HIRDETÉS

Visszatért Hagi optimizmusa a Steaua legyőzése után

Vásárhelyi-Nyemec Réka 2017. március 19., 18:40

A Viitorul visszaelőzte a Steauát, a CFR pedig az Astrával szemben került előnybe a Liga 1 felsőházi rájátszásának második fordulója után.

Fotó: Ilyés Szabolcs

„Megnyerhetjük a bajnokságot\" – fogalmazott immár optimistán Gheorghe Hagi, miután csapata, a Viitorul 3-1-re legyőzte a vendég Steauát, és ezzel visszavette tőle a listavezető helyet az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. A felsőházi rájátszás második fordulójában rendezett szombat esti rangadón a konstancai alapszakaszgyőztes uralta a találkozót, vezetőedzőjük szerint bebizonyították, hogy bárkivel képesek felvenni a harcot.

„Tapasztaltabbá váltunk. Megbízható a védelmünk, Nedelcu nagyon hatékony középen és tehetséges támadósorral rendelkezünk. Mi játékosokat nevelünk. Coman mögött sorban állnak a többiek is, és már nem vagyunk gyerekek, felnőttünk\" – fogalmazott Hagi. Elárulta, hogy a Steaua klubelnöke, Valeriu Argăseală már korábban „megjósolta\" ezt a napot, ám akkor még nem hitte el. Most viszont már jómaga is reálisnak látja esélyeiket arra, hogy sporttörténelmet írjanak.

Ehhez azonban még a playoff többi csapatának is lesz beleszólása, így annak a – hat pont levonásával sújtott, ám így is az élmezőnyben található –Kolozsvári CFR-nek, amely hétvégén 3-2-re legyőzte hazai pályán a Giurgiu Astrát. A bajnoknak ezzel a 2017-es veretlensége is szertefoszlott, miközben két pont hátrányba került a Viitorult öt pontnyi távolságból követő fellegváriakkal szemben az összetettben. A találkozón ráadásul lesérült a válogatott vasárnap esti összetartására is meghívott Silviu Lung kapus, aki az elkövetkező időszakban majd csak fejvédőben léphet pályára.

Marius Șumudică edző eközben Sebastian Colțescu játékvezető döntéseit bírálta. Meglátása szerint ítéleteivel ugyan nem befolyásolta a végeredményt, de apróbb dolgokban ellenük fújt. Keveselte például a ráadásperceket, mint ahogyan eltúlzottnak érezte azt a nyolc sárga lapot, amelyeket tanítványai begyűjtöttek. „Mindegyiknek sárgasága van\" – fűzte hozzá az Astra-edző.

A Dinamo–Craiova mérkőzést vasárnap rendezik, mint ahogyan az alsóházban is vasárnap játsszák le a Medgyesi Gaz Metan–Botoșani találkozót, a Temesvári ACS Poli–Voluntari és a Târgu Jiu-i Pandurii–Iași összecsapások pedig hétfőn lesznek. Szombaton csak a Marosvásárhelyi ASA–Chiajnai Concordia csatát vívták meg, amelyen a sereghajtó házigazdák egy büntetőt hibázva is legyőzték 2-1-re a 77. perctől kettős emberhátrányban futballozó vendégeket.

A kolozsvári meccshez hasonlóan itt is sérülés árnyékolta be a játékot: a 73. percben a végül kiállított Bălgrădean kapus újabb tizenegyest okozott, amikor ledöntötte Ciolacut, majd pedig ráesett saját csapattársára, Ștefan Bărboianura. Utóbbi már nem is tudta folytatni a játékot, hordágyon vitték a mentőhöz. A vendégek egyébként arra panaszkodtak, hogy a találkozón csak egy orvos volt jelen, ezért a futballistát nem tudták a meccs végéig kórházba szállítani. Az ASA közleményében leszögezte, hogy ők eleget tettek a szövetség előírásainak, hiszen két mentőegységet biztosítottak a találkozóra.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS