A Hír és széljegyzetei

A napokban volt alkalmam bepillantást nyerni szép városunk félreeső, de nagyon is valós dantei poklába. A megyei kórházról beszélek – először is köszönetemet fejezem ki a kitűnő szaktudást, kedvességet mutató egész személyzetnek, Gy. Sz. Cs. doktor úrnak, aki, amikor a rendelőjébe érkezik, messziről jó reggelt kíván mindenkinek. Ott volt alkalmam meglátni, mennyire nevetségesek (szinte alávalók) a mindennapi politikai meg etnikai vagdalkozásaink. Nem láttam ott román és magyar fájdalmat.

A botjára támaszkodó, bár nem idős asszony a folyosón kántálva-óbégatva, mint a balladás siratóasszonyok nyöszörögte: „Mica mea fetiță, draga fetiță”; a rokonok már a temetést tervezték. A roma ember a szomszéd szobában egész éjjel jaj, Istenemet sóhajtozva; a saját torzságát gúnyos-kedélyesen mutató magyar beteg, aki többszörösen bocsánatot kért, mert románul szólított meg, azt hitte, hogy… (Ide jutottunk, ezért bocsánatot kell kérni?)

Megérteni, mint áll a szénánk az élet legkülönbözőbb területein, ezért találták ki a népszámlálásokat. Nagy-Britanniából jönnek az adatok: Angliából és Walesből tíz év alatt öt és fél millió keresztény tűnt el. Egy majdnem Erdély. A teljes lakosságnak kevesebb, mint fele vallja magát kereszténynek. A muszlim hívek száma negyvenhárom százalékkal emelkedett.
Valahogy érthető, természetes folyamat. Ma már nem megbélyegző a hitetlenséget megvallani, az egyházi ceremóniákat nem igényelni. Isten senkit nem kényszerít, az volt zsarnokság, ráerőszakolni az emberekre egy hovatartozási bélyeget, egyházi adót behajtani, mint Németországban, vagy a gyerekektől megkövetelni, hétfő reggel mutassák fel a lepecsételt ellenőrző könyvecskét, hogy ott voltak a vasárnapi misén, mint Franco idejében Spanyolországban. És teljesednek Jézus kérdő szavai: „De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a Földön?” (Luk. 18:8.)

Nincs keresztény Európa, nem volt és nincs keresztény ország, Krisztus-követő egyének vannak. Ha másképp lett volna, ma nem tanítanák az iskolában a két világháborút. Meggyőződésem, hogy EZ az utóbbi napok legfontosabb híre. Ukrajna, az újabb NATO-milliárdok, ilyen-olyan fenyegetések, ultimátumok, családon belüli bántalmazások, lealázó, méltóságot sárba tipró beszédek csak következmények. Széljegyzetek a szomorú nagy hír, a ragályként terjedő hitetlenség híréhez.