kiköttetnélek vagy főbe lövetnélek, de nem teszem, mert te bátor vagy – mondta. Én egy kicsit olyan „jóféle” legény voltam” – mesélte

Miután fogságba esett, előbb Moszkvába vitték, majd onnan Visnyij Volocsokra helyezték át. Mindössze negyvennégyen voltak ott magyarok, de volt ott 114 ezer román is; a németek számát nem tudta megbecsülni.

Hazakerülésének története is filmbe illő: egy hosszúfalusi, de brassói illetőségű segédorvostól olyan pirulát kapott, hogy amikor érkezett a komisszió, megőrült tőle. Szotyori nevezetű társa megijedt, nem merte bevenni a gyógyszert, így ő 1946-ig ott maradt a lágerben, miközben Polgár István, ha legyengülve is, de hazakerülhetett.

„A lágerben ki volt adva nekünk, hogy vizet ne igyunk, mert maláriát kapunk. Ki volt téve egy kád, és csak abból volt szabad inni. Egy félszeg orosz lágerparancsnokunk volt, aki Magyarországon végezte az egyetemet, és jól beszélt magyarul. Nem vittek munkára. Földbunkerben voltunk mi, magyarok negyvennégyen, és ki volt adva, hogy mehetünk az erdő szélébe, és vághatunk magunknak fát. A tábor hatalmas volt, a románok és a magyarok együtt voltak, de a németek el voltak különítve. Valamennyire ott tanultam meg románul, de oroszul nem tudok” – szól a néhai Polgár István története, aki 1945. augusztus 20-án került haza a hadifogságból.