Dzsesszzene képekben

Ma még látogatható a budapesti MÜPA Zászlóterében Sánta István Csaba zenészportréiból összeállított, Jazzonance című kiállítása. A sepsiszentgyörgyi születésű fotóművészt szakmáról, álmokról, kalandokról kérdeztük. A teljes interjú a 2017-es Székely Kalendárium tavaszi–nyári kiadásában olvasható.

– Milyen indíttatásból kezdett el fotózni?

– Fogtechnikus szakra terveztem jelentkezni a Budapesti Szolgáltató és Kézműves Szakképző Iskolába, beiratkozáskor kiderült, hogy fényképész szak is indul, ahol egyetlen betöltetlen hely maradt. Némi tanakodás után az utóbbi mellett döntöttem.

– A társadalom nehéz helyzetben élő rétegére szokta leginkább a fényképezőgépét fókuszálni…

– Szegény és egyszerű családból származom, amiért hálás vagyok az életnek, mert így meg tudom becsülni a manapság lenézendő, megvetendő dolgokat, vagy amiket csak egyszerűen közömbösen kezelünk. A szüleim hatalmas áldozatokat hoztak, hogy iskoláztatni tudják három gyereküket, és segítsenek bennünket azon a pályán, amit választottunk. Így lett belőlünk orvos, szobrász és fotós. Gyerekként sokat jártam vidéken, kertes házban nőttem fel, ezért egyfajta nosztalgia is köt a természetközeli, egyszerű ember sorsához, könnyen tudok vele azonosulni.

– Másik fő területe a koncertfotózás. A Jazzonance anyagát 15 országban fotózta. Mi motiválta egy ilyen nagyszabású projekt létrehozását?

– A jazz tematikájú projektemhez (amit 13 éve kezdtem el) a fotók valóban 15 ország területén készültek. Ellenben a jelenlegi kiállításon ennek csak egy töredékét mutatom be, nevezetesen 15 képet, amelyek 6 országban készültek. Ez egy fajta szenvedély, ami zeneileg és fotósként is élményt nyújt, de ugyanakkor egy tudatos, sok időt és energiát igénylő projekt.

– Mi a legnagyobb szakmai álma?

– Az álmok akkor tudnak megvalósulni, amikor őszintén hiszünk bennük, és leginkább magunkban, hogy el tudjuk azokat érni. A nagy álmok megvalósításánál mindig segítségemre vannak a számomra inspiráló személyek, azok, akik képesek kilépni a komfortzónájukból és szinte emberfeletti dolgokat véghezvinni. Kőrösi Csoma Sándor gyerekkorom óta a példaképem. Tavaly találkoztam Reinhold Messner olasz hegymászóval, aki elsőként mászta meg a világ összes nyolcezresét, kézfogását mindig is érezni fogom, ha nehéz helyzetben vagyok. Ha tervekről, álmokról beszélünk, akkor szívesen látnám a képeimet párizsi, vagy New York-i galériákban.

– Utazásai során milyen különleges ételeket kóstolt meg, illetve mit nem evett volna meg a világ összes kincséért sem?

– Különlegességként a kígyó- és krokodilhúst, illetve az óriáspókot említeném meg. A szárított patkányhoz viszont nem volt étvágyam.

Sánta István Csaba szabadúszó fotóriporter, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagja, 1978-ban született Sepsiszentgyörgyön. A fotózással párhuzamosan bejárta autóstoppal Európa nagy részét, szintén stoppal eljutott Afrikába, a Gibraltáron keresztül. Távol keleti utazása során eljutott Thaiföldre Kambodzsába, Vietnámba és Kínába. 2008-tól tagja a Magyar Jazz Szövetségnek, mint fotós. Munkái számos publikációkban jelentek meg, illetve több csoportos és egyéni kiállításon szerepeltek.