Jogerősen helyt adott a Marosvásárhelyi Táblabíróság a Heineken Románia keresetének, így az Igazi Csíki Sört gyártó Csíki Sör Manufaktúrát működtető cégnek megtiltotta a Csíki Sör márkanév használatát – írja a transindex.ro.
2017. január 30., 00:272017. január 30., 00:27
Jogerősen helyt adott a Marosvásárhelyi Táblabíróság a Heineken Románia keresetének, így az Igazi Csíki Sört gyártó Csíki Sör Manufaktúrát működtető cégnek megtiltotta a Csíki Sör márkanév használatát – írja a transindex.ro.
A döntés értelmében többek között arra is kényszerítik a vállalatot, hogy az ítélet közlésétől számítva 30 napon belül semmisítsék meg az összes Csíki Sör elnevezésű terméket, de Lénárd András, a vállalat többségi tulajdonosa szerint a termeléshez használt eszközöket is elkobozhatják a vállalattól. Lénárd kiemelte, a döntést annak ellenére hozta meg a Marosvásárhelyi Táblabíróság, hogy december 9-én az Európai Márkahivatal másodfokon is a Csíki Sör Manufaktúrának kedvező döntést hozott. „Ezt a keresetet mi beadtuk az éppen folyó per tárgyaként, és ezt a román bíróság elutasította” – mondta a többségi tulajdonos, aki szerint a döntés miatt 140 ember munkahelye kerül veszélybe, és kérdéses, hogy az általa vezetett vállalat ki tud-e lábalni ebből a helyzetből. Az ügyben már alapfokon is a Heineken javára döntött a Hargita Megyei Törvényszék.
„A kiközléstől számítva 30 napon belül be kell szüntetnünk a gyártást. Egyelőre konkrétan nem tudjuk, hogy mit tartalmaz a döntés, csak azt, hogy a táblabíróság helyt adott a Heineken kérésének” – mondta Lénárd. Hozzátette, az előző ítéleteket figyelembe véve elkobzásokra, bezúzásokra számítanak, és az is valószínű, hogy kártérítés megfizetésére kötelezik a gyárat.
Elmondta, törekedtek az egyezségre, számtalan alkalommal próbálták már tárgyalásra hívni a Heinekent. Ennek ellenére is rendkívül gyakran kaptak magas bírságokat különböző hivataloktól, ahol valószínűleg a Heineken tett feljelentést, így szerinte egyértelmű volt, hogy a multinacionális cég szándéka, hogy bezárassa az üzemet.
A tulajdonos elmondása szerint az európai márkahivatal a megegyezés hiányában döntött úgy decemberben, hogy elutasítja a Heineken Románia keresetét, és konszolidálja az Igazi Csíki Sört mint márkát. Ezt azonban nem vette figyelembe a táblabíróság.
Újságírói kérdésre, miszerint tervezik-e megtámadni a döntést európai szinten, Lénárd elmondta, nem is kérdés számukra, hogy az európai fellebbviteli bíróságon meg tudják nyerni ezt az ügyet. „Keresni fogjuk egy felsőbb szervnél is az igazunkat, de hogy mikor születhet döntés, mennyibe fog kerülni, és ezalatt az idő alatt mi lesz a vállalattal, azt nem tudom megmondani” – fogalmazott.
Egyértelműen kiáll a Csíki Sör Manufaktúra mellett Borboly Csaba elnök és Hargita Megye Tanácsa, ma 19 órától rendkívüli tanácsülésre kerül sor a csíkszeredai megyeházán, amelyre a cég menedzsmentjét meghívja a megyei tanács elnöke, hogy tájékoztassák a testületet, és az esetleges további közös fellépésről egyeztessenek. Készek megkeresni a felperes tulajdonosi körét, vagy más téren folytatni egyeztetést, hisz az Igazi Csíki Sör ma már Hargita megye egyik kiemelt értéke, és közösségi büszkeséget képvisel, amelytől kár ezt a térséget megfosztani. A helyzet megoldására keresnek partnereket akár nemzetközi téren is. <<
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!